Három tévhit, amitől tovább szoronghatsz

A szorongásról rengeteg tévhit és félreértés forog közszájon. Mivel szorongó korban élünk, gyakran hallhatunk ezekről, mint amolyan alapigazságokról. A most következő tévhitekben az a közös, hogy mind igazolást próbálnak adni a szorongás létére és ezáltal eltántorítani a szorongót attól, hogy felfedezze önmagában a rendet, melynek felbomlásáról ad jelzést a szorongás.

1. Tévhit

„Az élet természetes velejárója a szorongás. Mindenki szorong. Ezt el kell fogadni.”

Gyakori jelenség, hogy az általunk meg nem oldott konfliktusokra úgy hivatkozunk, mint mindenki számára megoldhatatlan konfliktusokra. Ez a tévhit azt üzeni: ha én szorongok, az természetes. Ilyen az élet. Sem én sem más nem tehet ellene semmit. Arra bátorít, hogy fogadjuk el azt, ami nekünk rossz. Ne is törekedjünk a változásra. Rengetegen élik le úgy az életüket, hogy végig sündisznókat ölelgetnek, mert valahol azt hallották, így helyes. Általában akkor keresnek meg, mikor már nagy a baj. 

Honnan tudhatjuk, hogy a szorongás nem általánosítható alapállapot? Ha most épp szorongunk is, biztos fel tudunk idézni egy olyan kellemes emléket, amikor felhőtlenek voltunk és sehol sem volt még a mostani szorongásunk. Ha így van, akkor a szorongás valahol, valamikor elkezdődött. Ami elkezdődött, azt pedig kitartó munkával és alapos önvizsgálattal le is lehet zárni. 

Hogy hangzana a fenti kijelentés helyesen? Valahogy így:

Az élet természetes velejárója a konfliktus. Onnantól, hogy anyánk nem szeretett úgy, ahogy akartuk, vagy nem kapunk előléptetést a munkahelyünkön, vagy összevesztünk a párunkkal, egészen életünk végéig folyamatosan konfliktusokba kerülünk a külvilággal és önmagunkkal. A konfliktusok létét kell elfogadnunk, és azt, hogy azok felfejthetők, feldolgozhatók és végül megoldhatók. 

2. Tévhit

„A szorongást addig kell elviselni, ameddig csak bírjuk. Csak akkor kell foglalkozni vele, ha túlzottan elhatalmasodik rajtunk.”

Ez a mentalitás lélekpusztító. Azt állítja, hogy a szorongás egészen addig nem számít, amíg teljesen el nem uralkodik rajtunk. A gond csak az, hogy ezáltal félreértjük a szorongás funkcióját, mégpedig azt, hogy az egy belső jelzés. Arra mutat rá, hogy valamit az életünkben nem jól csinálunk, nem a saját utunkon haladunk. Más szóval: nem vagyunk hűek önmagunkhoz. 

Állítsuk párhuzamba más belső jelzésekkel, és mindjárt meglátjuk, miért nem tanácsos figyelmen kívül hagyni a szorongást! Vegyük például az éhséget. Az éhség azt jelzi, hogy a testünknek tápanyagra, energiára van szüksége a további optimális működéshez. Ha megkordul a gyomrunk, általában valami ennivaló után nézünk, és ez természetes. Képzeljük el, hogy valaki azt mondja: „Az éhséget el kell viselni. Csak akkor kell foglalkozni vele, ha már az éhhalál szélén állunk.” Ez ostobaság. Miért kellene elviselnünk azt, amiről tudjuk, hogy belső rendünk ellen van? Azért, mert mások is ezt csinálják? Kik ők? És miért akarnak nekünk rosszat?

Helyesen úgy hangzik.

„Figyeljünk magunkra! Nem véletlenül van bajunk. Még a legkisebb rossz érzésünknek is oka van. Nem kell elviselni. Nem szabad addig várni, míg elhatalmasodik. Tábortüzet könnyebb oltani, mint erdőt. ”

3. Tévhit

„A szorongás olyan félelem, aminek nincs tárgya.”

A féligazság tévedés. Ha valóban igaz lenne a fenti kijelentés, akkor a szorongás egy tőlünk független erő lenne, ami néha megjelenik, néha visszahúzódik és mi tehetetlenül állunk előtte. Mint egy misztikus köd, amiről nem tudhatunk meg semmit, hiába próbáljuk felderíteni. Minek is kellene felderíteni? Nincs is ott semmi.

Helyesen így hangzik: A szorongás olyan félelem, aminek nem ismerjük a tárgyát.

Ez az apró helyesbítés létfontosságú. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szorongásnak mindig vannak okai valahol mélyen, és ezeket fel is tudjuk deríteni. Még ha összetett és sokáig tart is kibogozni, akkor is érdemes nekikezdeni. Hiszen a szorongás, mint minden tudati jelzés, erősödni fog, ha nem törekszünk a tudattalan konfliktusaink megoldására. Igenis van a ködben valami.

Mit tegyünk?

A szorongás csökkentésére egyéb módszerek mellett kiválóan alkalmasak a célzott imaginációs technikák, melyeket pont a tudattalan konfliktusok megoldására alakítottak ki. Az önmagunkon végzett munka elvezet a szorongás csökkenéséhez, hiszen éppen az önmagunkra figyelés hiánya, az utunkról való letérés volt az, ami ránk küldte a kínzó szorongást. A mondás úgy tartja: mindig lehet rosszabb. Ez azt jelenti, hogy mindig lehet jobb is. Ez rajtunk áll, a mi hozzáállásunkon és eltökéltségünkön.