Hamis szelf, valódi következmények

Lehet úgy megalkuvónak lenni önmagunkkal szemben, hogy nem is tudunk róla? A válasz: egyértelműen. 

A hamis szelf fogalmának megalkotója, Winnicott arra világít rá, hogy amennyiben a gyermek saját, természetes reakciói és gesztusai nem találnak elfogadásra, cselekedeteit valami olyanhoz kezdi igazítani, amely valójában nem is áll kapcsolatban belső állapotával. Erre úgy tud sor kerülni, ha az anya nem képes megfelelően értelmezni, így pedig tükrözni a csecsemő jelzéseit, például az éhségre reagál, miközben a baba csak fáradt; így viszont az alapvető önérzékelés (vagy azon belül a testérzékelés) sérül. 

Ezek hosszú távú gyakori ismétlődése esetén a gyermek bár felnő, érzelmileg éretlen marad, magát idegenként éli meg, vagy leginkább meg sem éli magát, belső tartalmait. Nem tud mit kezdeni az egyedülléttel, illetve saját szempontjait sem képes elválasztani környezete szempontjaitól. Úgy él hazugságban, hogy manipulációnak nyoma sincs benne. Mivel egykori frusztrálódását csillapítania kellett nagyfokú kitettsége miatt, megtanult ezzel a védekezési mechanizmussal élni – amely egyben valódi szelfjének rejtegetéséről is szól. 

Lehetne mondani, hogy a hernyót fel kell növeszteni, hogy pillangó válhassék belőle, de a terápián képileg ennek éppen az ellenkezője történik: a magig, a hernyóig szeretnénk eljutni, mert ő tudja megmondani, valójában mik is a szükségletei. Ezek felismerésével pedig megszületik a szárnyalás is.