Zaklatás - Egymás között

A szülők és a pedagógusok sokszor elbagatellizálják az iskolában zajló, gyerekek között fennálló balhékat, mondván: "a gyerekek egymás közötti konfliktusos dolgait nem kell komolyan venni, egyik nap veszekednek, másik nap kibékülnek!" vagy: "csak ugratják egymást!" vagy: "ilyeneken mindenki átesett, az élet velejárója.".

Pedig naponta sok gyerek indul félelemtől reszketve az iskolába, hogy ma vajon mit találnak ki ellene a kortársai. Egyszerűbb megoldás, ha betegséget színlel, és akkor egy napra biztosan megúszhatja a bántalmazásokat - de ez ma már nem így van. A zaklatónak a technika vívmányai által új eszközei lettek: a telefon és az internet, amelyekkel jelenlét nélkül is folytatható a bántalmazás. Sőt, gyakran felnőttkorban is megmarad ez az agresszív viselkedési minta az emberi kapcsolatok terén, a saját gyermekeivel vagy kollégáival szemben. És a jelenség nem ér véget az eddig említett két szereplővel! A zaklatás szemlélői sem tudnak kívül maradni az eseményekből, viselkedésükkel mindenképpen hozzájárulnak a történések alakulásához:

- ha passzívan szemlélődnek, ezzel további szabad folyást biztosítanak az eseményeknek, ezáltal is támogatják az agresszort, hiszen jóváhagyják a zaklató magatartását. Ezek a fiatalok egyre érzéketlenebbé válhatnak, sőt követendő mintának is tekinthetik a zaklatást. Pedig a lelkük mélyén érzik, hogy mélységes igazságtalanság szemtanúi.

- ha aktívan közbelépnek, ez két irányú lehet: vagy az áldozat mellett avatkoznak be: rosszalják a zaklatást, segíteni próbálnak; vagy buzdítják az erőszakos társukat és ötleteikkel segítik a megaláztatást.

Fontos beazonosítani, hogy melyik történet szól zaklatásról, melyik valódi tréfa! Íme néhány kritériuma annak, hogy zaklatásnak minősítsünk egy látott vagy hallott esetet:

1. Ez a bántalmazási forma szándékos, ellenséges tevékenység, amelynek a tudatos célja fájdalom okozása, fenyegetés, ill. félelem keltése.

2. A zaklató szíve megtelik megvetéssel, értéktelennek, alantasnak látja társát. Nem a düh vezérli, hanem a megvetés!

3. Az összes jelenlévő tisztában van azzal, hogy ez az erőszakos cselekmény meg fog ismétlődni. Ezáltal alakul ki az áldozatban a fenyegetettség érzése.

4. Az erőviszonyok egyenlőtlenek!

5. A zaklató örömét leli abban, hogy szenvedni látja az áldozatát.

6. Amikor folyamatossá válik a zaklatás, akkor már a cél a másik fölötti hatalomgyakorlás, nemcsak a fájdalomokozás. Ezt már terrornak nevezzük.

7. Leggyakoribb a verbális zaklatás: csúfolódás, ócsárlás, rágalmazás, pletyka, gúnynév, káromkodás, rasszista minősítés, szexuális töltetű célzás.

8. A fizikai zaklatást könnyebb azonosítani: pofon, ütés, rúgás, bökdösés, köpködés, végtagok kicsavarása, a ruházat rongálása.

9. A zaklatás témakörébe tartozik a kiközösítés, kirekesztés is, amikor egyik társukról nem is vesznek tudomást, levegőnek nézik.

Végül nézzük meg egy igazi viccelődés miben létét: ez egy játék barátok között, akik szeretik egymást, akik számíthatnak egymásra. A szerepek felcserélhetőek, a másik megbántása nem cél, tehát az emberi méltóság sértetlen marad. Mindegyik fél őszintén, együtt nevet, és ha kellemetlen lesz, azonnal vége szakad a tréfának.