Sémáink és az elveszett jövő

Hogyan kapcsolódik össze a sémákkal? Mit mond a sématerápia a veszteségekről, főleg, ha azok örökkévalóak (mint például egy szerettünk halála)?

Mi a séma?

A sématerápia a sémák fogalmára épül, amelyek mélyen rögzült, tudattalan hiedelmek és gondolkodási minták, amelyek irányítják viselkedésünket és érzelmeinket. Ezek a minták gyermekkorban alakulnak ki, gyakran azért, mert érzelmi szükségleteink nem teljesülnek, vagy traumatikus élményeket élünk át, és felnőttkorban is hatással lehetnek az életünkre, pszichológiai problémákat okozva és fenntartva a rossz megküzdési stratégiákat. Például ha valaki gyermekként folyamatos elhanyagolást tapasztalt, kialakulhat egy "elhagyatottság sémája", amely felnőttkorban párkapcsolati nehézségekben jelenhet meg. A sématerápia mint terápiás irányzat célja, hogy kognitív, érzelmi és viselkedési technikák kombinációjával segítse a klienst a káros sémák felismerésében és megváltoztatásában. 

Örökkévaló veszteségek

Az örökkévaló veszteségek és a sémák szorosan kapcsolódhatnak egymáshoz. Gyakran előfordul, hogy egy örökkévaló veszteség – legyen az egy szeretett személy elvesztése, súlyos betegség, vagy akár egy életesély elvesztése – megerősít és újra aktivál káros sémákat. Az ilyen veszteségek különösen azoknál az embereknél hatnak mélyen, akiknél a gyermekkorban kialakult sémák (például elhagyatottság, elutasítás, kudarc) még felnőttkorban is jelen vannak. 

Az örökkévaló veszteség (például egy szerettünk halála) egyik legnehezebb része, hogy hatása folyamatos. Egy adott esemény gyakran előidézi a veszteség élményét, de annak hatása idővel is folytatódik. Például, ha egy súlyos sérülést szenvedek, amely lebénít, az egyetlen esemény. De nem csak maga az esemény az, amit gyászolnom kell. Az esemény által érintett életem minden aspektusa, a jelenben és a jövőben is, kiterjeszti a veszteség érzését. Ezek a veszteségek különösen nehezek, mert folyamatosan hatnak, nem érnek véget egy adott pillanattal, és hosszú távon is fájdalmat okozhatnak.

Az örökkévaló veszteségekkel sokszor együtt jár az is, hogy olyan érzést keltenek az illetőben, mintha az ő élete eltérne másokétól. Ez nemcsak távolságot teremt önmagunk és mások között, hanem megerősítheti azt az érzést is, hogy az a pálya, amelyen mi haladunk, nem az "ideális élet". Pedig egyik életút, választás vagy helyzet sem önmagában véve pozitív vagy negatív. És nem csak egyféle élet a „jó élet”. Ha sikerül átírni magunkban az „ideális élet” sémáját, könnyebben megbirkózhatunk a veszteséggel.

Mit tehetünk tehát?

1️⃣ Ismerd fel a veszteséget! Gyakran ezek a veszteségek mások számára nem nyilvánvalóak. Fontos emlékeztetned magadat arra, hogy ezek valódi és érvényes veszteségek, még akkor is, ha nem kapcsolódnak halálesethez. Ha összehasonlítod a veszteségeidet másokéval, és arra gondolsz, hogy "rosszabb is lehetne", azzal elnyomod saját érzéseidet. Adj magadnak helyet ezek megélésére. Igen, rosszabb is lehetne. És igen, mégis éppen valami megsemmisítőt élsz át, amit elismerhetsz és érezhetsz. Az, hogy mások nem ismerik el ezeket a veszteségeket, gyakran még inkább elszigetelheti a gyászolót, így fontos, hogy saját magunknak is engedjük meg az érzelmek átélését.

2️⃣ Gyakorolj dialektikus gondolkodást! Az emberek hajlamosak fekete-fehér módon gondolkodni, a dolgokat jóra vagy rosszra, helyesre vagy helytelenre kategorizálni. Pedig sokszor a dolgok árnyalatokban léteznek. Két egymásnak ellentmondó dolog is lehet egyszerre igaz. Hasznos lehet gyakorolni azt, hogy két igazságot is elfogadjunk egyszerre, és nyitottak legyünk arra az ötletre, hogy sokféle élet lehet értékes. Még ha nem is azt az életet éled, amit elképzeltél, az nem jelenti azt, hogy ne lehetne örömöt és értelmet találni benne.

3️⃣ Szabályozd az információ áramlását! Képzeld el, hogy a gyermekedet krónikus betegségre diagnosztizálják, amely megváltoztatja az ő és a te életedet. Mit csinálsz ezután? Ha a válaszod az, hogy "elkezdek keresgélni az interneten, és minden időmet orvosi cikkek és blogok olvasásával töltöm", az teljesen normális reakció. De ez gyakran túlterheli az elmédet, és olyan információkat is felszínre hozhat, amelyek megrendítik a saját magadról vagy gyermekedről alkotott képedet. Próbálj fokozatosan alkalmazkodni az új valósághoz, és kis adagokban gyűjts információkat, idővel és támogatással.

4️⃣ Ismerd fel személyes ideáljaidat és félelmeidet! Térj vissza saját élettörténetedhez, és gondold át, milyen üzeneteket kaptál arról, hogy hogyan kellene kinéznie az életednek, és mitől kellene félned. Légy őszinte ezekkel az üzenetekkel kapcsolatban, és vizsgáld meg, honnan származnak.

5️⃣ Vizsgáld meg, hívd ki és valóságteszteld a félelmeidet! Ha még sosem ismertél senkit súlyos fizikai fogyatékossággal, most, hogy te magad is ilyen helyzetbe kerültél, figyeld meg, hogyan élnek mások hasonló állapotban. Találkozz olyanokkal, akik gyermektelenséget választottak, és azokkal is, akik szerettek volna gyermeket, de nem kaptak. Ezek a találkozások segíthetnek átértékelni és megkérdőjelezni a gyermek nélküli élettel kapcsolatos elképzeléseidet. Ha eddig féltél azoktól, akik függőséggel küzdenek, vizsgáld meg félelmeidet azáltal, hogy emberi történeteket ismersz meg, és adj arcot ezeknek az embereknek.

6️⃣ Gondold át a saját identitásod! Bármilyen örökkévaló veszteség mélyen érinti az önképedet. Koncentrálj azokra az alapvető részeidre, amelyek megmaradtak, és ismerd el azokat a szerepeket, amelyeket elvesztettél, vagy amelyeket sosem fogsz elérni. Gondold át, ki voltál, ki vagy most, és ki szeretnél lenni.

7️⃣ Gyakorold a bizonytalanság tolerálását! Könnyebb mondani, mint megtenni, de a veszteség utáni élet – bármilyen veszteségről legyen szó – szinte mindig bizonytalansággal jár. Az, hogy mennyire tudjuk elviselni ezt a bizonytalanságot, nagyban összefügg az általános jólétünkkel. Tanulj meg néhány készséget a bizonytalanság kezelésére és az élet kétértelműségének elfogadására.

Ha nehezen küzdesz meg egyedül, érdemes lehet felkeresni egy szakembert, hogy segítsen dolgozni a gyászoddal, veszteségeddel.