Rejtett agresszió? 5.

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Kérdező, egyben válaszolok itt a "rejtett agresszió" címmel, 5 részletben feltett kérdésére. Szeretném azzal kezdeni, hogy nagyon megértem, és nagyon szépnek tartom, hogy mennyire tiszteli és szereti az édesanyját, és hogy mennyire tudatában van, hogy igen sokat köszönhet neki; az ő akaraterejének, szeretetének, talpraesettségének. Az is egyértelmű számomra, hogy az édesanyjától sokat tanulhat arról, hogy hogyan éljen, hogyan gondolkodjon önmagáról és az életéről. Mire eddig elolvasta a válaszomat, már biztosan érzi, hogy következni fog egy "de": a "de" az, hogy azt viszont nem érzékelem, hogy Ön már megtette volna azt a felnőtté válási lépést, hogy ne automatikusan fogadja el az édesanyja véleményét, hanem előbb mérlegelje azt. Ez a mérlegelési lépés még akkor is nagyon fontos, ha egyetért az anyukájával, mert nagyon fontos, hogy ne csak az édesanyja szemén keresztül szemlélje ezt a helyzetet, hanem a saját véleményén, gondolatain, érzésein keresztül, azaz a saját szemével. Úgy látom, hogy az anyukájával jelenleg úgy vannak, hogy az Ön élete nyitott könyv előtte. Ön sajátjaként, akár egy az egyben elmondja az édesanyja véleményét a barátjának, de az édesanyja is megragadta az alkalmat, hogy aktívan alakítsa az Ön párkapcsolatát. Őszinte leszek: azt gondolom, hogy a barátjában kevesebb ingerültséget keltene, és a kapcsolatuknak is valószínűleg jobbat tenne, ha Ön és a barátja beszélnék meg a kapcsolatuk kérdéseit, és az édesanyja csak háttérben elhelyezkedő tanácsadó volna, akinek a véleményét Ön mérlegelve fogadja meg. Vagy ezen a háttéren önálló, az édesanyjáétól akár különböző véleményt alakít ki. Röviden szólva: a barátja ingerültségét én nem önmagában látom, hanem ennek a helyzetnek a kontextusában. Nem hiszem ugyanis, hogy nagyon jól eshetett neki, hogy a kapcsolatuk kritikáját az Ön édesanyjától kapta meg, és nem Öntől. És nem nagyon lehet agresszív, támadó viselkedésű ember, ha öt év alatt csak párszor fordult elő vele, hogy indulatosan szól, ám ezt az Ön levele alapján nem tudom jól megítélni. Azt viszont gondolom, hogy a kapcsolatuk most érte el azt a fejlődési fázist (mert eljegyezték egymást, és mert régóta vannak együtt), amikor újra kell gondolniuk azt, hogy a kapcsolatukat ki mindenki alakíthatja (ki véleményezheti a dolgaikat, ki szólhat bele, stb.), és határokat húzzanak meg ebben, ott, ahol mindketten (az egyetértésük ebben nagyon fontos!) megfelelőnek tartják. Nem csak az a lényeges, hogy mit csinálnak, hanem még fontosabb, hogy a párkapcsolatukon belül legyen Önök között egyetértés a dolgaikban (pl. abban, hogy ki látogat meg kit, amikor együtt tudnak lenni). Szóval az lenne jó, ha a párkapcsolatukról - annak múltjáról, jelenéről, jövőjéről, a terveikről - egymás között sokat-sokat beszélgessenek. Tisztázzák, hogy mit hogyan szeretnének, hogy viszonyuljanak egymás szüleihez, stb. Nem biztos, hogy ezek a beszélgetések mind egyszerűek lesznek, de hát a felnőtt, elkötelezett kapcsolatok éppen abban különböznek a gyerekszerelmektől, hogy a nehezebb helyzetekben is egymás mellett állnak, és együtt beszélik meg, együtt oldják meg a problémáikat, és együtt döntenek arról, hogy ebben kire, milyen mértékben hallgatnak. És ennek során módja lesz megkérdezni a párját arról, hogy mi idegesítette fel, miért "kaffantgat" oda, és megbeszélhetik, hogy mit tehetnek együtt azért, hogy az életükbe a nyugalom visszatérjen. Üdvözlettel: Biró Eszter