A kérdés
Párommal 17 évesek vagyunk,egy osztályba járunk, 1,5 éve vagyunk együtt. Olyanon szoktam gondolkodni hogy elhagyjam e, hogy szeretem e még egyáltalán vagy csak ragaszkodom hozzá,tudom hszeretemÉs ő is szeret engem.Viszont mostanaba mindennap veszekszunk valamin sajnos,ha vita van úgy érzem h úgy jövünk ki belőle h az en hibám legyen. Mindent magamra veszek. Nagyon sokat vitatkozunk és már néha úgy érzem h nem birom, Sajnos mindig a kapcsról beszélnék de nem hallgat végig mert h mindig ez a téma.A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező! Nagyon fiatalok, és nagyon tartós a kapcsolatuk: másfél év nem rövid idő, pláne ebben az életkorban nem. Azért van az időtartamnak jelentősége, mert a kapcsolatoknak is van egy fejlődési íve. Az első időkben másképp szeret és kezd kötődni az ember, mint a kapcsolat későbbi időszakaiban. A kezdeti nagyon élénk szerelem lecsendesedik, és kevésbé heves, de sokszor nagyon is stabil, az első idők szerelmi lángolásánál mélyebb érzések veszik át a helyét. Ilyenkor sokan teszik fel magunka a kérdést, hogy vajon ez nem a kapcsolat vége-e. Vannak emberek, akik magába a szerelmbe szerelmesek, ők azok, akik egy újabb lángolsá kedvéért akár ki is lépnek egy tartósabb kapcsolatból, hogy egy új ismeretség révén ismét átélhessék a lángolást. És persze olyan is van, hogy tényleges problémák keletkeznek, és a kapcsolat ezét nem tud egy bizonyos időn túl továbbfejlődni.
Az a véleményem, hogy bár tényleg fontos a kapcsolatról beszélni, jó lenne az arányokat megtartani, és nem mindig erre fókuszálni. Jó volna, ha tudnának úgy randevúzni, hogy örömet találjanak egymás társaságában, az együtt végzett tevékenységben. Az, hogy osztálytársak is, nem könnyíti meg a dolgukat, őszintén szólva, mert nagyon sokat vannak együtt, ami az ilyesfajta randizást mintha szükségtelenné is tenné. Pedig nem így van, hasonlóan ahhoz, hogy együttélő házastársaknak is sokszor fel kell frissíteniük a kapcsolatukat azzal, hogy ismét annyit készülnek a párjukkal való találkozásra, mint kedzetben, annyira figyelnek a másikra, mint az első randik idején, félretolva egy kis időre a közös élet hétköznapjait.
Szerintem ez lehetőséget teremthet arra is (és nem "csak" az örömre), hogy higgadtabban beszélhessenek a kapcsolatukról. Talán még arra is lehetőség nyílik, hogy a beszélgetést ne valami elégredetlenség vagy félelem oldaláról, hanem valamilyen közösen átélt pozitív élmény felől kezdjék, és csak azután térjenek rá a problémákra.
Minden jót, türelmet is kivánok ehhez. Üdvözlettel: Biró Eszter
Kiemelt szakemberek a témában
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
-
-
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
