Önszabotázs, vagy valami más?

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Kérdező! Meg tudom érteni, hogy ezek az ellentmondásos érzések és vágyak komoly feszültséget keltenek Önben. A magányban jól érzi magát, biztonságot talál, ugyanakkor abból ítélve, hogy 10 évig kapcsolatban élt, arra lehet következtetni, hogy képes a mással való tartós együttlétre. Bár nem ismerem a kapcsolat részleteit, s a körülményeket, melyek során külön váltak útjaik, de ez objektív bizonyítéknak tűnik számomra. Az ember társas lény, ha mégis egyedül maradunk, annak gyakran valóban mi magunk vagyunk az előidézői. Félelmeink, gátlásaink okokat, kifogásokat keresnek, melyek mentén távol tarthatjuk magunkat a többi embertől. Ez amolyan ördögi körré alakul; aki túl sokat van egyedül, annak egyre nehezebb az alkalmazkodás, és a tolerancia megélése mások felé. Fogy a türelem, nő a frusztráció, ha újra közösségben vagyunk, főleg ha egyszerre sok emberrel szemben kell ezt megélni. S ahogy az idő halad, ez egyre nehezebb lesz. A rossz tapasztalatok pedig megerősítik abban, hogy nem éri meg emberek közé menni, mert úgyis csak felhergeli magát. Említette, hogy munkahelyi közegben is nehéz helyzetet teremt ez a probléma. Az együttműködést másokkal gyakran az is gátolja, ha nagyon magas elvárásokat támasztunk mind magunkkal, mind a külvilággal szemben. A túl kemény mércéknek nehéz megfelelni, s mivel attól tartunk, mások nem ugyanolyan elvárásokat támasztanak magukkal szemben, ezért inkább magunkra vállaljuk a feladatok oroszlánrészét. "Csak akkor lesz rendesen elvégezve a munka, ha én csinálom". Azt gondolom, hogy mivel meg tudta fogalmazni magában ezt problémaként, és feltette a kérdést, mi szerint "túl szigorú?" már el is indult egy másik nézőpont felé. Ha ezt a helyzetet nem élné meg nehézségként, nem frusztrálná, vagy keltene aggodalmat, akkor valószínűleg nem tette volna fel ezt a kérdést sem. Minden ember keresi a helyét a földön, alkalmazkodni próbál, s ezen keresztül megtalálni a saját boldogulását, egyensúlyát. Az ön útján fontos lehet pontosítani azokat a mérföldköveket, amelyek elültették a mostani gondolatok és viszonyulások magvát. Hogyan tanulta meg, hogy az emberi kapcsolatok nehezen tűrhetőek? Milyen gondolatai támadnak, ha mégis arra kényszerül, hogy emberekkel működjön együtt? Mi zavarja a leginkább az alkalmazkodásban? Mire vágyik, milyen kapcsolat jelentene biztonságot? Az életközép felé közeledve természetes, ha az ember mérlegre teszi addigi életét, és elgondolkodik, ez a jelenlegi helyzet mit ad neki? Mennyire köti meg? Mitől nem éli meg teljesnek az életét így, középkorúként? Hogyan látja magát tíz év múlva?. "Akkor már ez így marad, mindig ilyen leszek?" - sokan felteszik ezt a kérdést. Ha valóban erős frusztrációt okoz önnek az egyedüllét, gondolja végig a fentiekben elsorolt opciókat, válaszolja meg magában a kérdéseket. Amennyiben arra a döntésre jut, hogy változtatna, a tudatosság fokozásán keresztül tegye meg az első lépéseket. Az önismereti gátak felderítése és megértése könnyíthet a helyzetén.