Kié a valóság?

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Rozita!

Engedje meg, hogy a "Kié a valóság?" kérdésére az Érzelem Fókuszú Párterápia felnőtt kötődéselméleti szemléletében válaszoljak: 

Mindenkinek a saját valósága a legigazabb, és ami a leginkább számít. Mindannyian elfogadásra és érzelmi közelségre, azaz biztonságos kötődésre vágyunk, ez az alapja és feltétele érzelmi és mentális jóllétünknek, ez evolúciós alapszükségletünk, egyszerűen belénk van kódolva, a Maslow piramis alján van, a fizikai szükségletek mellett. Ha a fizikai, szóbeli, érzelmi közeledésünket elutasítja vagy ignorálja az, akinek a közelségét kerestük, az érzelmi sérülés a fizikai sérüléshez hasonló fájdalmat vált ki az agyi fájdalomközpontunkban. Azonban mind megéljük időről időre, hogy akitől a leginkább vágynánk rá, ő úgy tűnik, hogy nem akarja (mi párterapeuták legtöbbször úgy tapasztaljuk, hogy nem tudja) meghallani vagy meglátni, megérteni és elfogadni a mi valóságunkat, a mi igazságunkat, a mi érzéseinket, a mi gondolatainkat, a mi szükségleteinket. És a legtöbbször a terápiában úgy tapasztaljuk, hogy azért nem, mert ő is pontosan ugyanígy érzi magát időről időre. Mindannyian kapcsolati sérüléseket hordozunk, amik kihatással vannak saját magunkhoz és a külvilághoz való viszonyulásainkra. Azaz amíg nincsenek a szeretettankjaink feltöltve, nincs miből figyelmet és megértést adni. Amíg szűkölködünk, addig érzelmi túlélő üzemmódban csak befelé fordulunk, addig egyszerűen nincs már kapacitás a másiknak miből adni, nagylelkűnek lenni. Nagy kockázatvállalás és erő kell ezt az ördögi kört megtörni, és abból a kevéske elérhető sajátunkból is elkezdeni kinyújtani a kezünket és adni, annak reményében, hogy beindul a pozitív adok kapok, és megtanulunk adni egymásnak. Sokszor ez nem is megy saját belső körben, belső energiából, csa külső segítséget, terapeutákat, "tanítókat, fordítókat, kísérőket" behívva, akik tükröt, értelmezést nyújtanak, hogy mi is zajlik bennünk és közöttünk.

Vannak konfliktuskeresőbb, és konfliktuskerülőbb emberek. Ezek kombinációjából alakulnak párok, akik sokat vitáznak, "viharosnak" írják le a kapcsolatukat, mégis közben érzelmileg közel érzik magukat a másikhoz, és vannak, akik keveset veszekednek, szinte alig vitáznak, mégsem érzik kihűltnek, távolinak a kapcsolatot. Ha viszont nagyon ellentétes a pár 2 tagja- ami a leggyakoribb kombináció, és a párok , egymásra találás, az sok szenvedést okozhat a kapcsolatban amiatt, hogy másképp értelmezik, másképp szeretnék szeretni egymást, és másféle szeretetet várnak el, mert "jól" szeretni tanulni kell, amit sajnos nagyon keveseknek van lehetőségük a szüleiktől megtanulni, a negatív mintákat viszont magukkal viszik.

Az érzelmi sérülések ott kezdődnek, hogy nagyon másképp éli meg, másképp értelmezi a két fél a másik "felhívását" a vitára, beindulhatnak olyan eltávolító érzések és gondolatok, egy pillanat alatt, amikor az egyiknek az lenne a biztonságos kapcsolat, hogyha látná, hogy a másik foglalkozik vele és a közös dolgaikkal, azaz fontos a másiknak az, amit ő problémaként felhoz, ezért a szükségletei teljesüléséért előbb szelídebben, majd kétségbeesetten keresné a konfliktust, nem hagyva a másiknak, hogy kivonuljon abból, mert a vita megszakítása, és a másik "békénhagyása" a szemében egyenlő a kapcsolat megszakadásával, és minél kétségbeesettebb, annál harcosabbá és hibáztatóbbá válik, ő ezt ismeri, így tud tenni a kapcsolatért. Míg a másik a konfliktusok, viták során szinte azonnal hibáztatva érzi magát, azt gondolja "nem elég jó" a másiknak, ezért számára az lenne a biztonságos, ha elkerülnék a konfliktust, mert a konfliktusok, viták során azt érzi, hogy már vége is a kapcsolatnak valójában, ha a másik így közelít felé, tehát ő elvonulással és a viták leállításával, elkerülésével szeretne tenni a kapcsolatért. Időnként van olyan párosítás, hogy mindkét fél konfliktuskereső, vagy mindkét fél konfliktuskerülő, ezek ritkábbak, de előfordul, azok is tudnak nehéz helyzeteket okozni.

Ezt a huza-vonát, visszavonulást-támadást aztán a párok egy pillanat alatt fel tudják pörgetni 0-ról 100-ra, mivel annyira fontos nekik, hogy működjön a kapcsolat, de ahogy küzdenek érte a saját módszereikkel, az pontosan ellentétes hatást vált ki a másikból. Így belesodródnak ebbe az ördögi táncba, játszmába, ami ekkor már valóban élet-halál harcnak érződik. Nemcsak a másikat láttatja ellenségnek, akiért épphogy küzdünk, hogy értsen meg és fogadjon el minket, és a kapcsolatot rossznak, amiért épphogy küzdünk, hogy ne szakadjon meg, hanem magunkat is nyomorultul érezzük benne, amiért úgy érezzük, hogy a másik nem ért meg, és így nem is tud elfogadni minket, és a kapcsolódási szükségleteink nem teljesülnek ebben a kapcsolatban. Ez egyre lejjebb húzza a párokat, mígnem kifulladva kiégnek, szétrebbennek, elvonul ki-ki nyalogatni a sebeit. Miközben mindvégig az a helyzet, hogy az ellenség nem a másik, hanem a vita, ez az ördögi kör! Ez a szemléletváltás az első, amit megtanítunk a klienseinknek a párterápiában. Ez választja el őket, ez ellen kell közösen küzdenünk, megtanulni megérteni a tipikus játszmáikat, és menedzselni, kordában tartani a konfliktusaikat, hogy a vita vita maradjon, ne menjen át veszekedésbe. Ezt csak önismerettel és párismerettel lehet megtenni, és a közeli kapcsolatok működésének megértésével, ami által nagyot fejlődik a párkapcsolat is, és külön-külön a pár két tagja is.

Mindenkinek vannak hiányai, fájó pontjai. Viszont minél több, vita hevében egymásnak okozott kötődési sérülés rakódik rá egy párkapcsolatra, amikor pont a párunk mér ütéseket a fájó pontjainkra (mivel őt engedtük a legközelebb magunkhoz, és az ő szavai duplán, triplán számítanak nekünk, így ő képes erre a leginkább) annál viharvertebb lesz a kapcsolat és benne a felek, annál kiégettebbek lesznek, annál kevesebb erőforrás marad a kapcsolatban maradni és benne dolgozni a közös jövőért, és egymásért, ismét szembenézni a konfliktusokkal. Ha elfogy a bizalom és a remény, hogy ha kimutatjuk a valódi szükségleteinket és vágyainkat, és kifejezzük a másik felé nem csak a könnyű, hanem a nehéz érzéseinket is, akkor azokkal érdemben foglalkozni tudunk együtt, és meg tudjuk osztani egymással nemcsak a jó dolgokat, hanem a nehezet is, akkor annál inkább érzelmileg távolinak érezzük majd a másikat, aki egy részünket sosem fogja megérteni. Hatalmas kockázat újra és újra megnyílni a másiknak a sérelmeinkről, hiszen ha azok ismét nem találnának meghallgatásra és megértésre, teljesülésre, akkor még csalódottabbak maradnánk, mint azelőtt, és még kevesebb reményünk maradna a kapcsolatra. A másik sérelmeit meghallani, és nem hárítani, nem tagadni, viszont nagyon-nagyon nehéz. Hiszen ha mással vitázott és úgy vigasztalom, lehetek a pozitív figura, aki támaszt nyújt, míg ha azt kell befogadnom, hogy miattam sérült, és elismernem, hogy én okoztam neki fájdalmat, akkor a bűntudat és szégyen rögtön védekezésre és hárításra, tagadásra, ellentámadásra késztet, mert ha igazán számít nekem a másik és valóban törődök vele, nem akarom magam pont a párom megbántójának látni, és magamra haragudni. Ez azonnali és természetes reakció, azonban a másik sérelmeinek empátiás befogadása, az együttérzésünk kifejezése tanulható, ami hatalmas gyógyító erővel bír a másiknak és a kapcsolatnak, hogy meghallotta, érdekli, törődik velem, és nem akarta, hogy így érezzek. Így a sérelmet okozó is megtapasztalhatja, hogy nem azért lett a sérelemlista elővéve, hogy őt rombolják azzal, hanem mert a meghallgatással ő gyógyítani is tudja a másikat. Ez aztán csökkenteni fogja a bűntudatát és szégyenét, ami beindít egy pozitív kapcsolódási kört a pár között, egy pozitív ciklust, ami egy mélyebb, megértőbb kapcsolódáshoz, érzelmileg közeli kapcsolathoz vezet.

Sajnos a negatív érzelmi "zajban" nehéz meghallani a valódi mögöttes okokat: az érzelmi "zenei aláfestést". Ezért első lépésben meg kell tanulnunk lelassítani, sőt megállítani a vitákat, és nyitottnak maradni saját és másik tettei és szavai mögötti valódi gondolatokra, érzésekre. A védekezés és támadás, a düh és a bántás mögött általában sértett, megbántódott, fájdalomban lévő emberek vagyunk, akik a másikról, a kapcsolatról, magunkról szóló mély aggodalmainkat, félelmeinket leplezzük így, és csak vigasztalásra és törődésre vágyunk, azaz az evolúciósan belénk kódolt kapcsolódási és kötődési szükségleteinkkel fordulnánk a párjuk felé, hiszen őt választottuk, tőle szeretnénk ezeket megkapni, vele megosztani, hozzá közelebb kerülni és közel maradni érzelmileg, általa elfogadottnak lenni. Ezt pici lépésekkel tudjuk megtenni, a negatív, reaktív viselkedés felé terelő gondolataink tudatosításával, megkérdőjelezésével, a másik gondolatairól és szándékairól alkotott feltételezéseink megkérdőjelezésével, a tipikus kognitív-gondolkodási torzításaink lépésről lépésre leépítésével (ilyen tipikus gondolkodási hiba mindkét félnél azonnal a másiknak a negatív szándék tulajdonítása, hiszen értelmet keresünk, folyamatosan, értelmezünk, és muszáj, hogy oka legyen a negatív érzéseinknek, így kerek, így érthető és kiszámítható a világ, kell, hogy találjunk okot, és ha egészséges az énképünk, akkor mindig elsőre hárítjuk, hogy mi lennénk a negatív okozók, viszont ha nem mi, akkor a párunk a legkézenfekvőbb és legelérhetőbb a hibáztatásra), és a párunkkal való "double check" ellenőrzésével, visszakérdezéssel, törekedve megérteni saját és a másik gondolatait és érzéseit a szavai mögött, rólunk, a kapcsolatunkról és magunkról.

Remélem, hogy tudtam segíteni a válaszommal. Ha már több a kapcsolatot lemerítő nehéz pillanat, vita és veszekedés, mint a kapcsolatot feltöltő könnyű pillanat, kapcsolódás és együttlét, akkor érdemes megfontolni a párterápián, vagy pszichoedukatív párkapcsolati tréningen való részvételt.

A kapcsolati sérüléseink gyógyíthatóak, méghozzá pont egy jó párkapcsolat által, akár ugyanazon ember által, hiszen a kapcsolódási képességünk fejleszthető, és a jelen kapcsolati mintáink átírhatóak, az érzelmi elérhetőség, a válaszkészség, és az elköteleződés kialakításán keresztül. Az újraformált, biztonságosabb kapcsolódási mód pedig erőforrást jelent mindkét fél számára, nemcsak a kapcsolat erősítésén keresztül, hanem egyéni nehézségeik során is. Az Érzelem Fókuszú párterápiás munkával megszerezhető tapasztalatok pozitív hatással vannak énképünkre, énhatékonyság érzetünkre, ezáltal mindennapi érzelmi és fizikai jóllétünkre is.

A Hold me tight / Tarts szorosan / Ölelj át kis létszámú párkapcsolat építő tanfolyamomon való részvételt akkor ajánlom, ha szeretnék tudatosabb szintre emelni, megerősíteni, gazdagítani a kapcsolatukat, nagyobb érzelmi közelséget, biztonságosabb kötődést megtapasztalni a hétköznapok során párjukkal.

Itt olvashat még rólam és a módszerről: https://www.eft-parterapia.hu/budapest-i-ker/hazi-dorottya/

* a válaszom bántalmazó kapcsolatra nem vonatkozik, ha úgy érzi, hogy abban él Ön és gyermekei, keresse fel a Kék vonal segélyvonalat, a NANE egyesületet, az EMMA egyesületet, a TASZ-t, vagy a Hintalovon alapítványt.

Minden jót kívánok Önnek és Önöknek! 

Házi Dorottya pszichológus, képzésben lévő család- és párterapeuta