Hogyan segítsek?

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Tisztelt Hölgyem! Az ön által leírtakból számomra az rajzolódik ki, hogy a kapcsolatuk valamiféle állandóságot és biztonságot jelentett mindkettejük számára, amit az ön megítélése szerint a szakítás a kapcsolatukat igazán csak az egymás társaságában eltöltött időben változtatta meg. Nagyon sokfélék vagyunk és ennek megfelelően sokféle módon kapcsolódunk. Abban, hogy egymást mélyebben, részletekbe menőbben megismerhessük, fontos szerepe van a ténylegesen együtt töltött időnek. Gondolom, hogy a lehető legjobban igyekeztek működtetni a párkapcsolatukat, de a távolság és a hétvégiség önök ellen dolgozott, nem segítette a mélyebb megismerést. Ha jól értem, a szakítás magyarázatát sem érzi hihetőnek. Azt szokták mondani, hogy csak annak lehet segíteni, aki hagyja. De ezt bizonyára ön is tudja, hiszen egy iskolás gyermek és egy demens anya ápolása sok kihívással jár: hiába minden segítő szándék, finoman szólva sokszor nem az együttműködés és a belátás fémjelzi az interakciókat. Segíteni szerintem leginkább azzal tud, ha őszintén kommunikál és őszintén próbálja megérteni a másikat. Ha van energiája és úgy érzi, nem egyedül van jelen a kapcsolatban, hanem a volt párja is még mindig tesz bele, úgy a minél tisztább kommunikáció és a saját érzelmeinek és gondolatainak kommunikálása („én úgy érzem…, én azt érzem…, én úgy látom/gondolom… stb.) az, ami önnek mindenképpen segíthet abban, hogy legalább önmagában helyrerakhassa a történteket. Ha érdemben tudnak beszélni, akkor talán tisztábban fogja majd látni, hogy mi is történt vagy történik, mik azok az eddig láthatatlan mozgatórugók, amik a párját ilyen hirtelen jött szakítás felé sodorták. Sajnálom, hogy nem tudok kész recepttel szolgálni, csak arra bíztathatom, hogy találja meg a saját hangját. Azt gondolom, fontos, hogy a saját szempontjait is tartsa szem előtt, igyekezzen megfogalmazni ön mit érez is tisztázni, hogy az elmúlt év és a jelen helyzet mit jelent önnek. Üdvözlettel: Kelenhegyi Olga Sára pszichológus