Felnőtté válás

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Kérdező! A felnőtté válás folyamata nem könnyű. Önnek, úgy tűnik, a folyamat gyakorlati része nem okoz gondot: megáll a lábán, alkalmazkodik, jól működik, teljesít, megoldja a problémáit a megszokott környezetén kívül is. Csak éppen eközben nem érzi jól magát, nem kényelmes ez a szerep. Mintha nem érezné a magáénak. Azt gondolom, nagyon jó indulás a felnőtt identitás kiformálódásához, hogy Önnek érzelmileg biztonságos, meleg, megnyugtató szülői-családi háttere van, ahová mindig visszatérhet, ahonnan erőt meríthet. A szülőkhöz való biztonságos kötődés, a boldog gyermekkor, a gyermekkori táj és környezet emléke fontos érzelmi alap a személyiségfejlődésben. Az is igen komoly pozitívum, hogy a személyiségében megvannak az erőforrások arra, hogy ellássa magát, nem szorul folyamatos gondoskodásra, és ezt nem is várja el másoktól. Mintha Ön most ebben az életszakaszban az önállósodást inkább kívülről érkező társadalmi nyomásnak érezné, aminek igyekszik megfelelni, de saját magának pillanatnyilag még nincs belső igénye rá. Mintha szüleivel szemben érezne elsősorban felelősséget, hogy nehogy "rajtuk maradjon" - a morális aspektusok átgondolása, mások szempontjainak megértése és figyelembe vétele magasabb szinten integrált személyiségszerkezetre utal. Ez jó prognózist jelent ahhoz, hogy különféle életproblémákkal megbirkózzon. Azt javaslom, gondolkodjon azon, milyen pályát szeretne választani, milyen munkakörben érezné igazán hasznosnak magát az egyetem után, milyen cél tudná inspirálni Önt, örömet okozni a mindennapokban. Hogyan tudná elképzelni magát felnőttként. Hagyja a képzeletét működni, és a vágyai, fantáziái, álmodozásai meg fogják mutatni, mi lenne jó Önnek. Szüleivel töltsön együtt minél több minőségi időt, beszélgessenek sokat, hogy ez a mély és megnyugtató érzelmi kapcsolat, amely hozzájuk fűzi, ne csak abban manifesztálódjon, hogy éppen egy fedél alatt tartózkodnak. Ha új tartalommal tölti meg a szülő-gyermek kapcsolatot, ha felnőttként is meg tudja őrizni a kötődés érzelmileg fontos részét, akkor úgy is biztonságot tudnak Önnek nyújtani a szülei, hogy nincs folyamatosan velük. Tehát a szüleivel való kapcsolat átformálását, új tartalommal való megtöltését javaslom az Ön felnőttebb szerepéhez, identitásához alakítva. Esetleg ezt a nehézséget, amin most sokat gondolkozik, átbeszélheti velük, vagy megkérdezheti őket a saját tapasztalataikról a felnőtté válás témájában. Ha fontos beszélgetésekre is időt szánnak, megosztják egymással gondolataikat, akkor mindig élő marad a kapcsolatuk, fejlődhet is, és mindig érzelmi támaszt nyújthat Önnek. Ha megtalálja azt a munkát, életcélt, amiben ki tud teljesedni, akkor valószínűleg felnőttebb szociális kapcsolatai is alakulnak majd. Tapasztalataim szerint manapság 21 éves korban kevés ember él független életet, úgyhogy a helyzetét semmiképpen nem gondolnám szokatlannak. Van is erre egy kifejezés: "kapunyitási pánik" - természetesen a pánikot átvitt értelemben értve. Ha egy jelenségnek neve van, akkor biztos lehet benne, hogy széles körben elterjedt dologról van szó. Emellett számos fiatalnak nincs még ebben a korban párkapcsolata. Amennyiben úgy érzi, hogy önismeretének fejlesztése és saját útjának megtalálása könnyebb lenne szakember segítségével, illetve egyes életfeladatokat nehezen megoldhatónak, szorongáskeltőnek érez, talán hasznos lehet pszichológus felkeresése. Üdvözlettel, Nádasdy Nóra