Érdemes - e küzdenem?

A kérdés

Üdvözlöm! Soha nem írtam még ilyen helyre, de most úgy érzem, szeretném egy szakember véleményét is meghallgatni. Párommal 3,5 éve vagyunk együtt. Mindössze 3 hónap után költöztünk össze, ráadásul szülőfalunktól 130 km-re, mert a párom itt talált jól fizető állást. A közös életünknek már a kezdete sem ment simán. Sajnos az össze költözés után pár hónappal kiderült, hogy párom félre kacsintgat. Akár hányszor haza mentünk szülőfalunkba, mindig lerázott, hogy ne menjek ki vele a barátokhoz, mert együtt lakunk. A Facebooknak köszönhetően kiderült, hogy ő bizony azokon az estéken nem a barátokhoz ment, hanem egy nála 10 évvel fiatalabb, 18 éves lányhoz. Mivel akkoriban én még egyetemre jártam, fogtam minden holmimat és haza költöztem. Jöttek a nagy bocsánatkérések, virágcsokrok, bon-bonok.... Természetesen megbocsátottam, majd vissza költöztem hozzá. Rá nem sokra az egyik barátunk kedvesével(aki barátnőm volt) lett különösen jó kapcsolata. Volt rá példa, hogy egy együttlétet utasított vissza a lánnyal való csetelés miatt. Rengeteg volt a vita, és a korábbi eseten sem tettem még túl magam teljesen, lefogytam idegességemben 10 kilót, többször haza akartam költözni, de mindig megakadályozta. Végül ez a szoros kapcsolat köztük hál' Istennek megszűnt, már nem is nagyon emlékszem,miért. Pedig a lány még a pasiját is elhagyta, aztán végül a párom engem választhatott - gondolom én, mert azóta a lány még nem is köszön nekünk. Nagy nehezen túltettem magam ezen is. Majd párom elkezdett szórakozni járni a kollegáival, többségében nőkkel. Engem nem vitt, mondván én nem ismerek közülük senkit. Én kéthetente egyszer mentem az iskolába, a többi napot otthon töltöttem, amikor ő dolgozott vagy épp szórakozott, én mindig egyedül voltam a lakásban, mert még mindig nem ismertem a városban senkit, leszámítva a boltos néniket. Pedig könnyen barátkozom. Így ismét fogtam a motyómat, haza költöztem . 1,5 hónapig otthon voltam szüleimnél, majd kibékültünk, viszont egy két hónapig csak heti 4 napot töltöttem párommal -elővigyázatosságból, és csak ez után költöztem vissza hozzá. Így telt el az első év. A második évben sokat vitáztunk, folyamatosan féltékenykedtem, ő pedig mart, mert nem sikerült elhelyezkednem az egyetem végeztével. Pénzt nem kértem tőle, szüleim támogattak, minden hónapban kaptam tőlük egy fix összeget, így én is bele tudtam adni az albérleti díjba, az élelmiszert pedig mindig ebből a pénzből vettem. Ő csak az utalványt adta oda a költségek ezen részébe.Nem akartam,hogy még azt is a fejemhez vágja, hogy ő tart el! Végül lett munkám 9 hónap után, persze nem a diplomámmal, hanem az érettségimmel egy pénztárosi állás egy szupermarketben. Reménykedtem,hogy így megszűnnek a viták. Az elején így is volt, de később mart a beosztás miatt, kevés olyan nap volt, amikor mindketten egyszerre voltunk otthon, és a fizetés is a béka feneke alatt volt. Ebből is rengeteg ordibálás keletkezett. Heti 1, max 2 napot voltam otthon, és akár hányszor haza értem a munkából, nekiláttam főzni, illetve rendet rakni, takarítani, stb. mert a házi munka mindig rám várt! Emiatt sokat idegeskedtem, egyébként is hirtelen haragú ember vagyok, és nem tudom az érzelmeimet magamban tartani, vagy leplezni. A közösségi oldalát viszont megszüntette, az enyémet kezdte el használni. De még mindig képes volt / és a mai napig is képes egész nap a gép előtt ülni, én meg le vagyok ejtve. A szexuális életünk sem volt egy nagy eresztés, volt hogy 3 hétig se értünk egymáshoz. A sok rossz között viszont volt sok jó pillanat is.Nem csak a vitákból állt az életünk. Tudtunk jókat nevetni, csináltunk közös programokat - mozi, kirándulás, sport. 3 hónapja új munkahelyem van. Viszont olyan szinten össze vesztünk,hogy azt mondta, költözzek el tőle, már nem bír elviselni, mert mindig piszkálom és a takarításon kínlódom. Ja meg azon, hogy a szülinapomra nem kaptam tőle semmit. Egyébként pedig karácsonykor, vagy szülinapkor úgy kaptam ajándékot tőle, hogy oda adta a pénzt,amit erre szán, és vegyek,amit akarok. Legutóbb már ennyit se tett. Az egész vita azon borult ki, hogy haza értem a munkából, és megláttam a rendetlenséget, szóvá tettem.... Nem kellett volna. Olyan szinten kiakadt ,hogy tányérokat tört, dísztárgyakat tört össze dühében, és kidobott. Egyszerűen nem tudom felfogni, miért történt ez egy apró - cseprő vita miatt, miközben én olyan dolgokat bocsátottam meg neki, amit más nem biztos,hogy megbocsátott volna. Mindig kiszolgáltam, az ennivalót is elé raktam, reggel akkor keltem,amikor ő,hogy reggelit csináljak neki, ha bármit intézni kellett,azt én intéztem el, a ruháit kikészítettem neki minden egyes nap, amikor a szupermarketben dolgoztam, kiírtam neki még ezt is, melyik ételt melyik dobozban találja, minden nap 3 féle ételt főztem neki, hulla fáradtan, mert este kilenckor értem haza mindig, utána kezdtem neki a főzésnek, pakolásnak. Ha bármelyik rokonnak ajándékot kellett venni, én vettem, még az ő rokonainak is. Mindig Őt helyeztem előtérbe és az Ő dolgait. Szóval tényleg nem mondhatja,hogy én nem csináltam semmit. Tény, nem volt minden fenékig tejfel, követett el hibákat, én is sokat dacoltam, nehezen tettem túl magam a dolgokon, emiatt nem tudtam úgy hozzá állni. Az utóbbi pár hónapban tényleg jól elvoltunk,. Pont ezért nem értem,most miért szakított velem. És kétségbe vagyok esve, nem tudom hogyan tovább. Az új munkámat nem akarom elveszíteni, de az albérletben nem maradhatok - lehet már a cuccaimat is kidobálta. Viszont máshova nem tudok menni, itteni ismerőseim a szüleikkel, vagy épp párjukkal laknak, mindegyik 1-1,5 szobás lakásban. Tehát ha be is akarnának fogadni, nem tudnak, mert nincs senkinél sem hely. Nem tudom mi vezetett idáig. Nagyon szeretem őt, vele terveztem az életem, tőle akartam gyerekeket, végre nekem is jól fizető munkám lett, és erre tessék..... Mi tévő legyek? Kérjek bocsánatot? Vagy mit csináljak?