A kérdés
Tisztelt Doktor Úr/Nő. 35 éves nő vagyok. Van egy 3 éves kisfiam. És úgy gondolom életközép válságban szenvedek. Gyűlölöm magam. Utálom a külső a belső tulajdonságaimat is. Rosszul vagyok attól amiket a múltban elkövettem és nem tudok szabadulni tőle. Minden este kísértenek. Sokszor szeretnék meghalni. Csak a kisfiam éltet. Semmire nem vagyok jó úgy érzem. Semmihez nem értek. Nem tudom mihez kezdjek az életemmel. Utálom a munkám. Nem vagyok boldog. Egy nullának érzem magam. Semmi önbizalmam. Mit tegyek.? Forduljak pszichológushoz? Attól tartok úgysem tudna rajtam segíteni és anyagilag nem biztos hogy megtehetem hogy rendszeresen járjak. Köszönöm válaszát.A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Tisztelt Kérdező! Nagyon jó úton jár, hiszen megtette az első lépést, kérdezett. Sokszor nehéz magunknak is beismerni, hogy segítségre van szükségünk, bár ez teljesen természetes, hiszen társas lények vagyunk és olykor-olykor szükségünk van támogatásra, máskor meg mi támogatunk másokat. Kérdésében a halállal is foglalkozik. Fontos, hogy a szuicid gondolatokkal mindenképpen keressen fel egy szakembert, lehetőeleg olyat, akinek van klinikai végzettsége. A háziorvosától is kérhet beutalót, aki el fogja küldeni Önt a területileg megfelelő ellátó intézménybe. Magyarországon a kórházakban dolgoznak klinikai szakpszichológusok is, akik TB finanszírozású terápiát végeznek, így Önnek nem kell tartania az esetleges költségektől, ami anyagilag megterhető lehetne. Másik lehetőség, hogy a területileg megfelelő nevelési tanácsadót keresi meg, ahol az ott dolgozó szakemberek szintén ingyenes tanácsadást tudnak nyújtani. Fontos, hogy itt általánosan sajnos elég hosszú a várakozási idő, így ajánlott minél hamarabb időpontot kérni. Továbbá tudnám ajánlani ezen a honlapon megjelent szakembereket is, akiket helyszín szerint is kiválaszthat illetve sokan Skype-konzultációt is vállalnak. Ne higgyen a negatív gondolatoknak, amelyek miatt azt gondolja, hogy "úgysem tudna rajtam segíteni". Mindenkin lehet segíteni, aki szeretné és Ön szeretné, hiszen különben nem kérdezett volna. Üdvözlettel: Őri-Polyák Eszter