Elengedni ami összetart

A kérdés

Kedves segítő! A probléma amiről írok a magam számára is kettős. Egyrészt mert tudom hogy nem jól csinálom a saját gondolataim teremtik meg a szenvedésem, másrészt úgy érzem nem tudok kilépni belőle. Nagyon zárkózott, bár sokszínű kamasz,és fiatal felnőtt korból léptem a felnőttek világába. Munkáim, ahogy kapcsolataim is rövidek voltak, bár végül is mindenben találtam szépet. Huszas éveim végére a spiritualitás és buddhizmus elért, megtalált és igyekszem formálni a tudatomat, a rengeteg véleményt, hitet, gondolatot magamról és a világról, ami megkövült bennem, és súlyos kőként tölti ki a fejemet. Nagyon sokszor szorongok, a gondolatokat nem is látom, csak a testérzetek felbukkanását észlelem. A borongós években egyszer csak feltűnt egy lány. Sok éve ismertem látásból az intézményben ahová jártam. Aztán egy szép nap az egyik szokásos beszélgetésből valahogy más energia lett, Utat kaptam felé. Sok sok levelezés után találkozó lett, ami pocsékul sikerült. Kikötötte férfiként nem igazán gondol rám. Valami oknál fogva mégis leveleztünk, feljött hozzám párszor, majd sex is lett. 2 hónap múlva ( ami 2 hónap üdítő, feltöltő, és csodás volt számomra ) odaköltözött hozzám, ami már hiba volt. Mivel soha nem vonzódott hozzám igazán folyton máshol járt az esze (amennyire tudom csak az ), találkozgatott régi exekkel stb. A sex számára kín volt, és én minél inkább mentem utána, ő annál jobban menekült. aztán nem túl elegáns módon, de lecserélt, végül is jó hogy meglépte, lehet én soha nem tettem volna meg. De utána is barátilag időnként összefutunk mailezünk. Ha találkozunk sokszor odabújok, megpuszilgatom, nála ezek a határok nem túl fixek, mit enged egy sima barátnak. A viszonyunk a szétmenés után jobb lett. Van új társa azóta, de találkozgatunk néha. Olyan minőségei vannak amiket én előtte nem tapasztaltam még emberben. Jelenlét, tudatosság, elfogadás, puhaság. Olyan érzésem van mintha a léthez csatlakoznék mikor vele vagyok, valami olyanhoz amitől erősebb is vagyok, de el is bújhatok benne. Mintha ő lenne az igazi anyám, a szeretőm, a társam minden. Illetve csak szeretném mert viszonyunk ritka, és csak baráti. Tudom el kéne engednem, de nem megy. Lehet tényleg az anyámat érzem benne, ill. azokat a minőségeket amire vágyom. És tisztában vagyok azzal is hogy sok dologban kevés neki a mostani szintem. Hogyan engedjem el? Sok éve foglalkozom buddhizmussal, nyugati keleti filozófiákkal, és ez most nem lendít át. Mint egy óriás mágnes ami a vasreszeléket oda vonzza. És ha látom is, hogy sokszor megalázóan viselkedett velem, nem volt őszinte stb, akkor is feltétlen ragaszkodom hozzá. Nem állítom hogy életem szerelme hiszen vélhetően kölcsönös lenne, de hogy olyan lélek aki számomra egyedülálló ez kijelenthetem. Tanácstalan vagyok, de ez lassan felőröl ha nem lépek. Vagy teljesen lemondok róla mint nő, vagy megszakítani vele mindent. Mindkettő olyan érzés mintha valami olyan szakadna ki a valóságomból ami pótolhatatlan. Lehet csak a minőségeit vágyom nem őt, nem tudom. Várom válaszát, észrevételeit köszönettel.