Címkézés vagy megértés

Parentifikált. Toxikus. Nárcisztikus. ADHD-s. Kapcsolatfüggő.

Mostanában mintha egyre nagyobb igényünk lenne arra, hogy minden viselkedésnek, kapcsolatnak és nehézségnek adjunk egy nevet. Egyre gyakrabban használjuk ezeket saját magunkra, a párunkra, a szüleinkre, a kollégánkra vagy éppen az exünkre. A megnevezés valóban felszabadító lehet. Segíthet megérteni, mi történik velünk, és hatalmas megkönnyebbülés lehet, amikor végre szavakat találunk valamire, amit régóta érzünk, de nem értettünk.

A pszichológiai fogalmak segíthetnek eligazodni saját magunkban, a probléma akkor kezdődik, amikor a fogalom magyarázat helyett címkévé válik. Amikor már nem azt mondjuk: „Gyerekként túl sok felelősség került rám.”, hanem: „Parentifikált vagyok.” Vagy nem azt: „Nehéz koncentrálnom, gyakran elkalandozom, és ez a mindennapjaimat is megnehezíti.”, hanem: „ADHD-s vagyok.” A címke néha túl egyszerű választ ad egy nagyon összetett kérdésre, és van egy másik veszélye is: leveheti rólunk a felelősséget.

Nem kell tovább gondolkodnom azon, hogy én hogyan kerültem ebbe a kapcsolatba.

Nem kell megvizsgálnom, miért maradok benne.

Nem kell észrevennem, hogy milyen helyzetekben nem húzom meg a határaimat.

Nem kell megvizsgálnom, én hogyan kommunikálok, mit tolerálok, mit várok a másiktól, vagy milyen szerepet vállalok újra és újra a kapcsolataimban.

A másik ember címkéje kényelmesen kijelölheti a hibást. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden kapcsolatban mindenki ugyanannyira felelős. Vannak bántalmazó, manipulatív és valóban súlyosan káros kapcsolati helyzetek is. Az áldozat felelősségét ezekben a helyzetekben nem szabad összekeverni azzal, hogy mit tehet a saját védelmében.

A saját életünkben való felelősségvállalás nem ugyanaz, mint a hibáztatás. 

Az utóbbi években a pszichológiai fogalmak kiléptek a rendelők és tankönyvek világából, és bekerültek a mindennapi beszédünkbe. Ez sok szempontból nagyszerű, ma már sokkal több szóval tudunk beszélni a lelki folyamatainkról, a határainkról, a kapcsolatainkról és a nehézségeinkről. Közben azonban a bonyolult pszichológiai fogalmakból gyakran néhány szavas internetes magyarázat lett. „5 jel, hogy nárcisztikussal élsz.”, „7 jel, hogy ADHD-s vagy.” Elolvassuk a listát, és azt érezzük: „Ez én vagyok!”, és már kész is a diagnózis – legalábbis a fejünkben.

Pedig talán nem az a legfontosabb kérdés, hogy milyen címke illik rám vagy ránk, hanem hogy: Mi történik bennem? Mi történik közöttünk? Mi az én részem ebben? Min tudok változtatni?

Természetesen nem arról van szó, hogy minden pszichológiai fogalmat el kellene felejtenünk, a diagnózisoknak és szakmai fogalmaknak nagyon is fontos szerepük van. Segíthetnek megérteni a működésünket, megfelelő segítséget találni, és azt az érzést is megadhatják, hogy „nem vagyok egyedül ezzel”. A kérdés inkább az, hogy mit kezdünk velük.

Talán éppen ez lenne a pszichológiai fogalmak valódi célja: nem az, hogy végre mindenkit el tudjunk helyezni valamilyen kategóriában, hanem hogy egy kicsit jobban megértsük önmagunkat és egymást – és közben ne adjuk fel a saját felelősségünket sem.

Ne feledjük, egy ember mindig sokkal több annál, mint amit egyetlen címke el tud mondani róla!

www.schieberandrea.hu