Munkahelyváltás - egy vezető szemszögéből

"Szeretnék munkahelyet váltani - de vajon elég bátor vagyok hozzá?" - teheti fel a kérdést sok ember saját magának. Ahogy tette ezt egy közeli ismerősőm is, nem is olyan rég.

HR tapasztalatom vegyül a munka-és szervezetpszichológiai végzettségemmel, sok emberrel foglalkozom, hetente interjúztatok olyan embereket, akik azt hitték, nem érdemes munkát váltaniuk, nem érdemes belekezdeniük. Azonban sokszor rájönnek, hogy számukra csak egy "jelentkezés" gomb egy pozíciónál, ám ezáltal belekerülhetnek egy olyan folyamatba, ami által kikerülhetnek egy olyan munkahelyről, ami már nem motiválja őket eléggé a mindennapok során.

Egy ismerősömnek (hívjuk Tamásnak) is így kezdődőtt a folyamat. Az alábbiakban az Ő sztoriját szeretném elmesélni röviden, hogyan váltott munkahelyet, annak ellenére, hogy sose hitte volna, hogy ezt meg meri lépni.

Tamás 14 éve dolgozott egy szervezetnél, amely az egyetem után frissdiplomásként a legelső munkahelye volt. Szépen lassan fokozatosan feljebb lépkedett a ranglétrán, egészen odáig, hogy a 4 fős management tagjává léptették elő.

Jól érezte magát, sok év eltelt, magas volt a fizetése, ám elkezdett benne motoszkálni valami - boldog vagyok még ezen a munkahelyen? Egyetértek a céges kultúrával? Látom a szervezetnek a jövőjét, a fejlődési útját? Részt akarok-e abban venni, amerre tart a cég? Az elején ezek csak apró, kósza gondolatok, ám idővel (hónapok) múlva egyre erősebbé vált az érzés - nem akar ebben részt venni. Egy olyan helyen akar dolgozni, aminek a működésével és a mindennapi feladataival, valamint azok elvégzési módjával egyetért - ez itt már nem valósult meg számára sok-sok idő után.

Nem volt könnyű döntés, hiszen mennyi érv szólt az eddigi munkahelye mellett... 14 éve itt van, jól bejáratott pozíció, ismert kollégák, magas fizetés, és a többi. Ám a szíve és a bátorsága felülkerekedett, és elkezdett új munkák irányába nézelődni. Itt is voltak nehezebb időszakok, egy-egy rosszul összerakott álláshirdetés után a kedve is elment a munkakereséstől, ám a mindennapok sem voltak boldogítóak számára a régi munkahelyén.

Rákattintott ő is a "Jelentkezés" gombra, és onnan már vitték magával az események - interjúk, ajánlatok... Előszőr is szembe kellett néznie az addigi felettesével, és beszélni a problémáiról, az érzéseiről. Ez sem bizonyult könnyű feladatnak, ám őszintén és asszertívan kommunikálva nem haragos volt az elválás. Úgy gondolom, ez kiemelten fontos, hiszen ha elmérgesedik a helyzet, az elmúlt évek kifejezetten rossz emlékek is lehetnek a későbbiek folyamán.

Amit érdemesnek tartok megemlíteni, az a rangsorolás volt Tamásnál, és az, hogy mi alapján választott új céget és pozíciót - nem, nem csak a fizetés alapján. Ha csak a fizetéshez ragaszkodott volna, akár maradhatott volna az eddigi munkahelyén is. Sokkal inkább előtérbe helyezte azt, hogy a mindennapok során vajon milyen lehet a cégben dolgozni, milyen a kultúra, és milyen értékeket képvisel maga a szervezet. 

Ezek alapján hozott Tamás egy döntést, ami - eddig legalábbis - jó döntésnek bizonyult. Sokkat motiváltabb a feladatok elvégzésére, egyet tud érteni az értékekkel és ahogyan működik a cég, szinte felüdülés neki a hosszan tartó gondolkodás után a váltás. 

Tamás meg merte lépni - átgondolta, és döntött. És ha azt nézzük, Neki mi a jó, és hogy önmagát helyezte előtérbe, akkor kimondhatjuk: jól döntött. :)

Későbbi blogbejegyzéseimben kifejtem, hogyan élte meg Tamás az egyes apróbb lépéseket - hogyan jutott el a gondolat megfogalmazódásától odáig, hogy ma már az új munkahelyén dolgozik, illetve hogy mik a legjellemzőbb gátak, amikor az ember munkahelyet szeretne váltani.