Mértékletesség

Az élet minden részén a siker alapelve a mértékletesség. Kultúránk mégis a szélsőségeket értékeli. „Soha nem lehetsz túl gazdag vagy túl sovány" – ez az állandó üzenet. Az emberek már nem képesek egyetlen kedvenc tévéműsort nézni; egész évadokat néznek egyszerre, sokszor lemondva az alvásról és más alapvető szükségletekről. Az ellentétes táborba tartoznak azok, akik rémülten hátrálnak meg egy teáskanál hozzáadott cukortól vagy egy gramm gluténtól.

„A több, az jobb” algoritmus alapján működünk. Úgy fejlődtünk ki, hogy szeretjük a zsíros ételeket, de a túl sok nem jó. Sok anyag vagy inger bizonyos mennyiségben jótékony hatású, de aztán elér egy fordulópontot, ami után káros lesz. Nem mérsékeljük magunkat természetes módon, mert ősi körülmények között nem kellett.

A rövid távú fókuszálás is arra késztet minket, hogy elkerüljük a mértékletességet. A hosszú távú érdekeket valamilyen mértékben mindannyian figyelmen kívül hagyjuk, az impulzív emberek pedig még inkább hajlamosak erre. Sok olyan tevékenység, amelyet pillanatnyilag túlzásba viszünk, valahol a jövőben negatív hatással lesz. Nem egy konkrét cigaretta az, ami megöli az embert; a méreganyagok idővel történő felhalmozódása az, ami negatív egészségügyi következményeket okoz. A motivációs rendszer ezt a hosszútávú következményt nem veszi erősen figyelembe. Egyszerűen csak dönt: „Ez most nagyon jó érzés, szóval csináljuk!” Még az olyan viselkedések is, amelyek csak néha jók vagy rövid távon kellemesek, mint például az e-mailek ellenőrzése, megszállott szokássá fokozódhatnak. A pozitív stimuláció puszta kilátása is elősegíti a szélsőséges digitális viselkedést.

Úgy fejlődtünk ki, hogy a dolgokat fekete-fehérben látjuk, nem pedig árnyalataiban. Ha a másodperc tört része alatt kell élet-halál döntést hoznunk másokról, a kategóriák hasznosak; még a kis tétű helyzetekben is hatékony lehet az emberek kategóriákba sorolása. Az árnyalt értékelések mentálisan megterhelőek, a szélsőséges címkék gyorsan és könnyen alkalmazhatók.

Vegyük például a hitelesség fogalmát. Ha valaki hamis és hazug, azzal nem jut messzire, de azok az emberek, akik a munkahelyükön „nagyon hitelesek”, rosszabb teljesítményértékelést kapnak, mint mások, és kisebb eséllyel léptetik elő őket. Ha túl sok személyes és érzékeny információt fedünk fel mások előtt, az is akadályozza a fejlődést. Ehelyett inkább törekedjünk arra, hogy önmagunk jobb változatát mutassuk be, mintsem arra, hogy belső énünket átláthatóvá tegyük.

Például a bátorság (gyávaság) túl kevés kifejezése nem kívánatos, míg ugyanennek a tulajdonságnak a túl sok kifejezése már jellemhibának (vakmerőség) minősül. Ha valaki nem eléggé kedves másokhoz, az mogorvasággal ér fel, ha viszont túlságosan kedveskedik, az alázatossá tesz. A legjobb barátságosnak kell lenni, de nem túl barátságosnak. A középen lévő pont hozza el az egyensúlyt.

A mértékletesség a személyiségen belül is fontos. A rendkívül vidám emberek alacsonyabb fizetést kapnak, és rövidebb életet is élnek, mert gyakran kockázatvállalók. Hasonlóképpen, a pozitív érzelmek mérsékelt szintje táplálja a kreativitást, a magas szint viszont nem. A túlzott önbecsülés munkahelyi, egészségügyi és párkapcsolati gondokkal jár. A túl sok nagylelkűség az adakozó idejéből és energiájából olyan sokat emészt fel, hogy kiégést okoz; az empátiás túláradás elhomályosíthatja az ítélőképességet, és olyan áldozatos viselkedéshez vezethet, amely végül többet árt, mint használ.

Értelmesebb és elkötelezőbb életet élhetünk, ha az érzelmek teljes skáláját kiaknázzuk, beleértve azokat is, amelyeket társadalmilag nemkívánatosak, például a dühöt. A szociálisan erősen szorongó emberek több dühöt éreznek, és a dühüket is jobban elfojtják, mint mások.

Enyhe szeretet

A szeretet természetesen szélsőséges formákat ölt: számos neurokémiai vizsgálat kimutatta, hogy a korai fellángolás fázisában a szervezeted magas noradrenalin-, dopamin- és tesztoszteronszintet pumpál ki, így eufórikus állapotba kerülünk, és úgy vonzódunk új szerelmünkhöz, mintha az egy drog lenne. Ez egy olyan mechanizmus, amely azért fejlődött ki, hogy biztosítsa a kötődést és szaporodást. Körülbelül két év alatt a fellángolás hajlamos átadni a helyét a kötődés fázisának, amelyet a vazopresszin és az oxitocin szintjének növekedése, valamint a biztonság és a megelégedettség érzése jellemez, nem pedig a féktelen szenvedély.

Egy tanulmányban a kutatók megállapították, hogy azok, akik még a rajongás fázisában tapasztalják az elutasítást, mély veszteség- és depressziós érzéseket élhetnek át (a legtöbbünk által ismert szívfájdalmat), és akár a legszélsőségesebb viselkedésre is hajlamosak lehetnek (öngyilkosságra vagy gyilkosságra). A romantikusan elhagyatottaknál aktiválódó agyterületek ugyanazok, mint amelyek a kokainfüggőségben érintettek.

A szerelmi skála másik végén azok ülnek, akik kerülik a szerelmet, annak ellenére, hogy szükségük van rá. Az összetartozás és a másokhoz való közelség vágya egyetemes, de az elkerülő kötődésű emberek (szemben a biztonságos vagy ambivalens kötődési stílussal) hajlamosak arra, hogy eltaszítsanak másokat, amikor úgy érzik, hogy függetlenségük veszélyben van. A gyermekkorban kialakult kötődési stílus az a mód, ahogyan hajlamosak vagyunk reagálni a partnerek vagy potenciális partnerek elérhetőségére. Becslések szerint a lakosság körülbelül 20%-a rendelkezik elkerülő orientációval.

Az „enyhe szerelem” fogalmát a nyugalom, törődés, kedvesség és hűség jellemzi. Az egyszerű örömök a fontosak. A mértékletesség néha hosszú távon érhető el a legjobban, amikor a kevesebb szenvedélyt a heves szenvedély pillanataival (vagy legalábbis a kezdeti rajongás rózsás emlékeivel) lehet ellensúlyozni.

Középszerű munkaszokások

A „tanulási orientáció” azt jelenti, hogy a főnökök milyen mértékben ösztönzik a proaktív tanulást és a kompetenciafejlesztést. Egy Fortune 100 vállalat vezetői csapatait felmérő vizsgálat megállapította, hogy a mérsékelt (szemben a magas vagy alacsony) tanulási orientációval rendelkezők keresték a legtöbb profitot a cégnek. A megszállottan a feladatra koncentráló emberek merevek, és nehezen tudnak elvonatkoztatni. Szokásaik miatt fennáll a kiégés veszélye. Eközben a harmonikus szenvedély összefügg azzal az örömteli állapottal, amikor valaki teljesen elmerül egy tevékenységben.

Ennek a megkülönböztetésnek ahhoz van köze, hogy az emberek hogyan állnak ellen az erős kísértéseknek, mert a gyenge kísértésekkel szemben mindenki tud mértékletes lenni. Ha keményen tartózkodom a cukortól, attól még a krumpliszirmot el tudom fogadni vagy elhagyni. Az emberek azt feltételezik, hogy azért tartózkodunk a cukortól, mert nagy akaraterővel rendelkezünk. Pedig a helyzet az, hogy nincs elég akaraterőnk ahhoz, hogy egy kis cukrot együnk. Könnyebb, ha nem eszünk semmit.