Kommunikáció a magzattal

 A napjainkban már közismertté vált módszer, az anya-magzat kapcsolatanalízis, mely Hidas György és Raffai Jenő nevéhez fűződik, éppen ezt, a születés előtti – anya és gyermeke közötti – kapcsolatot célozza meg. A kötődés tudattalan folyamatának három szintje van: 1. a beágyazódáskor az anyával szembeni harc 2. az anya, méhen belüli és szülés előtti élményei 3. az anya saját anyjáról őrzött belső képe

Tehát az anya és a magzat kapcsolatát befolyásolják az anya magzati, tudattalan emlékei, az, hogy milyen volt az ő születése és a saját anyjával való kapcsolata. A várandósság során fontos, hogy anyaként megtanuljuk elkülöníteni saját élményeinket, meghatározó tapasztalatainkat a magzatétól, ugyanakkor képesek legyünk egymással közölni érzéseinket, gondolatainkat. A kapcsolat alakulása során formálódik a résztvevő személyisége, ahogyan az anyja elfogadja a benne fejlődő magzat érzéseit, gondolatait, majd ahogyan reflektál azokra. Ez a folyamat oda-vissza hat. Közben az anya is alakul, változik. A méhen belül eltöltött idő szerepét olyan megfigyelések igazolják, mint hogy a nem kívánt gyermekek körében magasabb a mentális retardáció és a súlyos személyiségzavarok. A nem kívánt gyerekek kétszer olyan gyakran haláloznak el csecsemőkorukban, mint szeretettel várt társaik. Azoknak a gyerekeknek, akiknek a családjában a szülők kapcsolata a terhesség alatt megszakadt, alacsonyabb a gyerekek születési súlya, mint azoknak a babáknak, akiket harmonikus családi vár, vagy eleve egyedül álló szülő vállal. Depressziós anyák újszülött csecsemői a születést követő első napon vigasztalhatatlanul sírtak, ugyanolyan fokú depressziót mutattak, mint az anya. A terhességüket tudattalanul vagy tudatosan elutasító anyák gyermekei viselkedésében a szülést követően apatikus magatartás és hiperaktív sírás váltakozott. Ezek közül a gyerekek közül születtek a legtöbben idő előtt, vagy hosszan, komplikáltan.

Mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy várandósságunk alatt kapcsolatot alakítsunk ki magzatunkkal! Szánjunk egy kis időt arra, hogy csak rá figyeljünk! Kezdjük ezt úgy, hogy kényelmesen elhelyezkedünk, és megpróbálunk végig haladni a figyelmünkkel a testünkön lépésről lépésre, és megpróbáljuk ellazítani az izmainkat. Próbáljunk meg ellazulni, tudatosan befelé figyelni. Ahogyan végigpásztázzuk a testünket, és megfigyeljük a légzésünket, az egyenletesebbé válik és még tovább fognak lazulni az izmaink. Hátrahagyjuk a mindennapi stresszt, a negatív gondolatokat, félelmeket. Fókuszáljunk a testünkre, majd kezdjük megfigyelni a méhünket, a benne fejlődő magzatot. Az anya-magzat kapcsolatanalízis során alkalmazunk egy rituálét, melyet mi is megtehetünk, ha a méhünkre koncentrálunk, és kvázi megkérjük arra, hogy engedjen be bennünket a fejlődő, növekedő babához. Akár kérhetjük a segítségét is ahhoz, hogy felvehessük a kapcsolatot magzatunkkal.

Talán hajmeresztően hangzik mindez, ugyanakkor számos vizsgálat, megfigyelés igazolja, hogy a magzat nem csupán egy passzívan fejlődő lény, hanem érzékeny, reakcióra, figyelemre is képes. Nem ritka tapasztalat, hogy ha várandós anya agyonhajszolt, fáradt vagy valamilyen megrázkódtatás éri, akkor a magzat elkezd mozogni, szinte védekezve az anyát érő stressz hatás ellen, „felhívva az anya figyelmét” arra, hogy ne terhelje túl. Ha relaxáció közben megpróbáljuk megfigyelni a magzat testünkben elfoglalt helyzetét, azt, ahogyan fizikailag érzékeljük, segíthet bennünket abban, hogy rá koncentráljunk és felvegyük a fonalat leendő gyermekünkkel. Közvetíthetjük számára érzéseinket, gondolatainkat, amik vele kapcsolatosak, vagy éppen a családdal, ahova a gyermek hamarosan megérkezik. Ha stresszes időszakunk van, akkor közvetítsük számára azt, hogy nem miatta van problémánk, hogy nem ő az oka a zaklatottságunknak, fáradtságunknak.

Egyszersmind időt teremthetünk arra, hogy mindez félretéve összehangolódjunk a magzattal, élvezzük ezt a különleges állapotot! Ellazult állapotban hallgathatunk zenét, mely megnyugtat bennünket és ez segítheti azt, hogy ellazuljunk. Énekelhetünk is neki, vagy meg is simogathatjuk. Így is üzenve, hogy örülünk annak, hogy létezik, hogy fontos, hogy ő él, figyelünk rá és elfogadjuk a jelenlétét, várjuk, hogy majd megszülessen és találkozhassunk vele. A szülést segítheti, ha a 36. héttől elkezdjük szokásunkká tenni, hogy elképzeljük a szülést és ezt vele is megoszthatjuk. Gondolatban mesélhetünk neki azokról a családtagokról, akik várják őt. Leírhatjuk számára részletesen, hogy ki lesz ott a szülésnél, mire számíthat. Végiggondolhatjuk a szülést, hogy mi magunk hogyan fogunk érezni, reagálni és hogy ez hogyan fog rá hatni. Végül a szoptatást is elképzelhetjük részletesen, ezzel is felkészítve a magzatot mindarra, ami várja majd őt itt, ebben a világban.