Tesók

"Édes ez a drága kis Alex! Nem is gondoltam, hogy ilyen édesek tudnak lenni, hogy ennyire lehet őket szeretni! És még csak 2 és fél éves!" - hangzik egy apuka szájából a hálószobában, fektetés után, a feleségével beszélgetve. Asszonya így válaszol:

" Ugye, milyen édes? Pedig mennyi gond volt az elején... De mindent kárpótol... Egyszerűen tündéri! Szerinted is itt az ideje a tesónak?"

És "csók ha csattan, láb ha röppen, nadrág csusszan, ágyú dörren..." -  a legjobb esetben ha egy csipet szerencse is társul az ügyhöz, meg is fogan a kistestvér! A szülők örvendenek, a nagycsalád szintén! Itt az ideje elmondani az elsőszülöttnek, hogy lassan megérkezik a második szülött! A kis Alex értetlenül néz anyukára, aki csillogó szemekkel vezeti fel a témát: az ő növekvő pocakjában egy baba van, nem sokára meg fog születni, és ez az ő testvére lesz, a család majdan 4 tagúvá válik!

" Kicsoda? Egy baba? Nem én vagyok a baba? Hol fog aludni? És meddig marad? És miért kellett egy másik baba? Én nem vagyok elég jó?"  - sok ilyen kérdés kavarog a kis Alex fejében, szólni alig szól, nem érti az egészet. Végül is megnyugszik, minden ugyanúgy megy, mint eddig, a napi ritmus nem változott, anya az ismerős esti puszival kívánt szép álmokat. Teltek a napok, nem történt semmi változás... "Talán el is lehetne felejteni ezt a testvér témát! Szegény anya hasa egyre csak nő... Mindegy, biztos ez is elmúlik egyszer, mint a hasfájás!" - gondolja Alex, ám az egyik reggel nagyi ébreszti, anya sehol: "Nagyon rosszul indul ez a testvéri baba! Anya elment. De miért? Fontosabb neki az a másik, mint én?"

Az elsőszülöttek nem is tudják megfogalmazni, hogy ilyenkor mi van a szívükben-fejükben. Ritka, amikor az egyhetes újszülöttről a nagytesó megkérdezi anyját: "És mikor megy már vissza a kórházba?" Kb. ekkor döbbennek rá a gyerekek, hogy ez így marad, és anya figyelme már sosem lesz a régi! Nagy csalódást élnek meg, nem értik, hogy hogy történhetett ez, miért volt erre szükség, és azt végképp nem tudják felfogni, hogy miért örülnek ennek a jövevénynek mindannyian, miközben semmi érdekes nincs benne, csak állandóan bőg.  Ráadásul jól becsapták a felnőttek, mert még játszani sem lehet vele, pedig ezt nagyon ígérték!

Súlyos kiábrándulással kezdődik a nagytesó élménye, akinek addigi világa összeomlik, az odafigyelés a múlté, anyu türelmetlenebb, idegesebb, egy szóval: semmi sem a régi, minden megváltozott ezzel a kisbabával. Ha korábban az anya nem építette fel a gyermek egyedüli játék-elfoglaltságát, akkor még nehezebb a dolga. De ha a napirendjükben mindig volt 1-1 óra, amikor nem a szülői társaság volt a meghatározó, hanem a kicsinek egyedül kellett feltalálnia magát, akkor természetesebb a helyzet, és megszokhatta már, hogy időnként önmaga tevékenykedik.

Később, amikor valóban játszhatnak már együtt (de a szülők azt ígérték, hogy játszhat majd vele, és nem azt, hogy együtt!) évekig probléma a kicsi alacsonyabb képessége, mindig csak azt lehet játszani, amit megért, amire képes, különben csak rombol. Erre jó megoldás lehet, ha például gyakran van lehetőség otthonra is hívni mind a kettő gyermeknek 1-1 azonos korú játszótársat. Konfliktusaikban a szülő sose legyen bíró, csak a legvégső esetben avatkozzon be, akkor se szimpatizáljon egyik féllel sem! Inkább a szétválasztást, vagy fizikailag feszültség levezetést ajánljon: futni egy-két kört, guggolni 10-et.

Amikor már a kistestvérnek is kibontakoznak a képességei, és egyes területeken ügyesebb, mint az idősebb, akkor kezdődhet csak igazán a rivalizálás és a féltékenység! A szülők elismerése, dicsérete mindkettejüknek fontos, ezzel ne legyenek szűk markúak sosem! Érdemes kiemelni a testvérek különböző készségeit, a másságokat hangsúlyozni, a színességnek örülni! Amint anya és apa is sokban különbözik, és így jól ki tudják egészíteni egymást egy helyzet megoldásakor. Egy-egy konfliktus esetén, ha a testvérek együtt állnak fel a szülők ellenében, titokban örülhetünk, hogy milyen jól működik a gyermeki alrendszer a családi struktúrában!

Nem érdemes viszont teljesen egyenrangúan kezelni a gyerekeket, mivel a korkülönbség miatt valós eltérések állnak fenn sokáig. Legyen mindig több joga az idősebbnek, akinek a feladata, kötelezettsége is több! Ha ezt korán bevezetjük, ez lesz a természetes! Árnyaltan differenciáljunk!

Hasznos, ha kamaszkorra sikerül a gyerekeknek külön helyiséget adnunk, ahol a testi fejlődéssel járó változásokat nyugodt körülmények között tapasztalhatják meg. Ilyenkor sérülékenyek, bizonytalanok, amit gyakran nyersességgel palástolnak. A konkrét nevelésnek ilyenkor már jószerivel vége, eljött az együttműködés, a döntésekbe való bevonás időszaka a szülő részéről, amely egészen más kommunikációt igényel tőlük. További segítség lehet a serdülőnek, ha nagyrészben ő határozhatja meg, hogy mennyi időt töltsön a testvéreivel, mivel a fiatal figyelme teljesen a kortársakra irányul, a család egyre inkább a háttérbe kerül.

A szülő célja mindig az, hogy a gyerekek szeressék egymást, jó testvérek legyenek. A testvérféltékenység törvényszerűen alakul ki a helyzetből, de odafigyeléssel jól kezelhető, empátiával a nagytesó mellé állva, nem marad egyedül a kiábrándultságával. Így lassan tudomásul veszi a megváltozott állapotot, sőt, képes lesz a pozitív oldalának is örülni!