A mindfulness és a pszichológia

A mindfulness (a szakirodalom alapján nem egyértelmű, hogy a szónak, mi a pontos magyar fordítása, ezért a következőkben én a tudatos jelenlét kifejezéssel fogok utalni a fogalomra) a zen - buddhista filozófiából származó fogalom, amit a pszichológia is átvett. A tudatos jelenlét arra utal, hogy a 21. század nyugati kultúrájában felnőtt ember folyamatosan a múltra és a jövőre koncentrál a jelen helyett (Kabat-Zinn, 2009). Pl. folyamatosan az jár a hallgató fejében, hogy mikorra lesz kész a beadandó dolgozata, ahelyett, hogy a jelen pillanat történéseire figyelne. Abban az esetben, amikor a tanuló elfeledkezik arról, hogy neki időre le kell adnia a beadandó dolgozatát és befelé, illetve a jelenre figyel, akkor átéli a mindfulness érzését. Ezt a meditáció első lépésének is szokták tekinteni. Kabat-Zinn (2009) szerint a tudatos jelenlét segítségével megtanulhatjuk kezelni a kieső időt, vagyis le tudjuk csökkenteni az olyan periódusokat, amelyek „anélkül befolyásolják az életünket, hogy tudnánk róla, vagy képesek lennénk tenni valamit ellene” (Kabat-Zinn 2009, 8. o.).

A mindfulness technikát elsősorban kognitív pszichológia használja a lélektanon belül. Perczel (2010) szerint a mindfulness a kognitív tudományban „egy olyan tudati beállítódásként jelenik meg, amely növeli az emocionális distresszt keltő és maladaptív viselkedéshez vezető mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, illetve az ezekre való megfelelő reagálás képességét” (Perczel, 2011, 23. o.). Az előbb idézett szerző szerint ez egy radikális váltás, mert korábban a kognitív pszichológia arra törekedett, hogy a személy megváltoztassa a negatív tudattartalmait, most viszont az lesz a cél, hogy páciens ezeket csak szemlélje, illetve fogadja el őket. Ezáltal a páciens a rosszul működő sémákat nem problémának tekinti, illetve figyelmét nem rájuk irányítja, hanem a szomatikus működésre.

Bishop és Lau (2004; idézi Perczel, 2011, 24. o.) megalkották a kétkomponensű modelljüket abból a célból, hogy megmagyarázhassák a tudatos jelenlét készségét, amit egy fejleszthető képességnek gondolnak. A modell első komponense a figyelem önszabályozása, ami kiterjed annak a fenntartásra, váltására és elaborációjára, valamint biztosítja, hogy a figyelem az aktuálisan történő jelenségekre irányuljon. A második komponens az orientáció, ami magába foglalja a kíváncsiságot, a nyitottságot és az elfogadást. A meditáció során a fenti két komponensnek fontos feladatai vannak, mivel ezek biztosítják, hogy az egyén befelé tudjon koncentrálni. A meditáció alatt arra helyeződik a hangsúly, hogy a személy fogadja el az őt ért hatásokat és élményeket anélkül, hogy ezeket részletesebben elemezné (Perczel, 2011). Perczel szerint a meditáció közben a személynek az feladata, hogy figyelmét a cselekedetére - ez általában a légzés, vagy egy testrészére - irányítsa. Ha a légzésről a páciens figyelmét egy gondolat, vagy egy inger eltereli, akkor ezeket tudomásul kell vennie anélkül, hogy azt tudatosan vissza akarná irányítani a légzésére. A meditálót arra biztatják, hogy mindennapi tevékenységük során is alkalmazzák ezt a módszert, úgy, hogy tudatosságot vigyen az itt és mostba, ha annak a hiányát észlelik.

Hollósy-Vadász Gábor