Miért fontos az óvodai „szülős” beszoktatás?

Hogy miért fontos az óvodai „szülős” beszoktatás? S vajon miért spórolják el ezt az amúgy elég fontos momentumot még most is sok óvodában? Ezek a kérdések akkor merültek fel bennem, amikor én is gyermekeim növekedése során beleütköztem ebbe az intézményváltás hozta élménybe. És nem,…. nem jelentett előnyt, hogy pszichológus vagyok. Sőt hátrányt jelentett bizonyos helyeken, mert az intézmény szakmai képviselői szúrós szemmel, neheztelve néztek rám, „no már megint egy öntudatos anyuka, egy önjelölt szakértő”, de azért mégis azt gondolom, hogy sose hátrány az életben tisztában lenni dolgokkal.

Egyetemista koromban, amikor BA pszichológia szakos, végzős egyetemistaként felvételiztem a mester képzésre, a szóbeli felvételi vizsgán az egyik vizsga-esetismertetés után sokadik rávezető kérdésre sem esett le, hogy a „regresszív krízis” szóösszetételt kellett volna kimondanom. Mondanom sem kell, nem sikerült a felvételi, de nagyon beleégett a fejembe ez a fogalom. Az az érzésem volt, hogy lesz még dolgom ezzel témával. Ez a fogalom egy sokat és szívesen használt fogalom a pszichológusok körében, főleg ha fejlődéslélektan a téma. Hogy mi is az a regresszív krízis? Mi is az a regresszió?

Az interneten a következő jelentések találhatók (1):

„Visszaesés, hanyatlás , visszafelé mozgás, visszavezetés.”

„Visszatérés egy korábbi fejlődési szakaszban tanult, és ott még természetes, primitívebb, gyermekibb válaszmódhoz.”

„A fejlődésben való visszaesés egy korábbi fejlettségi szintre. Krízisben, lelki trauma esetén gyakori, például a hospitalizáció következményeként jelenik meg. Ranschburg Jenő a frusztráció hatásaként emlegeti.”

„Amikor visszacsúszunk egy már korábban meghaladott életszakaszba, amikor nem tudjuk tartani azt a szintet, amit már elértünk.”

A fenti két szálon futó történet az én életemben ott ért össze, amikor a bölcsődében „szocializált” gyermekem óvodába került. Bár ma Magyarországon egységes állami óvodarendszer van, de közelről tekintve közel sem egységes a felfogás óvodát és óvodát tekintve a témában.

A „szülős” beszoktatás annyit tesz, hogy az új beszokó gyermekkel az édesanyja addig van jelen a közösségi térben (egyeztetve az óvodapedagógusokkal), ameddig át nem „kampózik” érzelmileg az óvodapedagógusra, s az tudja helyettesíteni a szülőt a hétköznapok során.

Több óvodát is megvizsgálva azt láttam, hogy nem gondolkoznak egyformán az óvodák a „szülős” beszoktatás témáját illetően. Több óvodában az a felfogás uralkodik, hogy ha egy gyermek járt bölcsődébe, akkor az könnyedén be fog szokni az óvodába is, s nincs szükség „szülős” beszoktatásra. Hát ennek a teóriának a valódiságát a saját gyermekem cáfolta meg. Szerencsére egyre több olyan óvoda van, ahol a „szülős” beszoktatásra nagy hangsúlyt fektetnek, de a legjobb lenne, ha egy óvoda sem lenne, ahol a „szülős” beszoktatás szükségességét félvállról veszik.

Az óvónők leggyakoribb indoka arra, hogy a szülők „szülős beszoktatás” iránti igényét elutasítsák az, hogy szerintük a már beszokott többi gyermek számára megnehezíti érzelmileg az óvodai létet az új beszokó gyermek jelen lévő szülője. Ez lehet jogos érv, de mivel a többi gyermek, már beszokott, mindenképp kisebb és minimalizálhatóbb is ez a trauma számukra – főleg, hogy az óvónővel a már beszokott gyermek elvileg jól kijön -, mint az új beszokó gyermek első új napján megjelenő belső feszültség.

Amikor egy  gyermek új közösségbe kerül, előfordulhat, hogy nem veszi könnyedén ezt az új akadályt, hiszen új arcokkal, új helyszínnel, új szokásokkal kell neki megismerkedni. Ilyenkor fordul elő, hogy a szorongás miatt a gyermek regresszióba, regresszív krízisbe kerül, aminek lehet jele például az éjszakai, esetleg nappali bevizelés, megnyugtathatatlan sírás (akár a gyermek álmában éjjel), egymagában gubbasztás elkülönülve a csoporttagoktól, szülőktől való elválási képtelenség reggelente. Ezt a szorongást hivatott a „szülős” beszoktatás csökkenteni vagy megszüntetni.

 Ez a folyamat teljesen egyedi, gyermekfüggő. Van aki gyorsan alkalmazkodik az új környezethez, van aki lassan, vagy még lassabban. Ezt csak is tapasztalati úton és nagy türelemmel lehet megtudni egy pedagógus és szülő részéről, hogy milyen is az „újonc” kisgyermek.

A bőlcsőde-óvoda váltás időszakában még nem lehet elvárni egy gyermektől, hogy hirtelen és gyorsan fel tudja dolgozni érzelmileg az elválást akár volt bölcsődéjétől, akár a szüleitől, s varázsütésre egy egész „munkanapot” töltsön együtt felhőtlenül és vidáman új emberekkel, óvodapedagógusokkal és gyermekekkel. (Elég, ha csak belegondolunk abba, mi felnőttek hogyan reagálnánk hasonló helyzetben.) Érdemes pár napot, hetet arra szánni óvoda kezdés előtt, hogy a szülők a pedagógussal egyetemben megfigyelik a gyermek új közösségbeli viselkedését, s együtt átgondolva egy beszoktatási ütemtervet beszélnek meg, hogy a gyermek jó kedvűen tudja venni ezt a változást, s elkerülhesse a regresszív krízist.

Tudom, hogy most sok szülő ráncolja össze a szemöldökét, hogy „de hát a három év leteltével nekem dolgozni kell menni, s nincs ilyen úri huncutságokra időm, majd megoldja az óvónő”, de ez sajnos nem így van. Ugyan megoldja az óvónő, ahogy tudja, de a szülő meleg, simogató szeretetét, könnycseppeket felszárító mosolyát, szorongást oldó puha hangját, szavait az óvónő nem tudja pótolni. Ezek azok a momentumok, amik minimalizálják, esetleg  „elfújják” a regresszív krízist, s megteremtik illetve erősítik a szülő-gyermek közötti bizalmat, lelki biztonságot, stabilan tartják a kötődést, s kiegyensúlyozottan tartják a gyermeket. S mi ne lenne fontosabb egy dolgozó, gürcölő szülőnek, mint az, hogy tudja, szeretett gyermeke boldog és jó kedvű az óvodában. Kell időt hagyni a „szülős” beszoktatásra.

Az intézményváltásból nem következik egyértelműen, hogy egy gyermeknek regresszív krízisbe kell kerülnie. Hát ne is hagyjuk!

Irodalom:

1. https://www.mimi.hu/pszichologia/regresszio.html
2. https://www.medveczkykata.hu/az-ovodai-beszoktatas-az-elso-probatetel/
3. https://www.life.hu/eletmod/20180903-elso-nap-az-oviban-ovodai-beszoktatas-az-ovodapedagogus-szemevel.html