Ha a gyermekem pszichológushoz jár I.

Ha a gyermekem pszichológushoz jár

I. rész: az elindulás

Több írás is született már abban a témában, hogy mire számíthatunk, mi történhet, amikor felnőttként pszichológushoz fordulunk. Jelen írásomban ezzel szemben azzal foglalkozom, hogy mi történik, ha gyermekünk problémája miatt szeretnénk felkeresni egy szakembert, mire számítsunk, mi az, amit elvárhatunk és mi az, amit vélhetőleg a szakember el fog várni tőlünk a folyamat sikeressége érdekében.

(Az alábbiakban a saját gyakorlatomat alapul véve és a teljesség igénye nélkül térek ki a folyamat legfontosabb elemeire, ettől természetesen előfordulhat, hogy más szakemberek eltérnek)

1. Az első konzultáció:

Az első konzultációra általában a szülőket várjuk (serdülők esetében ez a szabály némileg módosulhat, a probléma fényében árnyalódhat). Ilyenkor szeretnénk minél részletesebben megtudni, hogy mi a probléma, hogyan ágyazódik mindez a gyermek fejlődéstörténetébe, a család életébe. A legtöbben hangsúlyozzuk, hogy ezen az első találkozáson javasolt, hogy mindkét szülő jelen legyen, akkor is, ha ez elsőre nehezen tűnik megoldhatónak. Ennek oka, hogy rendkívül fontos mindkét fél nézőpontja (akkor is, ha úgy gondolják, biztosan ugyanazt mondanák el), valamint az az összkép a szülőpárról, amit a szakember egyedül akkor tud kialakítani, ha mindketten jelen vannak. Fel szokott merülni kérdésként, hogy mi a helyzet akkor, ha a szülők elváltak. Ha nagyon konfliktusos a viszony és úgy érzik, nem lenne előrevivő a közös alkalom, akkor a két szülőt külön-külön hallgatjuk meg, azonban ha a felekben nincs túl nagy ellenérzés, örülünk, ha közösen el tudnak jönni. Fontos megjegyezni, hogy a pszichológusnak minden információ, így ha a feszültség is van a szülők között, ennek ismerete és főként tapasztalása lényeges lehet a gyermekkel való munka kontextusba ágyazásához. Az első konzultáció az úgy nevezett első interjú és általában az anamnézis (gyermek születését megelőző időszaktól kezdve a születésen át, a legfontosabb fejlődési lépésekig, környezeti eseményekig, körülményekig) felvételéből áll, de gyakran előfordul, hogy erre még plusz egy-két alkalmat kell szánni. Ha mindez megvolt, a pszichológus javasolni fog egy irányt a probléma függvényében, ami lehet akár az, hogy folytassák tovább szülőkonzultációkkal, család-, vagy párterápiával, vagy hogy következő alkalmakkor jöjjön a gyermek.

2. A gyermekem első alkalma a pszichológusnál:

Fontos kérdés, hogy mit mondjunk a gyermeknek. Elsődleges szabály, hogy az ő életkori, fejlettségi szintjén az igazat. Mondjuk el, hogy az elmúlt időszakban felkerestünk egy nénit/bácsit, akinek az a munkája, hogy segítsen a gyerekeknek a különböző nehézségeik megoldásában, ő a pszichológus. Meséljük el, hogy sokat beszélgettünk a pszichológussal, aki most szeretné őt is megismerni, így legközelebb együtt fogunk elmenni hozzá. Meséljünk a környezetről, a játékokról, ha van rá lehetőség, mutassunk képet a szakemberről, próbáljuk felkelteni a motivációját vagy legalábbis csökkenteni a szorongását. Mondjuk el, hogy játszani, beszélgetni fognak és semmi olyan nem fog történni, amit a gyermek nem szeretne. Elmondhatjuk, hogy a pszichológussal lehet nagyon őszintének lenni, a gyermek bármit elmondhat, amit gondol, vagy érez, azt is, amit egyébként nem mondana el, mert szégyell vagy úgy érzi, nem helyénvaló.

Nagyon lényeges, hogy gyermekeknek sokszor nincs betegségbelátása, ami azt jelenti, hogy azokat a dolgokat, amelyeket mi aggasztó problémának érzünk a viselkedésével, érzelmi életével stb. kapcsolatban, ő teljesen önazonosnak, énje részének éli meg, így elsőre nem értheti, milyen problémákról is beszélünk és egyáltalán minek is kell neki pszichológushoz mennie. Ez teljesen rendben is van így. Próbáljuk megfogalmazni, hol érintheti őt mindez és miben lehet jó számára az esetleges változás. Nagyobb gyermekeknél hasznos lehet, ha hangsúlyozzuk, mi már elmondtuk a pszichológusnak, hogy mi az, ami szerintünk nehézsége, problémája, de ez csak a mi véleményünk, és mivel magát ő ismeri a legjobban, így nagyon jó lenne, ha az első találkozóra ő is végiggondolná, hogy milyen gondja, baja, nehézsége van általánosságban és mostanában.

Mondjuk el gyermekünknek, hogy nagyjából 50 percet fog beszélgetni/játszani a pszichológussal (ha nem ismeri az órát, próbáljuk egy általa ismert időtartamhoz hasonlítani) és biztosítsuk, hogy mi mindvégig a szoba közelében, a váróban fogjuk várni (ez az első alkalmakkor biztonságot jelenthet, később persze a gyermekkel egyezetve elmehetünk intézni ügyeinket, amíg a foglalkozás zajlik). Kisebb gyermekeknél az első egy-két alkalommal gyakran a szülő is bent lehet, problématípustól függően akár később is, így azzal kapcsolatban sem érdemes szorongnunk, mi lesz, ha a gyermek nem akar egyedül bemenni. Itt is fontos szabály, amit fentebb említettem, hogy a pszichológus számára minden információ, valamint az ő feladata, hogy adott esetben a nehezebb helyzeteket is kezelni tudja, így ne féljünk attól, hogy gyermekünk majd „nem úgy viselkedik, ahogy kellene”.

A folytatásban a folyamat további lépéseiről és az ezekhez kapcsolódó szülői teendőkről lesz szó!