Ha a gyermekem pszichológushoz jár 2. rész

Ha a gyermekem pszichológushoz jár... folytatás:

3. A probléma felmérését, körbejárását követően:

Ha lezajlott a szülőkkel az első interjú, valamint a gyermeket is megismerte a pszichológus és megfelelő rálátást nyert a problémára (ez az ún. diagnosztikus szakasz, általában 3-5 alkalom, amikor különböző tesztekkel, játékos feladatokkal, beszélgetésekkel igyekszünk minél pontosabb képet kialakítani a gyermekről, nehézségeiről és ennek nyomán körvonalazni a kezelési lehetőségeket), egy újabb beszélgetés következik a szülőkkel. Ekkor megosztjuk a gyermekkel kapcsolatos tapasztalatainkat, szakmai véleményünket a problémára, kezelési lehetőségekre vonatkozóan. Itt egy újabb „elágazáshoz” érkezünk, a probléma függvényében különböző utakon lehet elindulni. Előfordulhat, hogy a pszichológus eddigre találja indokoltnak, hogy pl. családterápiás keretek között folytassák tovább a munkát, esetleg a gyermeket egy teljesen más szakterületű szakemberhez küldi, ugyanis a hatékony beavatkozást úgy látja biztosítottnak. Az is lehet, hogy csak egy-két nevelési tanácsot, támpontot ad és nem látja indokoltnak és szükségesnek a további pszichológiai foglalkozást. Időnként előfordulhat, hogy a szülőknek ajánl szakértői segítséget.

Az esetek jelentős hányadában a diagnosztikus szakaszt azonban a konkrét pszichológiai munka/terápia követi a gyermekkel, amely kereteiről történő megállapodás általában ezen az alkalmon történik, tulajdonképpen egy „szerződéskötésre” kerül sor. Ez a szóbeli szerződés mindenképpen tartalmazza az irányokat, a célokat (pl. azon dolgozunk, hogy Julcsi önértékelése növekedjen, szorongása csökkenjen), a megközelítőleges időkeretet (pl. erre nagyjából 15 alkalmat szánnánk, utána rátekintünk az eredményekre, összegzünk, felülvizsgáljuk a célokat és hosszabbítunk, ha szükséges), valamint azt, hogy ehhez hogyan várjuk a szülő együttműködését. Gyermekterápiákban nagyon gyakran a szülő aktív közreműködésére van szükség ahhoz, hogy elérjük a kitűzött célokat, így szeretjük a szülőt „koterapeutának” tekinteni, ezzel kapcsolatban számos átbeszélni való akad a probléma függvényében. Fontos, hogy a gyermekkel való munka során gyakoriak a szülőkonzultációk, általában minden 5-6. alkalommal a szülőt várjuk (ez persze szintén változhat a gyermek életkora, problémája függvényében), így a folyamatos kapcsolattartás, interakció, tapasztalatcsere biztosított.

4. A gyermekem pszichológushoz jár

Utolsó pontként a konkrét terápia/tanácsadás/konzultáció során ajánlatos szülői hozzáállásról, attitűdökről essen néhány szó tételesen. Mivel is tudjuk hozzásegíteni a gyermeket (és önmagunkat) a kitűzött cél eléréséhez?

1. Működjünk együtt, legyünk valóban koterapeuták!

Nem baj, ha kiderül, hogy valamivel mégsem tudunk úgy azonosulni, nem tudjuk aszerint csinálni, ahogyan megbeszéltük a pszichológussal, de ezt mindenképp jelezzük számára, hogy közösen lehetőségünk legyen új módszereket, hozzáállást kidolgozni. Lehet, hogy a szakember becsülte rosszul fel a helyzetet, esetleg túl gyorsan halad a mi tempónkhoz, de az akadályokról mindenképpen tudnia kell, hogy változtatni tudjon - ehhez ránk van szüksége.

2. Legyünk őszinték és nyíltak a pszichológus irányába!

Osszuk meg őszintén érzéseinket, tapasztalatainkat a pszichológussal! Nyugodtan kételkedhetünk és láthatunk bizonyos dolgokat másképp. A saját gyermekünket mi ismerjük a világon a legjobban, a pszichológus csak külső, objektív, szakmai támpontokat képes nyújtani mindehhez. Segítsünk neki, segítsünk egymásnak, hogy közösen minél hatékonyabban tudjunk segíteni a gyermeknek.

3. Tartsuk a kereteket.

A gyermek terápiáját azzal hátráltatjuk a legjobban, ha nem tartjuk a kereteket. Az az ötven perc a gyermeké, a pszichológus pedig úgy készül, hogy minden percét a lehető legjobban ki tudja használni. Ne vegyünk el belőle késéssel! Előfordulhat, hogy azt érezzük, a gyermekünk már sokkal jobban van, így akaratlanul is lazábban vesszük a „pszichológushoz járást”. Ne tegyük. A terápiának, foglalkozásoknak jó esetben van egy íve, amelyben a megszilárdítás, a lezárás, a búcsú épp olyan fontos, mint a folyamat közepe, vegyük ezt komolyan!

4. Tartsuk tiszteletben a titkokat!

A foglalkozások kezdetén elhangzik, hogy a pszichológus titoktartása meddig, milyen információkra terjed ki (ennek főképp nagyobb gyerekeknél van jelentősége), ezt a szülők többsége könnyedén tudomásul veszi és elfogadja. Tartsuk emellet szem előtt a gyermek titoktartását is! Ne próbáljuk belőle kiszedni, hogy mik történnek a foglalkozásokon, ha nem akar róla magától beszélni. Egy pszichológus-páciens kapcsolat nagyon mély és bizalmas viszony, ezt a különleges kapcsolatot hagyjuk meg gyermekünk sajátjának és elégedjünk meg annyival, amennyit magától megoszt belőle.