A gyereknevelés nehézségei – avagy a helikopter, a világítótorony és a hóeke szülőkről

Mi a jó, ha szigorú vagyok, szabályokhoz igazodom, és ezeket a gyermekemmel is betartatom, vagy ha lazábbra engedem a gyeplőt?

Gyötörjem a gyereket az iskolai eredményei miatt, vagy úgysem ezen múlik, hogy mennyire lesz sikeres az életben?

Hány éves korától járassam különórákra a csemetét, vagy egyáltalán kell az neki?

A kétely természetes, hiszen mindannyian, akik szülők vagyunk, azt szeretnénk, hogy gyermekünkből egészséges lelkű, sikeres, boldog ember váljon. Nem kell azonban a tökéletességre törekedni, legyünk csak „elég jó” szülők!

Manapság nagyon sok tanártól hallom azt a panaszt, hogy rengeteg „neveletlen”, kezelhetetlen gyerekkel találkoznak. Az ő szüleik vajon mit rontanak el?

Divattá vált az engedékeny, a gyerek szabadságát, akaratát követő nevelés. Az e szerint az elv szerint élő szülők nem szabnak határokat, szabályokat, a gyerek azt csinál, amit akar. Leginkább kiskirályként uralkodik az egész családon. Például este 11-kor a hároméves még fel-le ugrál a kanapén, mint akit felhúztak.

Fontos, hogy a gyerekeknek igenis szükségük van szabályokra, rendszerre. Például igyekezzünk mindig azonos időben lefektetni, legyen meg az alvás előtti rituálénk, ami az elcsendesedést, a lenyugvást szolgálja. Egy háromévesnek 11 órakor már órák óta ágyban lenne a helye!

Ne akarjunk mindent megcsinálni a gyerek helyett, szoktassuk önállóságra! Biztosan sokan hallották már a helikopter szülő kifejezést. Az ilyen anya (apa) állandóan ott köröz gyermeke körül, minden lépését követi. Állandóan félti, segíti a kicsit, mivel minden bajtól meg akarja védeni. Csak az a gond, hogy így nem hagyja önállósulni. A gyerek nem tud önállóan tapasztalatokat szerezni, mindig mindent megoldanak helyette. A szülő mindenbe beleszól, mindent jobban tud, mindent elintéz.

Mivel az így felnövekvő gyermek sosem került döntéshelyzetbe, felnőve is képtelen lesz önálló döntéseket hozni. Ezek a gyerekek nem tanulnak meg küzdeni, nem tanulják meg, hogy a tetteiknek következményeik vannak. Felnőttként önbecsülésük igen alacsony lesz, elégedetlenek lesznek az életükkel, nagyobb lehet a valószínűsége a depresszió kialakulásának. Jó eséllyel az ilyen fiatal olyan párt fog választani, aki a szülei helyett továbbra is leveszi róla a döntés terhét, szintén irányítani fogja az életét.

Ez a nevelési stílus a szülőkre is plusz anyagi terheket ró, hiszen sokszor még a harmincas gyereküket is ők tartják el, gondoljunk csak az egyre gyakoribbá váló „mamahotelre”. Anyuci főz, mos, takarít a felnőtt gyerekére, míg ő éli világát a szülői ház kényelmében.

A legnagyobb gond az, hogy a helikopter szülők nem tudnak alkalmazkodni a nevelésben gyermeküknek az életkorral változó igényeihez. Ami helyes és megfelelő 10 hónapos korban, az nem feltétlenül jó egy tízévesnek! A túlféltő szülők általában saját korábbi sérülésüket kompenzálják ezzel a viselkedéssel.

A helikopter szülőhöz nagyon hasonló a hóeke szülő. Az elnevezés David Mc Cullough-tól származik. Az ilyen szülők, mint a hóeke, eltüntetnek a gyerek útjából minden akadályt. Fő céljuk, hogy gyermeküknek soha, semmilyen gondja ne legyen, cserébe viszont hatalmas elvárásokat támasztanak. Nagy bennük a versenyszellem, ezért magántanárok hadával veszik körül a gyereket, olyan iskolába íratják, amiket csak „versenyistállónak” szokás nevezni. Mi lesz ennek a nevelésnek az eredménye?

Szorongó, másoktól függő, narcisztikus, teljesítménykényszeres, karrierista felnőtt.

A világítótorony szülő fogalmát Dr. Kenneth Ginsburg írta le először. Az ilyen szülő a távolból irányítja, segíti a tájékozódásban gyermekét, de hagyja, hogy a maga útját járja. Példát, lehetőségeket mutat, de a gyerek döntheti el, hogy követi-e azt. Elvárásai reálisak, nem támaszt hatalmas, teljesíthetetlen követelményeket gyermeke elé. Kerüli a túlterhelést.

Bármi is történik, feltétel nélküli szeretetéről biztosítja csemetéjét. A szülő a biztos menedék, akihez bármikor vissza lehet térni segítségért, vigasztalásért.

 Természetesen a gyereknevelésben nincs egyetlen üdvözítő módszer. Rugalmasan kell tudnunk alkalmazkodni a különböző helyzetekhez. Van, amikor helye van a helikopterkedésnek is. Például nem fogjuk hagyni, hogy saját tapasztalatából tudja meg a kicsi, ha szöget dug a konnektorba, akkor az áram meg fogja rázni, hiszen ezzel az életét veszélyeztetnénk. De nem kell azonnal közbeavatkoznunk, ha vita tör ki a homokozóban a lapátért, oldja meg a gyerek maga a problémát!

Nehéz lenne olyan példát mondani, amikor a hóekeségnek is helye van. Talán élsportolóknál elfogadható és eredményes lehet az ilyen viselkedés, de károkat is okozhat.

Sokkal eredményesebb, ha gyermekünk életében világítótornyok leszünk: irányt szabunk, segítünk, ha kell, de nem akadályozzuk gyermekünket a saját tapasztalatok megszerzésében, az önállósodásban!