A Depresszív Magyarázó Stílus

Emberi természetünkből fakad, hogy világunk eseményeire, tapasztalatainkra gyakorlatilag szüntelenül és akaratlanul magyarázatokat gyártunk. Szándékokat tulajdonítunk (pedig legtöbbször nincsen jelen tudatos szándék), logikai összefüggéseket „fedezünk fel”, történeteket szövünk. Ez az automatizmus szinte bármikor tetten érhető, gondoljunk reakcióinkra, ha pl. valaki nem veszi fel a telefont, pedig megbeszéltük, hogy hívni fogom („Biztos elfelejtette/értekezleten van/otthon hagyta”), kevesebb ételt szed a tányérjára, mint amire számítunk („Nem érzi jól magát/evett otthon/nem szereti”). Sokszor elhatározás nélkül hajtunk végre valamit, amire utólag, miután észrevettük, indoklást találunk. Például egy firtató kérdésre válaszolhatjuk, hogy „nem akartam lifttel jönni”, pedig csak egyszerűen, gondolkodás, mérlegelés nélkül feljöttünk a lépcsőn. A példák sora a végtelenségig folytatható.

Seligman elmélete azt állítja, hogy ezen (negatív életeseményekre vonatkozó) magyarázatok három szempont alapján, kétszerkétszerkettő, azaz nyolc csoportba (ezek az úgynevezett attribúciós stílusok) oszthatók. Ez a három szempont:

Belső – Külső: okként a személyt önmagát jelöli-e meg, vagy külső körülményeket
Stabil – Instabil: az ok megváltoztathatatlansága (pl. „mindig ilyen feledékeny vagyok”)
Globális – Lokális: a hatás terjedelme („minden nő rosszul érzi magát velem”)

A magyarázatok tehát besorolódnak mind a három szempont alapján, így jön létre a nyolc lehetséges típus. Mindenkinek van egy kedvenc, preferált módja, amit a negatív élethelyzetekre alkalmaz. Ez a korai személyiségfejlődés során rögzül, és időben és helyzetről-helyzetre egyaránt többé-kevésbé változatlan marad (Burns & Seligman, 1989). És ezen nyolcféle mód között van egy, ami igazán (ön)veszélyes.

Tekintsük példaként azt az esetet, mikor valaki vásárlásból hazaérve észreveszi, hogy valamit nem vett meg, amit tervezett. A fenti kategorizáció alapján nyolc különböző magyarázat képzelhető el, amik ennyire tiszta formában ritkán fordulnak elő, de a jobb érthetőség kedvéért enyhén „túlrajzolom” őket. Természetesen mindegyik esetre még számtalan, nagyon különböző példa adható:

„Jajj, nem igaz, mindig mindent elfelejtek!” (Belső, Stabil, Globális)
„A zöldséges egy figyelmetlen mihaszna.” (Külső, Stabil, Globális)
„A zöldségesnek nagyon rossz időszaka van.” (Külső, Instabil, Lokális)
„A piacon mindig annyi dolgot kell vennem, hogy valamit elfelejtek” (Belső, Stabil, Lokális)
„A piacon az árusok annyira leterheltek, hogy nem tudnak még a vevőre is odafigyelni” (Külső, Stabil, Lokális)
„Véletlen ottfelejtettem, miután kifizettem, mert pont összefutottam Évával” (Belső, Instabil, Lokális)
„A hosszúhétvége miatt olyan volt a piac, mint egy felfordult méhkas” (Külső, Instabil, Globális)
„Most a költözés miatt semmire sem tudok figyelni” (Belső, Instabil, Globális)

A fenti példasorozatban legelső helyen található magyarázó stílus neve depresszív stílus. Az egyik legmeggyőzőbb (bár nem mai) vizsgálat szerint, az 1929-es gazdasági világválság idején felnőtt generációban kiugró mértékben túl volt reprezentálva ez a típus (értelemszerűen még évtizedekkel később is).

Néhány további gyereknevelési példa: gyerek elejti, eltöri a poharat: „Jajj, látod milyen ügyetlen vagy!”. Vagy „Miért vagy mindig ilyen szégyenlős?” (=szégyenlős vagy). „Miért nem tudsz egyszer szót fogadni?” (=mindig mást csinálsz, mint amit kellene). Kisgyerekkorban többek közt ilyen utakon keresztül sajátítódik el az önreflexió eszköztára, sajátítja el a gyerek, hogyan gondolkodjon önmagáról, akár élete végéig. Ezekben a példában természetesen a depresszív attribúciós stílus szerepelt.

Fontos megemlíteni, hogy ez még önmagában nem a depresszió állapota, pusztán egyfajta „befogadókészség”. Valós, „objektíven” negatív élethelyzet, és a negatív élethelyzetekre vonatkozó depresszív magyarázó stílus együttese jelent a többihez képest kiugró, magas kockázatot (Sweeney, Anderson, Bailey, 1986).

Ha Önnek kedve tartja, megfigyelheti, kifigyelheti saját, illetve környezete attribúciós stílusát, vagy eljátszhat egy-egy helyzet, különböző kategóriákba eső magyarázatainak felállításával. A fenti, a stílus időbeli állandóságára vonatkozó kutatási eredményeket érdemes saját súlyukon kezelni: ez egy statisztikai természetű eredmény, tehát csak „általánosságban teljesül”. Kellő kitartással bárki képes saját magyarázó stílusának megváltoztatására, illetve élhet teljes életet akármelyikkel együtt.