A kérdés
Jó napot kívánok!21 éves lány vagyok.A szüleimmel való viszonyom ambivalens. igaz lesz anyukámra. Egyetem kezdetekor elköltöztem albérletbe,mert már nem bírtam velük élni,nem bírtam azt a légkört. Nagyon ritkán vagyok otthon több napig, de borzasztóan felkavar, főleg hogy folyamatosan áskálódnak a barátom ellen, akivel harmonikus a kapcsolatunk. Most a szüleim és nagymamám is költözik, ez sok stresszel jár. Ezt felveszem,és emiatt a munkában is rosszul teljesítek, az egyik helyről ki is rúgtak. Újra előkerül a téma,hogy költözzek haza,lakjak velük egy kis ideig, mert ha különférezünk, sehova nem jutunk, csak ha együtt dolgozunk. Nekem ez fojtogató. Úgy érzem, édesanyám még mindig nem tud elengedni, mintha azt szeretné, hogy minden az ő elképzelése szerint történjen. Én már a saját életemet szeretném élni, félek attól, hogy megint belehelyezkedjek a gyerek szerepbe. Szeretnék velük jó kapcsolatot tartani, de úgy hogy közben külön élek. Ön szerint mi lenne a helyes ebben a helyzetben?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves kérdező! Nagyon érdekes módon tette fel a kérdést, hiszen szinte készen van a válasszal. Ennek alapján azt gondolom, nem az a probléma, hogy nem látja a megoldást, mi lenne a jobb. Talán az a probléma, mintha lelkifurdalása lenne; véleményem szerint nem kell ezt éreznie. Minél később válik le, annál nehezebb lesz, Önnek is és az édesanyjának is. Ez a dolgok természetes menete, a gyerekek önállósodnak. Természetesen egy ideig próbálhat velük lakni, tisztázni, mi az ami zavarja Önt, megbeszélni velük. De úgyis önállóvá válik, lehet egyszerűbb lesz önnek már most önállóan, és nyugodtabb is lesz. Attól még segíthet a szüleinek, és idővel bizonyára édesanyja is meglátja majd az új helyzet előnyeit, békésebb lesz a viszonyuk. Miért ilyen erős a lelkifurdalása? Innen csak találgatni tudok, hiszen nem ismerem Önt, de tapasztalataim alapján arra gondoltam hogy bizonyára nagy teher Önnek egy ilyen ambivalens kapcsolat az édesanyjával. Lehetséges, hogy rejteget valamit saját maga elől is, hiszen elbocsátották, sok gondot okozott Önnek, annak ellenére, hogy bizonyára szereti. Nem vagyok abban biztos, hogy mi az az érzés, amit elrejt maga elől, csak valószínűnek tartom, hogy az a harag. Amellett, hogy szereti az édesanyját, talán Ön dühös is, hogy nem engedi el, nem hagyja Önt. Ebben az esetben a lelkifurdalása is felerősödhet, mert nem szép dolog így érezni egy anya iránt, bár ez adott körülmények között természetes. Ha ez esetleg így van, talán fogalmazza meg magában, mit mondana az édesanyjának, ha nem kellene tekintettel lennie rá, le is írhatja. Aztán tegye ezt félre, ne mondja el neki, ne sértse meg; próbálja megérteni, őt, talán az édesanyja csak nem akar magányos lenni. Ugyanakkor ön is önálló szeretne lenni. Ha mind a kettőjük célját meg tudja valósítani, mindkettőjüknek könnyebb lesz.Kiemelt szakemberek a témában
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
