Pszichoszomatikus betegségek I.

A magyar nyelv nagyon találó módon írja le a különféle érzeteket, amelyek akkor jelennek meg testi szinten, ha valamilyen számunkra kellemetlen helyzetbe kerülünk. Pl.: gombóc van a torkomban, összeszorul a gyomorom ha rá gondolok, fáj a szívem érte, stb.

A szomatizáció kifejezését Freud használta először, leírva azt a jelenséget, amikor a pszichés konfliktusok testi tüneteket hoznak létre (konverzió), vagy pszichoszomatikus zavarokká változnak az arra hajlamos emberek esetében. A szomatizációs betegek sokféle tünettel rendelkezhetnek, mint például a fejfájás, hasi fájdalom, hányinger, hányás, székrekedés vagy hasmenés, állandó kimerültség, vagy a szexuális vágy csökkenése. Az orvosok sokszor nem találnak szervi elváltozást a tünetek mögött, s egyre több kivizsgálásra küldik a betegeket – feleslegesen. Organikus elváltozás tehát nincs, a testi kórfolyamat orvosilag nem ragadható meg, csupán a panaszokban van jelen. Ilyenek pl. a krónikus alhasi fájdalom, vagy irretábilis bél szindróma.
Ezzel ellentétben a pszichoszomatikus betegségek esetében a testi tüneteken túl szervi elváltozás is megjelenik, (pl. colitis ulcerosa, Chron betegség), melyek hátterében bizonyítottan pszichés okok vannak. E betegek ellátásában mind a pszichoterápiás, mind az orvosi kezelésnek is jelentős szerepe van.
Franz Alexander volt az az orvos, pszichiáter, aki először írta le az ún. „pszichoszomatikus hétszentséget”, melyben az alábbi betegségeket nevezte meg: asztma, ulcus pepticum (gyomorfekély), rheumatoid arthritis (sokízületi gyulladás), a már említett colitis ulcerosa (fekélyes vastagbélgyulladás), neurodermatitis (bőrgyulladás), hyperthyreosis (pajzsmirigy-túlműködés) valamint hypertonia (magas vérnyomás). Ma már tágabban értelmezik a pszichoszomatikus betegségek körét. Ezek közé sorolandó: gyomor- és bélrendszeri zavarok (evés, nyelés, emésztés és kiválasztás zavarai), szív- és érrendszeri és keringési zavarok (tachykardia, aritmia, pszichogén fejfájás, migrén, magas vérnyomás), anyagcsere és endokrin zavarok (kimerültségi állapotok, diabetes mellitus), légzőszervrendszeri betegségek (köhögés, asthma bronchiale), bőrgyógyászati betegségek (pl. psoriasis), „balesetező” személyiség és a nemi szervek funkcióinak zavarai. Sok esetben a daganatos megbetegedéseket is e kategóriába sorolják.

Mind a szomatopszichés mind a pszichoszomatikus betegségekben szenvedőknél azt is mondhatnánk, hogy a „test beszél a beteg helyett”, hiszen a betegek tudattalanul, a testi tüneteikkel kommunikálják panaszaikat a külvilág felé. Miután általában jellemző rájuk egyfajta érzelmi gátoltság, így fejezik ki a figyelem és törődés iránti igényüket. A tünetek mögött menekülés is meghúzódhat, pl. döntések, felelősségvállalás elől próbál szabadulni a beteg.

A leírtakból látható, hogy a stressz és a pszichoszomatikus betegségek között erős kapcsolat áll fenn. Mégis, hogyan betegít meg a stressz?

A pszichoszociális tényezők stresszként hatnak az egyénre, kilendítve a szervezetét a nyugalmi állapotból. A szervezet részéről ekkor hármas válasz érkezik: érzelmi (feszültség, kontrollálhatóság vagy kontroll-vesztés), vegetatív (neurohormonoális és immunreakció), valamint viselkedéses (lemerevedés, menekülés, támadás – „fight or flight”). Stressznek nevezünk minden olyan életeseményt, mely váratlan vagy/és intenzív érzelmi hatást idéz elő a személy életében és jelentős alkalmazkodást igényel. A tartós vagy krónikus stressz hat az egyénre, kimeríti a vegetatív idegrendszert és érzelmi zavart okozhat. A tartós kontrollvesztés állapota szorongást és depressziót is előidézhet.
A stressz hatására megemelkedik a cortisol szint, mely rontja az immunrendszer aktivitását. A stressz hatására létrejövő életmódbeli változások szintén tovább rontják az immunrendszer védekezését (pl. több alkohol, cigaretta fogyasztása, rendszertelen táplálkozás, kevés alvás, kevés testmozgás, stb.) Az életmódbeli és viselkedésváltozások gyorsítják a vegetatív idegrendszer és immunrendszer kimerülésének folyamatát. A stresszre való válaszokat befolyásolja a személyiség is: aki képes optimizmussal, jó megküzdési stratégiákkal reagálni a stresszre, azok immunműködése általában jobb, s kevésbé vannak kitéve a szomatizációs betegségeknek. A stressz hatására keletkező negatív érzelmekkel azok tudnak jobban megbirkózni, akik könnyebben ki tudják fejezni érzelmeiket, így a stressznek kevésbé érzik károsító hatását.