A kérdés
Kedves Doktornő/Doktor Úr!Pár éve külföldre költöztem a páromhoz- viszonylag hosszú távkapcsolat után- és azóta kicsit úgy érzem, elvesztettem önmagam annak ellenére, hogy elég jól megtanultam a nyelvet, lett normális munkahelyem, sőt időközben össze is házasodtunk. De valahogy mindig visszatekintek a múltba, hogy mi lett volna, ha mégis otthon maradok, mert a beilleszkedés külföldön nagyon sok nehézséggel és olykor szomorú pillanatokkal is járt.Időközben 31 éves lettem, és kicsit úgy érzem, hogy a külföldi vonal miatt kicsit "elcsúszott" az életem. Hogy nekem már rég lehetne gyerekem, és egyszerűen öregnek érzem magam. Nem tudom megélni a pillanatokat, mert folyton azt érzem, hogy csak rohanok valami után, küzdök folyamatosan. Szeretnék kicsit optimistább lenni, és örülni az apró dolgoknak is, ahelyett, hogy a "mi lett volna ha" érzés és a "mindennek úgy kell lennie, ahogy meg van írva" érzés bennem lenne. De hogyan érhetem el? Előre is köszönöm válaszát!A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező! Nagyon sok külföldön élő honfitársunk számol be az Önéhez hasonló élményekről. Egy külföldi országban megtalálni a helyünket még akkor is nehéz, ha kifejezetten azzal a szándékkal megyünk ki, hogy ott telepedjünk le, és ennél sokkal nehezebb, ha csak átmeneti időre tervezzük (akár kényszerből) a külföldi életet. Hiszen így nagyon sok a bizonytalanság: az az érzése lehet, hogy muszáj kint is érvényesülni, haladni az életúton, ugyanakkor a jövő képlékeny, így nehéz tervezni, elköteleződni egy-egy döntés mellett, és úgy érzi, hogy mialatt Ön nem biztos abban, hogy a helyén van-e, illetve jó irányba halad-e, közben szépen elsuhannak Ön mellett az évek. És ha kint is terveznek a jövőben maradni, talán belemerevedett a folyamatos bizonyítási kényszerbe pl. a hivatás terén, és nehéznek tűnik ebből a mókuskerékből kilépni, és más szemmel nézni a dolgokra, visszatalálni Önmagához. Írja, hogy elvesztette Önmagát, talán úgy érzi, hogy túl sokat kellett feladnia Önmagából ahhoz, hogy felvállalhassa a jelenlegi kompromisszumokat. Azt lenne jó átgondolni, hogy melyek azok az értékek, melyek által Ön meghatározza Önmagát és a világban való szerepét, és hogy ezeket az értékeket meg tudja-e valósítani a magánéletében, illetve a hivatásában? Ha ez nehézségekbe ütközik, akkor hogyan lehetne változtatni a jelenlegi körülményeken, hogy minél autentikusabb, az Önmaga számára megfelelő életet élhesse? Erről nem írt, de fontos azt is tisztázni a párjával, hogy hol képzelik el a jövőt, és milyen akadályai vannak pl. a gyermekvállalásnak? Továbbá boldog-e a párkapcsolatában, miért igen/nem, és mit lehetne tenni, hogy boldog legyen? 31 évesen Ön még nem idős, bőven lehet még több gyermeke is - vajon a társadalmi elvárások befolyásolhatják az ezt illető szorongását? Olyan érzésem van, hogy a problémákat áthatja a legtöbb mai sok fiatalt érintő kapunyitási krízis is, melynek következtében úgy érzi, hogy már jóval előrébb kellene tartani az életben. De fontos látni, hogy a mai fiataloknak (az Y-generációnak) a társadalmi-gazdasági változások miatt egészen más problémákkal kell megküzdenie, mint az előző generációnak, így jelenleg, a mai körülményeket tekintve egyáltalán nem ritka harminc fölött vállalni gyereket. Sokunk foglalkozik erről az oldalról is online Skype-tanácsadással, gyakran találkozunk hasonló problémákkal. Érdemes lehet egy szakemberrel is konzultálni, mélyebben átbeszélni a nehézségek okait és a jövőt illető elképzeléseket abból a célból, hogy közelebb kerüljön a saját igazi, belső igényeihez! :) Én csak biztatni tudom, biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni a saját válaszait! Üdvözlettel; Bogdán BrigittaKiemelt szakemberek a témában
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
-
-
-
-
