A kérdés
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! A helyzetem nagyon összetett és igazságtalan. Felhőtlen gyerekkor után 20 éves koromban Édesapámat Alzheimer-kórral diagnosztizálták. Azóta eltelt 8 év és egy ápoló otthonban él, ahol az ő igényeinek és állapotának megfelelő ápolást kapja. Már nem élek otthon, idő közben 2 diplomát szereztem és a fővárosba költöztem, ahol egy komoly és felelősségteljes munkám van. Apa állapota december eleje óta nagyon rosszra fordult, az orvosa a kórházban semmi biztatót sem mondott. Volt 8 évem feldolgozni, hogy mi vár ránk, de erre nem lehet felkészülni. Ezalatt a 3 hét alatt amikor tudtam hazautaztam, hogy vele legyek, fogjam a kezét, itassam, etessem... Édesapámmal különleges a kapcsolatunk, nagyon nyugodt amikor vele vagyok, imádja fogni a kezem, és biztonságban érzi magát velem. Nekem is nagyon fontos, hogy a maximum törődést megkapja, de mi az egészséges határ, ami nem tesz tönkre sem engem, sem a párkapcsolatom, sem a munkám? (folytatás következő kérdésben)A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Mária!
Egy szerettünk elvesztése mindig nagyon fájdalmas. Az Önéhez hasonló helyzetek lelkileg igen megterhelőek, hiszen folyamatos rettegés kíséri a mindennapokat, hogy mikor kapjuk majd meg azt a bizonyos hívást. Úgy vélem, hogy ha sikerült az édesapjának olyan ápoló otthont találnia, ahol jól bánnak vele és megkapja a számára szükséges ellátást, azzal már sokat tett érte, hiszen igyekezett a lehető legjobb gondoskodást nyújtani számára.
A leveléből úgy látom, hogy az orvosok már kezdik felkészíteni arra, hogy az édesapja hamarosan el fog távozni. Ilyen esetekben én azt szoktam javasolni, hogy töltsön annyi időt a szerettével, amennyit csak a lehetőségei engednek és amennyi az Ön számára megnyugtató. Legyen lehetőse elbúcsúzni az édesapjától és neki is Öntől, legyenek kimondva azok a dolgok, amiket esetleg eddig nem tettek, vagy csak ritkán, vagy csak mert el szeretnék mondani, pl. az egymás iránti szeretetük, a felhőtlen gyermekkor örömei, stb.
Nehéz megtalálni az egyensúlyt, és természetes, hogy aggódik, milyen hatással lesz mindez a párkapcsolatára és a munkájára. De ne feledje, nincs egyedül, nem kell egyedül végigmennie ezen az úton, hiszen a párja a támasza lehet, bátran beszéljen vele a kapcsolatukat érintő félelmeiről. Természetes, ha úgy érzi, jelen helyzete miatt pl. nehezebben tud koncentrálni, stresszesebb, türelmetlenebb, lehangoltabb, stb. Amennyiben úgy érzi, vagy esetleg a környezete jelzi, hogy mindez már kihat a mindennapjaira, esetleg nehézséget okoz, érdemes lehet pszichológust felkeresni ellátás céljából. Továbbá szívből ajánlom Shona Innes: Az élet olyan, mint a szél című kiadványát, mely bár gyermekeknek íródott, több felnőtt kliensemnek is nagy segítség volt már gyász esetén.
Kiemelt szakemberek a témában
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
