A kérdés
Üdvözlöm! A problémám igazából a 18 éves lányommal van, és hogy őszinte legyek már nem tudok mit tenni, tehetetlen vagyok. Volt egy kapcsolata, 16 éves kora óta együtt volt egy sráccal, aki 5 évvel volt idősebb nála. Ez nem okozott igazából gondot, de már az elején figyelmeztettem a lányomat, hogy ezzel a fiúval még lesznek gondok. Rossz a családi háttere, ennek köszönhetően az életvitele is. A lányommal viszont jól bánt mindig, szerették egymást. Viszont másfél hónappal ezelőtt beigazolódott, amitől féltem. Nem tudjuk mi történt, de feltehetően belekeveredett valamibe, ugyanis eltűnt. Ennek már másfél hónapja, és semmi életjelet nem adott magáról. Nyomozott a rendőrség is, és kicsi az esélye hogy élve előkerül. A lányomat ez nagyon megviselte, de nem képes elfogadni hogy nincs többé. Továbbra is tervezgeti a jövőjüket, várja haza. Ennyi idő alatt nem kellett volna már elfogadnia hogy nincs többé? Én, mint az anyja hogy segíthetnék neki feldolgozni ezt az egészet?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Édesanya! Megértem, hogy nagyon nehéz végignézni a lánya szenvedését és, hogy Ön a saját tudásával és tapasztalatával más szinten jár mint a lánya, ugyanakkor talán épp azzal tud neki legjobban segíteni, ha az ő látószögéből is rá tud nézni a helyzetre. A kialakult helyzet nagyon nehéz és biztosan félti is a lányát, viszont a lányának ez az első szerelme és ha jól értem, minden nehezített körülmény ellenére is egy jó kapcsolatról volt szó, tehát valahol jogos a reménykedés, a bizakodás, a tervezgetés az ő részéről. Ha beleképzelem magam a lánya helyzetébe én sem tudnék mást tenni, mint reménykedni és várni, azt gondolom, hogy a 1.5 hónap nagyon rövid idő, a lánya nyilván sokkos állapotban van, el sem tudja hinni, hogy a dolgok így végződhetnek, tehát tagad, hárít. Ez a gyászfolyamat első állomása, de mivelhogy még valójában el sem kezdődött a gyászfolyamat, ezért még sokkal bonyolultabb a helyzet, ugyanis, amíg nem kap valamilyen biztos jelzést, vagy ő magában nem hoz egy döntést, addig nagy valószínűséggel ez az állapot fog fennállni és elhúzódni. Minél jobban azt a jelzést kapja a lánya, hogy hülyeség a várakozás, lépjen már tovább, annál inkább fog ellenállni és kapaszkodni a saját hitrendszerében, tehát amit tehet, hogy megérti őt és meg is támogatja a reménykedését, de ugyanakkor finoman jelzi, hogy az életében vannak más szegmensek is, mint pl. munka, iskola, barátok, edzés vagy bármi más, amit eddig is csinált. A művészi feldolgozás is segíthet, ilyen jellegű filmek, könyvek, továbbá olyan foglalkozások, melyek feszültségcsökkentőek, melyek segítenek felszabadítani a haragot, szomorúságot és félelmet, akár a lelkiismeretfurdalás is erős lehet, amiről tudnak beszélgetni, lehet, hogy önmagát is hibáztatja, ha ő jobban figyelt volna, ha másképpen tett volna valamit, most biztosan nem ez lenne. Ha azt érzékeli, hogy a tünetek nem csökkenek, semmilyen előremozdulás nem történik, akkor mindenképpen keressenek fel szakembert, hiszen így ő maga is veszélyezetté válik. Kívánom, hogy sikerüljön megtalálni a legjobb utat. Üdvözlettel, Balázs NelliKiemelt szakemberek a témában
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
