Gyász feldolgozásához segítség kérés.

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Kérdező, először is kérem, fogadja együttérzésemet. Másodszor is pedig azt szeretném Önnek mondani, hogy ha nehéz is és fáj is, akkor is, amit átél, az a legtermészetesebb, vagyis nem értek egyet azzal a megfogalmazásával, hogy "nehezen tudom feldolgozni". Nyilván nem azt kérdőjelezem meg, hogy a hiány terhe rettenetesen nehéz lehet, hanem azt szeretném mondani, hogy az, hogy egy héttel a haláleset után az lenne a különös és aggodalmat keltő, ha úgy érezné, hogy már fel is dolgozta a veszteséget. Sajnos a veszteség feldolgozásához elég sok idő is kell, hónapokban mérhető idő, meg kell adni a módját, időt kell engednie magának, még ha fájdalmas és nehéz is. Javaslom, hogy most semmiképp se törölje le azt a kazettát, tegye el, hogy ne kelljen mindig hallania, ha telefonál valaki, de legyen meg az a hangfelvétel, később is eldöntheti, hogy kincsnek számít-e, vagy ki kell dobni, le kell-e törölni. Én úgy hiszem, hogy kincs az, még ha most fájdalmat is okoz. Ha megnyugvást jelent Önnek, persze hogy beszéljen hozzá elalvás előtt, ez az igénye idővel várhatóan átalakul majd valami mássá. Szóval azt javaslom, hogy viszonyuljon saját magához megengedően, szeretettel, ne legyen szigorú magához, hacsak nem abban, hogy figyeljen oda, hogy egyen, aludjon, és bevegye a gyógyszereit, vagyis gondoskodjon jól magáról. A Napfogyatkozás Egyesület szokott gyászcsoportokat indítani, és bizonyosan van másutt is gyászfeldolgozó csoport, érdemes ennek is utána nézni. De a javaslatom az, hogy ha szimpatikus Önnek a csoportba járás gondolata, akkor is várjon pár hetet, mondjuk 2-3 hónapot is akár, nem a haláleset utáni első sokk idejére tervezik ezeket a csoportokat, hanem a gyász később, már nem olyan heves érzelmekkel jellemezhető idejére. Mert igen, ha most nem is nagyon érzi még, de lesz majd nyugalmasabb és békésebb is a lelkiállapota, a mostani fájdalom enyhülni fog, és a hiány, ha meg is marad, szelídülni fog. A kérdésének a másik része ennél is nehezebb: igen egy hozzátartozó halála mindig felveti a saját halandóságunk kérdéseit is. Talán érdemes ezzel is foglalkoznia: olyan kérdésekre érdemes választ keresnie, amelyek azzal függenek össze, hogy mire szeretné használni az életének a most következő - minden valószínűség szerint még egyáltalán nem rövid - időszakát. A halálfélelem enyhül azoknál, akiknek az élete rendben van, egyensúlyban van. Furcsának hangozhat ez, tudom, de így van: nehezebb megbirkózni azzal a tudattal, hogy majd egyszer el kell menni, ha sok nyitott, konfliktusos, problémás dolog van az életben, ha sok a megbánni való. Vagyis javaslom, hogy adja meg most a gyász idejét magának, mert most az van soron. És keresse, hogy mi az ami ezt elviselhetőbbé teszi; emberi társaság, szelíd séták, a napi rutin óvatos (nem erőltetett) folytatása sokat szokott segíteni. Ha van kedve, lehet naplót is írni, az is jó, mert segíti rendezni a gondolatokat, érzéseket, és segít visszatalálni a saját élete egyensúlyához, a nyugalmához. Hogy majd a gyász legnehezebb idejének elmúltával megint örömet találjon abban, ami az életét tartalmassá teszi. Két könyvet szeretnék a figyelmébe ajánlani : J. Tatelbaum Bátorság a gyászhoz, és V. Kast A gyász című könyvét érdemes olvasnia/olvasgatnia (https://moly.hu/konyvek/judy-tatelbaum-batorsag-a-gyaszhoz és https://moly.hu/konyvek/verena-kast-a-gyasz) Üdvözlettel: Biró Eszter