Gyász feldolgozás

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Kérdező! Köszönjük a levelét. Nehéz helyzetében mélyen együttérzek Önnel, megértem fájdalmát. Akkor, amikor hozzánk közel álló személyt veszítünk el, természetes, hogy elbizonytalanodunk, hogy alkalmanként úgy érezzük, kicsúszik a talaj a lábunk alól. Az, hogy Ön 10 éven belül elveszítette édesanyját és édesapját, de közben 8 éve már a nagybátyját gondozta, azt sejteti, hogy a nagybátyjával való foglalkozás egy kicsit a szülei hiányát is pótolta, talán egy kicsit kevésbé élte meg az űrt. Nem tudom, mennyire van fizikailag egyedül, de leveléből úgy tűnik, gyászában teljesen magára maradt. Pedig ebben a helyzetben várjuk, és sokszor – legalábbis eleinte –meg is kapjuk szűkebb és tágabb környezetünk támogatását. Erre alkalom a temetés is, a távozó utolsó útja, amikor a rokonság és a barátok összegyűlnek, megemlékeznek, gyakran közös étkezés, a halotti tor keretében. Ezek a rituálék is segítik az itt maradottat a gyász megélésében és feldolgozásában. A szerveznivalók erőt adnak, a tennivalók nem engedik meg, hogy teljesen magunkba zuhanjunk. Mindeközben jó, ha vannak segítőink is, akikre támaszkodhatunk, akikkel megoszthatjuk a fájó kötelességeinket. Most ebben a koronavírus miatt korlátozott helyzetben, azonban – a szokásos módon nem tudunk másokra támaszkodni, kerülni kell az érintést és az érintkezést, nem lehet a másik vállán kisírni magunkat. Új, ismeretlen körülmény, hogy a szertartáson is mindössze 5 ember lehet együtt, azonban így is lehet a búcsú nagyon meghitt, személyes. Gondolja végig, milyen módon tehetné Ön emlékezetessé ezt az alkalmat. Lehetne képeket, történeteket kérni az ismerősöktől, rokonoktól, ezeket megosztani egymással… megegyezni, hogy egy későbbi – már járványmentes – időpontban találkoznak valahol, ahova nagybátyját kedves emlék fűzte…. Azt írja, munkahelye nem ad időt a gyászra, dolgoznia kell. Visszakérdezek, biztosan? Azt elhiszem, hogy nem jár Önnek az egyenesági hozzátartozónak járó pótszabadság, de próbáljon meg pár nap szabadságot kivenni. Minden munkavállalónak jár a szabadság, a munkáltatók nem szokták megakadályozni, hogy ilyen helyzetben valaki néhány napot távol legyen. Tartozik önmagának és nagybátyjának annyival, hogy időt ad az elbúcsúzásra, hogy megengedi magának, hogy gyenge legyen. Aztán lassan közeledik majd testvére érkezésének az ideje is… és remélhetőleg idővel tapasztalni fogja azt is, hogy kevésbé fájó nagybátyjára gondolni, hogy ismét tud mosolyogni azokon a dolgokon, melyeket korábban nagybátyja nézőpontja tett humorossá. Megbékélést, sok erőt kívánok az úthoz! Dr. Rostás Rita kat.- és kríziskezelő szakpszichológus