Beteges megfelelési kényszer... :(

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Virág! Az érzés, hogy szeretnénk megfelelni a környezetünknek (és saját magunknak is, persze) és szeretnénk, ha mindig jól sikerülnének a dolgaink, önmagában tulajdonképpen teljesen természetes. Probléma akkor van, ha ez túllépi az egészséges mértéket és folyamatos önmarcangolássá alakul, amikor már a legapróbb hibát sem engedjük meg magunknak. A maximalizmus, a tökéletességre való törekvés egy idő után sokkal inkább akadályoz a céljaink elérésében, mint előrevisz. Kialakulásában egyrészt kora gyermekkori minták, burkolt elvárásrendszerek állhatnak, illetve a mai kor fogyasztói társadalma, a média által közvetített tökéletes ideálkép, amelynek szinte lehetetlen megfelelni. Hosszú évek alatt alakítunk ki magunknak egy ilyenfajta gondolkodásmódot, ezért egyik napról a másikra eltűnni sem fog. Folyamatos gyakorlással azonban változtathatunk rajta úgy, hogy egyre kisebb hatással legyen az életünkre. Az alábbiakban felsorolok néhány olyan módszert, ami segíthet abban, hogy egy kicsit más szemszögből tekintsen a dolgaira amikor azok nem úgy alakulnak, ahogy szeretné: 1. Ha valami nem sikerül, akkor azt próbálja meg ne kudarcként megélni, hanem egyfajta gyakorlásnak, tapasztalásnak felfogni. Például: - Megpróbáltam, és valameddig el is jutottam. Ez már fél siker! - Az, hogy nem sikerült tökéletesen, külső körülmények miatt is lehetett, ami rajtam múlt azt megtettem. - De megpróbálom újra/megyek tovább…. - Legközelebb megpróbálhatom máshogy. Ez nem jelenti azt, hogy nem érezheti magát rosszul, ha valami nem sikerül vagy nem úgy sikerül, ahogy szeretné, hiszen ez a rossz érzés teljesen természetes, nem kell elnyomni! Ennek a gyakorlatnak inkább az a célja, hogy a kudarcélményt végül át tudja fordítani olyan tapasztalattá, ami segít a továbblépésben, amiből tanulni lehet. 2. Szabad hibázni és kísérletezni, a kudarcélmények nem falak… Nehéz időszakok, teljesíthetetlennek tűnő feladatok mindenki életében vannak, csak annak nincsenek megtorpanásai, aki egyáltalán nem próbálkozik! Szabad elbizonytalanodni, szabad rosszul dönteni, szabad hibázni. Próbáljon meg eljátszani azzal a gondolattal, hogy ha egy barátja mesélné Önnek, hogy valamit nem teljesen jól csinált a munkahelyén, mit mondana neki? Mennyire hinne neki, ha azt mondaná, hogy ’nekem semmi sem sikerül’? A tapasztalat az egyik legértékesebb tudás, amit szerezhetünk az életben, de csak úgy tudjuk megszerezni ha kísérletezünk, kipróbáljuk magunkat többféle helyzetben és hibázunk, nem is egyszer, sokszor! 3. Szabad segítséget kérni és elfogadni Nem kell – főleg pályakezdőként, amikor még éppcsak elkezdett dolgozni (később sem!) – mindent azonnal tudni, és egyedül megoldani. Az életben egyébként is azok a legsikeresebb és leghatékonyabb emberek, akik felismerik ha nem boldogulnak egyedül, és mernek segítséget kérni. Biztos vagyok benne, hogy a kollégái is szívesen segítenek ha szüksége van rá, vagy valami nem úgy sikerül, ahogy szeretné. Hiszen Ön is írta, hogy kedvesen szokták felhívni a figyelmét arra, ha hibázott. Ami, mint ahogy már írtam, a fejlődés és tanulás része! 4. Sok kis lépéssel juthatunk el a céljainkhoz, nem egyetlen nagy ugrással! Nagyon jó, ha vannak tervei és én biztatom, hogy bátran vágjon bele ezekbe! Az ember hajlamos néha végletekben gondolkodni és úgy érezni, hogy „ha elsőre nem sikerül, akkor már soha nem fog”, de ez nem így van! Sok-sok apró lépés és köztük sok-sok bukkanó és megtorpanás, akadályok vezetnek el a célig! Úgy is fel lehet fogni, mint egy izgalmas utazást, és egy utazás során – a sok kellemes élmény mellett – mindig akadnak nem várt események, nehézségek. Pontosan ezek a kanyarok teszik izgalmassá az utat! Szóval mindenképpen arra biztatom, hogy ha érdekli, bátran kezdjen el pszichológiát tanulni, próbáljon ki új dolgokat, és ne féljen a hibáktól! Izgalmas utazást kívánok és végezetül a figyelmébe ajánlanék egy idézetet: „Az önismeret szempontjából az egyik legnagyobb kihívás megtanulni a kudarc értelmezését, mivel életünket nem a kudarcok mennyisége alakítja, hanem az a mód, ahogyan ezeket kezeljük és feldolgozzuk.”(Kádár Annamária) Azt azonban szeretném javasolni, hogy ha az a gondolat, hogy ’feladom, felmondok és begyógyszerezem magam’ gyakran, vagy egyre többször fordul elő, akkor gondolkodjon el azon, hogy személyesen is felkeres egy szakembert! Remélem, hogy hasznosnak találta a válaszomat, kitartást és sok sikert kívánok az útkereséséhez, üdvözlettel: Mráz Katalin