A kérdés
A szorongásom, már abból a korból ered, amikor anyám eldöntötte magában, hogy "nem fog szereti, nem szeret". Erre onnan jöttem rá, visszagondolva a kisgyermek koromra, igazából nem akart férjhez menni, de szülői ráhatásra meg kellett tennie. A húgomnak mindent megadott, amit csak lehetett, de engem mindig mindenért hibáztatott, egyszóval utált. Ma már persze nem így van, mert azért változnak az idők, és változunk mi is. De nem tudom elengedni a múltban ért sérelmeimet pont attól a személytől, akinek elvileg támogatnia kellett volna, legalább minimális szinten. Soha nem fog elengedni igazán magától. Ez a büntetése irányomba. Az elveszett idő értéke, hogy milyen alternatíváktól estem el, az máig a szívembe hasít. Haragom, dühöm, csalódásom mára már enyhült, de azért a szálka mindig is meg fog maradni. Hogyan tudnék túllépni ezen a problémakörön, és elengedni ezt a felhalmozott, és lefojtott érzéshalmazt, ami most is gyötör?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező ! Örülök, hogy ilyen jól látja az összefüggéseket és annak is, hogy eldöntötte, hogy nem szeretne már a múlt hatása alatt élni a jelenben. Azt gondolom, hogy a múlt hatását nem tudjuk teljesen kiiktatni, inkább megtanulni úgy gondolkodni és viselkedni, hogy a saját kezünkben legyen a választás lehetősége. Gondolok itt arra, hogy amikor előtör a fájdalom, akkor Ön dönthesse el, hogy ez elsöpri-e az egész nap lehetőségeit és azt is, hogy mennyi időre és intenzitással engedi meg a ráhatást. Továbbá legyen az Ön kezében az a választási lehetőség is, hogy hányszor lesz dühös, szorong a múlton. Ha eljut arra a gondolkodási szintre, hogy sajnos velem ez így történt és nagyon rossz, hogy nem volt több nevetés, ölelgetés és szeretet, sőt még láthattam is, hogy másoknak ez ugyanattól a személytől megadatik, de most én már felnőtt vagyok, élem a saját életemet és választhatok, hogy én személyesen hányszor ölelek meg valakit, mennyire vagyok kedves és mennyire engedem meg a múlt érzéseinek elsöprő erejét. Jó az, hogy mindennek ellenére tudok szeretni, vannak saját érzéseim és gondolatim és önálló emberként vagyok a világban. Ha meg tudja erősíteni ezt az utat, az segíteni fog, fókuszálni a mostani lehetőségekre és személyekre akik szeretik, akik a barátai. Segíteni szokott a beszélgetés is, elmondani ezeket a fájdalmakat, kérdéseket tenni fel, mitől alakultak így a dolgok és kéréseket fogalmazni meg, hogy most mit szeretne. Azt írja, hogy most megfojtva érzi magát, ezt is el lehet mondani és pontosan meghatározni, hogy helyette mivel érezné magát jól. Ha az együttműködés nem működik, mindig lehet választani a ritkább és felszínesebb kapcsolódást. Szóval engedélyt adhat önmagának, hogy most úgy éljen, ahogyan az Önnek jó, persze nem megbántva ezzel másokat. Nyugodtan keresse meg a belső hangját és tőle kérdezze meg, hogy mi a legjobb most Önnek, mi az ami mindenképpen hiányzik, amit másképpen szeretne. Ebből a tudásból lenne jó kiindulni és megkeresni az első lépéseket. Ami szintén nagyon fontos, az a düh kezelése, a csalódás és szorongás átértékelése és a mély szomorúság feldolgozása. Megtanulni elgyászolni a meghitt anya-gyerek kapcsolat képének hiányát, nehéz feladat, viszont elsajátítható. Ha ez nem megy egyedül, kérheti pszichológus segítségét. Sikeres munkát kívánok Önnek. Üdvözlettel Balázs NelliKiemelt szakemberek a témában
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
