Az OCD (obsessive compulsive disorder) egy jól ismert mentális kondíció, amely során az érintett személy kényszeres gondolatokat vagy viselkedést tapasztal.
Az OCD épp úgy érint férfiakat, nőket és gyerekeket. Néhányan már korai életszakaszban tapasztalják a szimptómákat, mások csak a pubertás kor táján, de leggyakrabban a kora felnőttkorban jelentkeznek.
Az OCD jelentősen ronthatja az életminőséget, de megfelelő kezeléssel kordában lehet tartani.
A tünetek két csoportra oszthatóak. Ezek gyakran együtt is megjelennek.
A kényszeres gondolatok olyan kellemetlen gondolatok, képek, amelyek visszatérően törnek be a mentális folyamatba, sokszor kiszámíthatatlanul, és többnyire szorongást, undort vagy nyugtalanságot okoznak.
A kényszeres cselekvések olyan ismétlődő fizikai vagy mentális aktusok, amelyeket szükségesnek érez az érintett végrehajtani, hogy a kényszeres gondolatok okozta kellemetlen érzést megszüntesse.
Például, aki kényszeresen retteg attól, hogy betörnek hozzá éjjel, kényszert érezhet arra is, hogy az ajtó zárját akár többször, esetleg meghatározott számú alkalommal ellenőrizze.
Nőkben az OCD megjelenhet a terhesség alatt, vagy közvetlenül a baba megszületése után is.
Az OCD kezelésében a pszichoterápia és a gyógyszeres támogatás is helyet kaphat. A kényszerek súlyosságától, és az azzal töltött idő, illetve az általuk okozott szenvedés fokától függ, hogy melyik kezelési forma kap nagyobb hangsúlyt. Fontos azonban, hogy a legnagyobb sikerre akkor lehet számítani, amennyiben mindkettő egyidejűleg szerepet kap.
Sajnos nem teljesen tisztázott, hogy mi is okozza az OCD megjelenését. Az az egy szinte biztos, hogy több kiváltó tényező együttes megjelenése szükséges a betegség kialakulásához: családi háttér, agyi eltérések (néhány OCD-ben szenvedő eltérő agyi aktivitást mutat bizonyos területeken), élettörténet, személyiség.
OCD-vel élni sokszor nagyon nehéz. A rendszeres kényszerek nem csak szorongást okoznak, de akár már rövid távon is depresszió megjelenéséhez vezethetnek.
Fontos tehát, hogy időben felismerjük, és amilyen hamar csak lehet, kérjünk segítséget szakembertől. Ez első körben lehet a háziorvos is, de mindenképpen szakpszichológusi segítőt is keressünk magunknak.
Komment írása