Kiutak kríziseinkből

 Gondolataink ilyenkor beszűkülnek erre az eseményre, és a hozzá kapcsolódó negatív érzésekre. Sajnos mérlegelési képességünk ilyenkor torzulhat, kapkodó megoldási kísérleteink irracionálissá válhatnak. Erőnk elveszik, döntésképtelenség és bizonytalanság marad, amely csak egy ideig viselhető el. A krízis válsága a - bizonyos távolságból vagy erőforrások esetén - mégis esély: hiszen a fordulat lehetőségét is magában rejti.

Milyen szakaszai vannak a krízisnek?
Az első a készenlét, mikor felkészülünk a megmérettetésre - bár sokszor váratlanul ér a baj. A küzdelem szakaszában rengeteg megoldási próbálkozással állunk elő: rohanunk barátainkhoz, tervezünk, vagy csak dermedten ülünk egy padon, latolgatjuk a lehetőségeket. Sajnos a krízis alaptermészete, hogy ami addig működött, most egyáltalán nem. Így általában beindul a kapkodás, és gyakran érzelemvezérelt, irracionális megoldásokba kezdünk. Például valaki egy kapcsolati krízisre társkeresőzéssel reagál. Az elhúzódó stressz miatt lelkileg és fizikailag kimerülünk. Ha bedől az alkalmazkodóképességünk, bekövetkezhet az összeomlás: zavartság, szorongás, beszűkülés, szomorúság uralkodhatnak el rajtunk.

Milyen krízisekkel érdemes számolnunk?
(1) Az akcidentális vagy váratlan krízis olyan negatív esemény, ami nem szükségszerűen része az életnek, de sajnos betörhet életünkbe. Egyszer csak ott van, drasztikusan felborítva a lelki egyensúlyunkat. Ilyenek a súlyos kapcsolati konfliktusok, válás, balesetek, betegségek, szeretteink elvesztése.  (2) A  fejlődési krízisek természetes velejárói a változással teli életszakaszoknak, amelyek próbára teszik képességeinket, identitásunkat. Ilyen érzékeny fordulópontok az iskolába illeszkedés, az első párkapcsolatok ideje, a kamaszkori identitásválság, a gyermekszületés után párból szülővé válni, az életközép krízise, az időskori elszámolások kora, amelyeket mind „muszáj” megoldanunk, hogy az életben előre léphessünk. (3) A legveszélyesebb, és sajnos igen gyakori, mikor e két krízisfajta egymásra vetül: egy érzékeny életszakaszban hirtelen negatív esemény tör életünkbe – ez a krízis alaptermészete.

A krízis kimenetelei
(1) Ha a krízis nem szűnik meg, nem tudunk kellően ügyesek lenni a problémamegoldásban vagy alkalmazkodásban vagy társas segítség szerzésében, több negatív kimenet is lehetséges: (a) gyakori a függőségekbe, például alkoholizmusba, társfüggésbe, munkába menekülés - így a háborús zóna, a roncsok ott maradnak, csak mi távolodunk el, túlkompenzálással bizonygatunk. (b) Sajnos depresszió is kialakulhat, mivel a kimerülés tehetetlenséghez és az önkép és világkép roncsolódásához vezethet. Kifakulhatunk családunkból, saját életünkből. (c) Keveset beszélnek róla, de van, hogy a krízis összetöri addigi egységes működésünket, a veszteségben ürességet, lehetetlen szélsőségeket tapasztalunk. Ez egy ideig természetes, de van, akiknél a krízis életformává alakul: ekkor beszélhetünk  borderline kimenetelről, ami nem egyenlő a borderline személyiségzavarral! Egyszerűen a krízis után nem jövünk rendbe, érzelmileg teljesen labilissá, üressé, indulatossá válhatunk - újabb és újabb kríziseket idézve elő működésünkkel. (d) Van, akit pszichózisba, a valóságtól való elszakadásba juttat a krízis. (e) A krízisben megnő a kapkodás kétségbeesés, így az impulzivitás, tehát a késztetéseink azonnali kiélése: sajnos többeket sodorhat ez impulzív öngyilkosságba. Figyeljünk tehát saját magunk, és szeretteink krízis kommunikációjára!
(2) A legtöbb krízis esetén azonban van megoldás: a krízisállapot általában 6-8 hét alatt lezárul. Keveset beszélnek róla, de a jó elhárítási mechanizmusok - belső konfliktusnál, vagy egy külső, traumatizáló eseménytől való elköszönésben - szintén sokat segítenek. Projektálni, elfojtani nyomorult emlékeket, regresszióban maradni és betegeskedni kicsit, magyarázatokat keresni, írni a krízisünkről és úgy szublimálni, erős kompenzációval a reakcióképzésbe burkolózni, mind olyan eszközök, amelyeket sokszor alkalmazunk. Az elhárító mechanizmus tehát nem szégyen, hanem amíg baj van, énünk fenntartója lehet. Ha persze belül megerősödünk, már lemondhatunk róluk; de paradox módon előbb lemondani az elhárításról, mint ahogy meg tudunk a nélkül is küzdeni a krízissel olykor lehetetlennek bizonyul. Azonban a lelkierő, életértelem érzésének visszatérésével megindulhat egy elhárítás nélküli megküzdés.
Ebben nagy segítséget jelentenek az alapvető megküzdési stratégiák. Ilyenek: (a) A problémamegoldás - mikor képesek vagyunk a helyzetet elemezni, mérlegelni, és a katasztrófaérzés ellenére ki tudunk alakítani egy tudatos stratégiát. Ebben lehetünk konfrontatívak vagy menedzser alkatok, de latolgató introvertált emberek is, akik végre eljutnak a cselekvésig. (b) Sokan érzelmi megküzdéssel, tehát érzelmeik helyzethez igazításával próbálnak kijutni: próbálhatják távolítani a dolgot, érzelmeiket megélni és kommunikálni majd az érzelmek megdolgozásával egyensúlyba jönni, mások tagadnak. (c) Rengetet segít a társas támasz, társas megküzdés lehetősége - mikor beszélhetünk fájdalmunkról, akár szakembernek, akár családtagnak. Valaki megtart, megért, elismeri a veszteségemet, és próbálja maradék erőimet összegyűjteni, míg "újra lábra állok, magamban" - ahogy József Attila is írja.

Milyen a „poszttraumás növekedés”?
Ha támogatnak, és erőfeszítéseket teszünk új, sikeres megoldások alkalmazására,  a legtöbbször elmúlik a krízisállapot. Így javul a problémamegoldó képességünk, edzett, életélt, tapasztalt emberként nő az önértékelésünk, és ami a legfontosabb: a világhoz való viszony is változhat. Mivel a krízis törést is jelent, az élet nem lesz már pont olyan, mint azelőtt. De az élményt beilleszthetjük az élet értelmes folyamatába. Evvel az eseménnyel együtt leszünk, akik vagyunk, ezen a talajon nőtt felismerések, célok, és biztos társak, önismereti támpontok tudatában válhatunk komolyabb, gyógyult önmagunkká. Az új tapasztalatokon nyugodva a személyes élet jelentősége, értelmessége megnő, akárcsak a belső erőnk - ezt nevezzük poszttraumás növekedésnek.

Mit tegyünk, ha úgy érezzük, elveszünk a krízisben?
A krízis megszüntetésének gyakran elengedhetetlen forrása a társas támogatás. Elemien fontos felkeresni valakit, aki ismer, szeret minket, meghallgat és megölel. Érezteti, hogy ami velünk történt, az nehéz, de emberi és megoldható. A krízisben sokszor elég egy családtag vagy jó barát ölelése, megtartása, figyelme. A legfontosabb, hogy valaki kísérjen jelenlétével, felélessze a reményt, értékünket, erőnket, és sarkalljon a megoldások felé. Gyakran szükséges azonban professzionális segítségért fordulni. A krízistanácsadás elsődleges célja a támogatás, a belső erőforrások megtalálása, az új egyensúly érdekében használható megoldási terv kidolgozása. Megfelelő szakmai segítséget találhatunk egyéni konzultáció keretben egy krízisre specializálódott tanácsadó vagy klinikai szakpszichológussal.

Szalai Tamás Dömötör