Jean Piaget pszichológiája

Jean Piaget (1896 – 1980) svájci pszichológus, főként fejlődéslélektani elméleteivel vált híressé. Thorne és Henley (2000) szerint Jean Piaget fiatal tudósként bizonyította azt a korábbi feltevést, hogy az életkor előrehaladtával az intelligencia mennyiségileg nő és minőségileg is változik, ennek köszönhetően a kognitív funkcióik fejlődnek. Piaget pszichológiája két fő fogalomra épül, melyek: kognitív fejlődés szakaszos modellje és a sémaelmélet.

Thorne és Henley (2000) szerint Piaget a megfigyelés módszertanát alkalmazva rájött, hogy a gyermekek bizonyos reflexekkel születnek pl. fogóreflex. Ezek a reflexek a világra adott válaszok, vagyis egyfajta interakció jön létre a külső környezet és a gyermek között. Ezeket a reflexeket nevezte el Piage sémáknak. A csecsemő rendelkezik az asszimiláció képességével, ami arra utal: ha az új élmény illeszkedik az egyén sémájához, akkor a tapasztalat bekerül a tudatba. Ha az új élmény nem illeszkedik a sémához, akkor a séma képes megváltozni azért, hogy az élmény illeszkedhessen a sémához. Ezt nevezik akkomodációnak. A valóság és korábbi séma közötti rossz illeszkedés egyensúly felborulást eredményezhet, aminek a következménye, hogy az egyén megváltoztatja a mentális struktúráit. pl. a gyermek minden négylábú állatott kutyának hív, de egyszer találkozik egy másik állattal (pl. macska), ami nem úgy néz ki és nem is úgy viselkedik ahogy azt a sémából le lehetne vezetni. Ebben az esetben a gyermek a korábbi sémáját felborítja és létrehoz a macska sémáját.

Thorne és Henley (2000) szerint Piaget a gyermeki fejlődést négy szakaszra osztotta, ezeken minden gyermek átmegy, de nem feltétlenül ugyanabban az életkorban. Az első szakasz a szenzoros – motoros, mely a gyermek első két évében van jelen. Ebben a szakaszban tanulja meg a gyermek, hogy a szenzoros élményei és a motoros válaszai között kapcsolat van. Erre a szakaszra jellemző a tárgyállandóság, vagyis még a gyermek nincs tisztában azzal, hogy az adott tárgy akkor is létezik, ha ő éppen azt nem látja. Ezt követi a művelet előtti szakasz, mely hét éves korig tart. Ebben a szakaszban jön rá a gyermek azokra a képességeire (pl. előre-tervezés), melyek később összetettebb problémák megoldásához szükségesek. Erre a szakaszra jellemző a mennyiség megmaradás fogalmának a hiánya, vagyis a gyermek ekkor még nem tudja, ha a külső megváltozik, attól még a mennyiség állandó marad. A következő szakasz a konkrét műveleti szakasz, mely tizenegy éves korig tart. Ez arra utal, hogy a gyermek minden olyan feladatot meg tud oldani, melynek során a tárgy kézzelfogható. Ebben a szakaszban azokat a feladatokat, melyek megoldásához absztrakt fogalmak ismerete szükséges még nem tudja megoldani. Az utolsó szakasz a formális műveleti szakasz, mely felnőttkorig tart. Ekkor a fiatal személy már képessé válik az absztrakt gondolkodásra és a problémák hipotetikus tesztelésére pl. kombinatorikai feladatok megoldása.

Hollósy-Vadász Gábor