Harapás óvodáskorban

A fiatal szülőket gyakran sokként éri, amikor először meglátják, hogy az óvodából, vagy bölcsödéből hazahozott gyermekük testén számos harapásnyom látható. Az első és talán a legfontosabb, hogy ne essünk pánikba.

A harapás egy ősi tulajdonságunk, az evolúciós történetünk nagyrészében jelen volt és segítette az egyed és a faj túlélését. Ma már a modern civilizált társadalomban ennek nincsen jelentősége, de az ősi reflex ettől függetlenül megmaradt. A kisgyermekek idegrendszere még fejletlenebb, így még nem tanulták meg a társadalmi normákat, valamint nem ismernek absztrakt fogalmakat. Ez az egyik fő oka, annak, hogy ők ősibb és egyszerűbb viselkedési módokot használnak, melyek olykor agresszívak is lehetnek pl. a kisgyermeknek a szülei külön megtanítják, hogy nem szabad a másikat megütni, a nézet különbségéket másképpen kell megoldani. Pedig a gyermek csak azt teszi, ami evolúciós léptékben nagyon sokági hasznos volt, illetve megvédte a kisgyermeket, azaz fizikailag védekezik és támad. Ahhoz, hogy erről a tulajdonságról a gyermek leszokjon időre van szükség, nem véletlen, hogy még a kisiskolások is időnként verekednek.

Azt se szabad elfelejteni, hogy a harapás nem csak konkrétan a megharapott gyereknek szól, mivel ez egy feszültéség levezetési forma is lehet. Ha gyermek frusztrálttá válik pl. a szülők otthoni veszekedése miatt, akkor a harapás a gyermek számára egy feszültséglevezető csatornává válhat. A gyermekek a szülöket utánozzák, ha azt látják, hogy a szülők otthon agresszívak, akkor az óvodában ők is azok lehetnek, ami megjelenhet verekedés, vagy harapás formájában.

De mit tehet a szülő, ha gyermekén harapás nyomokat fedez fel? Elsőként azt kell megvizsgálni, hogy mennyire súlyos a harapás nyoma. Esetleg be kell-e kötni a sebet, vagy érdemes-e megmutatni gyermekorvosnak. Másodszor meg kell nyugtatni a gyermeket, érezze, hogy biztonságban van, a szülei szeretik a megharapástól függetlenül is. Minden-képen érdemes az esetet jelezni az óvónőnek, de azt kerüljük el, hogy a szülő másik gyermekkel kezdjen el direkt módon kommunikálni, hiszen ettől a másik gyermek csak megrémül, mivel egy vadidegen mond neki valami furcsát, ami félelmet keltő. Szintén nem ajánlatos, hogy a szülő a másik szülővel kezdjen erről diskurálni, mert ez a helyzet könnyen érzelmileg heves vitát generál a felek között. Ha tartósan nem javul a helyzet, annak ellenére, hogy a szülő beszélt az óvodában, vagy bölcsödében dolgozó pedagógussal, akkor érdemes lehet elgondolkodni az intézmény váltáson.

Hollósy-Vadász Gábor