Amikor leánykori álmunk valóra válik, akkor kerülhetünk bajba igazán

Számos cikk születik a Gyes-szindrómáról, melyek jól leírják azt a jelenséget, ami az otthon lévő anyukákat hatalmába kerítheti. Jellemző lehet a kiüresedés, lehangoltság, ingerlékenység, súlyosabb esetben testi tünetek is kísérhetik ezt az állapotot. Gyakran társul mindez párkapcsolati problémákhoz is, hiszen a család bővülése bármennyire is pozitív életesemény, nagyfokú alkalmazkodást igényel mindkét fél részéről. A már jól leírt jelenség mögött azt gondolom, egy komoly érték-, és önismereti krízis is állhat.

Mi történik ilyenkor? Kipukkad egy lufi. Sok nő arról álmodozik, hogy családja lesz, háza lesz, és mikor mindene meg van, jönnek a kérdőjelek. „Eddig ezek voltak a céljaim, de mi is tesz igazán boldoggá? Mit szeretnék kezdeni ezen túl az életemmel?” Eddig volt kitalálva az élet, de „valójában ezt szeretném”? Minden ilyen krízis megterhelő, és fiatal anyaként talán a családi, és társadalmi értetlenség is nehezíti a helyzetet. Nem illik ugyanis boldogtalannak lenni ebben az élethelyzetben.

Első lépés lehet, ha őszinték vagyunk magunkhoz, és elengedjük azt a képet, amit a társadalom ránk erőltet. Ha nem érzem jól magam, akkor nem érzem jól magam.

Második lépés az önismeret fejlesztése, az eddig halogatott kérdések feltétele magunknak. Miről szól az élet? Miben tudok kiteljesedni? Ezek természetesen nem olyan kérdések, amiket este nyolc és kilenc óra között meg tudunk válaszolni, de elkezdhetünk egy picit tudatosabban élni. Megfigyelni milyen tevékenységek okoznak örömöt, milyen típusú emberekkel érezzük jól magunkat, esetleg azt is bevallhatjuk magunknak, hogy inkább egyedül szeretünk lenni.

Nagyon fontosnak tartom bármilyen önismereti munka közben az összes társadalmi konvenció elengedését. Merjünk fantáziálni, elrugaszkodni kicsit az adott keretektől. Segítség lehet, ha egy képzeletbeli varázspálcát adunk magunkat, és megnézzük mit, miket varázsolnánk életünkbe, akár bakancslistát is készíthetünk. Érdemes új impulzusokat behozni életünkbe, még ha csak heti, vagy kétheti rendszerességgel is tudunk kiszakadni otthonunkból. Nem biztos, hogy az első ötlet a végleges, de ne adjuk föl! Ha pl. elmegyek egy varrótanfolyamra, és rájövök, hogy ez mégsem érdekel, azzal is előrébb van önismeretünk, és még az esélyt is megadjuk magunknak, hogy új embereket, barátságokat hozzunk be az életünkbe.

Végső lépés, ha apránként –természetesen a családot is figyelembe véve- változtatunk életünkön.

Azt gondolom, ha bátran belevágunk a magunkon való munkába, előbb utóbb megérkeznek a válaszok, és egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb életet élhetünk! A krízis: esély-veszély.