A kérdés
Üdv! Szorongó, lusta 27 éves srác vagyok. Informatikus diplomám van, de egy mindenes rendszergazda pozíciónál többet nem értem el vele. A szakmán belül is sokszor félelemmel, és leblokkolással reagálok az újdonságokra. Néha szeretnék elköltözni a szülői házból, de ez is félelemmel tölt el. Gondolkozom, hogy elmenjek máshová programozónak, de felek, hogy kevés tudásom van hozzá, és nem tudnám azt az állást megtartani. Vágyom is a párkapcsolatra, de teljesen alkalmasnak nem érzem magam rá, a szoronágsaim, és a félelmeim miatt. Néha belefogok értelmesebb önképzési dolgokba a szabadidmben, de erre nehezen veszem rá magam eleinte, majd pár napig csinálom rendesen, utána viszont abba szokott maradni, hiába élveztem is a pár napig. Hogyan tudnék többször kudarcot valott, elesesett, nehezen felálló emberből, egy bátor, kitartó motivált ember lenni, aki behozza a lemaradásokat, az életben, és az álmai helyett céljai vannak? Hogyan hitessem el a családommal, hogy több is van bennem, mint most?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves 27 éves srác! (Elnézést, hogy tegezlek, de talán így személyesebben tudok megszólalni.) Nagy együttérzéssel olvastam az írásod. Az én életemben is nagyon jellemző momentum volt sokáig, hogy nehezen szántam rá magam dolgokra. Az időmet sokszor olyasmire fordítottam, amit leginkább hülyeségnek hívhatnánk, és közben folyamatosan szorongtam, hogy kifolyik az élet a kezeim közül. Szerintem ez egy szuper első lépés, hogy megfogalmazod magadnak, hogy nem vagy elégedett, szorongsz, és nem mersz belevágni dolgokba. A leveledből süt az, hogy tele vagy ítéletekkel önmagaddal szemben. Az aki vagy nem jó, nem elfogadható. Erről a változás paradoxona jut eszembe, ami Beisser nevéhez köthető, és a lényege, hogy sokszor akkor történik változás, mikor azzá válunk akik valójában vagyunk. Számomra ez azt jelenti, hogy érthető és maximálisan respektálható az igény a változásra, de közben van egy csomó minden, ami figyelmet és teret követel. Ha ezeket elfogadjuk, akkor a változás szinte észrevétlenül, magától zajlik le. Szerintem a mellett, hogy célokat fogalmazol meg, és megpróbálsz tenni értük, érdemes megnézni, hogy mi van most. Mi történik? Ki vagy most? Szerethető és elfogadható vagy-e? Mi történik mikor szembe jön egy újdonság? Mitől félsz? Hogy vagy a világban? Mennyire érzed magad biztonságban? Hogyan tudod magad támogatni? Személy szerint azt gondolom, hogy ez egy hosszú út, ami során sok-sok kérdés vár megválaszolásra, sok-sok érzés elfogadásra, és sok seb gyógyulásra. Én magamon azt tapasztaltam, hogy el tudtam indulni könyvek, és egyéb öngyógyító dolgok mentén (volt némi előnyőm a pszichológia szakból adódóan azért), de a valódi gyógyulást a terápiás munka (és egy támogató csoport) hozta meg. Egy szó mint száz, arra biztatlak, hogy ha mód van rá, kezdj egy önismereti folyamatot valakivel, aki úgy érzed, hogy igazán tud támogatni ezen a gyönyörű úton, ahol ráláthatsz saját értékeidre, és választ kaphatsz a kérdéseidre. Ha úgy gondolod, keress meg nyugodtan. Minden jót és sok sikert kívánok!Kiemelt szakemberek a témában
-
-
-
-
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
