A kérdés
Tisztelt Szakértő! 23 éves, végzős egyetemi hallgató vagyok. 10 évvel ezelőtt kezdtem depressziós lenni, emellé nagymértékű szorongás és bipoláris viselkedés társul. Két éve kezdtem még rosszabbul érezni magam, ekkor már pánikroham-szerű tüneteim is lettek. Jelenleg több okból is kilátástalannak érzem a helyzetet. Egyrészt aggódom a jövőbeli karrierlehetőségek hiánya, illetve a szakterület iránti érdeklődés csökkenése miatt. Ebből adódóan szégyenérzetem is támadt, elsősorban attól tartok, hogy a családomnak (akik nagyon támogatnak) csalódást okozok azzal, hogy nem tudok elhelyezkedni a szakterületemen és ha el is tudnék helyezkedni, akkor sem élvezném. Az elmúlt időszakban kerülöm az embereket, a feladatok elvégzését és az alternatív megoldások keresését. Ugyanakkor egyre gyakrabban, szinte naponta gondolok az önbántalmazásra/öngyilkosságra, egyedül a családom iránti szeretet tart vissza. Vannak napok, mikor önmagamtól is rettegek. Mit tanácsol, mit tehetek a mentális egészségemért?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező! Köszönöm, hogy erőt vett és írt az oldalra. Ha jól értem 13 évesen már depressziósnak érezte magát és ha jól sejtem azóta nem foglalkozott ezzel a problémával, hanem tolta maga előtt a feladatokat, míg mostanra elfogyott az ereje, lelkesedése, hite. Az nagyon jó, hogy vannak Ön körül szerető és segítő szülők, családtagok, a kérdés inkább az, hogy mennyire meri megosztani magát velük, mennyire tud őszintén beszélni érzéseiről, az eltérő ötletekről? Ha jól olvasom ki leveléből, akkor van egy íratlan megállapodásuk ( legalábbis az Ön fejében), ha nem okozok csalódást, ha teljesítek, ha megfelelő módon viselkedem, akkor támogatni fognak. Jó lenne ezt realitás tesztelés alá vetni és megnézni, hogy tényleg így van-e vagy csak Ön alkotta meg ezt a meggyőződést és szervezte e köré az életét? Ami szintén nagyon fontos és erre a részére igenis büszke lehet, hogy meg meri fogalmazni azt, hogy valami nem jó, valamit másképpen szeretne, hogy a kezdeti lelkesedés vagy választás megváltozott. Miért ne lehetne ez? Hiszen másképpen gondolkodott 17-18 évesen és másképpen most öt év múlva. Nagyon sokszor ez természetes folyamat, számtalan példát tudnék felsorolni, amikor valakinek több szakmája van és azokat váltakozva űzi, vagy pedig 30, 40 évesen , de előbb is átsorol egy teljesen más területre. Azt gondolom, hogy ez az egészséges fejlődés része, hogy merjük követni vágyainkat, hogy időről időre kérdéseket tegyünk fel magunknak és akár szembe merjünk menni a tömeggel is. Levele második része aggodalomra ad okot. Azt gondolom, hogy az öngyilkossági késztetés bármilyen stádiumban van is nem elhanyagolható és szakmai segítséget igényel. Első körben keressen fel klinikai szakpszichológust és majd ő felméri, hogy mi a következő lépés. Kérem gondolja át a leírtakat és merje megosztani élőben is panaszait, elakadásait, mert így újra tudja majd strukturálni az életét, ahogy az Önhöz méltó. Kívánok sok bátorságot, üdvözlettel, Balázs NelliKiemelt szakemberek a témában
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
-
-
-
-
