Mit tegyek annak érdekében, hogy elfogadjam a múltat és bízzak az emberekben?

A kérdés

Igazából nem tudom hol kezdjem, 20 éves lány vagyok, aki jelenleg a fővárosban él... megkeseredve. Legnagyobb problémám jelenleg, hogy nem tudom elfogadni önmagam és azt a világot amiben élünk. Minden züllött, aljas és mocskos. Sokszor van hányingerem, ha arra gondolok, hogy mindent idealizáltak a külsőt, a kapcsolatokat, az életképet. Nem tudom a céljaimat megvalósítani mert sok fájdalmam van. Részben a fő ok szerintem az, hogy a jelenlegi párom megcsalt... egy éven át háttérbe helyezett a barátaival szemben és ez rám olyan hatással volt, hogy mikor kiderült a félrelépése, teljesen összeomlottam, első szerelem , nem tudtam mit csináljak túl nagy volt a csalódás és a fájdalom ami, egy év alatt felhalmózódott... végül az lett, hogy vele maradtam, nem tudtam elszakadni.. mert mielőtt kiderült volna kezdett változni.. éreztem, hogy jobban szeret, (hozzáteszem a kapcsolatunk elején csalt meg, e a lánnyal még többszőr találkozott és beszélgetett vele... semmi más csak kikapcsolt tőlem.. ezt még a lány is megerősítette) és nem tudtam azt mondani hogy, nem. Teljesen megváltozott azóta, eltelt 8 hónap, de többszőr kárt akartam tenni magamban és valamikor sikerült is.. Maga az, hogy félrelépett és csak utána jött rá, hogy én vagyok számára a NŐ, az még nem is fájna annyira... inkább az zavar, hogy úgy bánt velem mintha játék lennék... és csak akkor volt rám szüksége amikor úgy volt kedve. Most már nem jár el sehova... nem tartja a kapcsolatot úgy a barátaival, velem van.. együtt élünk. Az egészet csak az árnyékolja be, hogy nem tudok továbblépni .. megragadtam a múltban, még csak szép sem volt a másik lány.. és régen lazán kezeltem.. bármit még pornót is néztem volna vele ha lett volna rá alkalom, DE ma már csak mesét tudok nézni .. rühellem a hiányos öltözetet, nem merek strandra menni itt a nyár... van egy icipici fölöslegem az alkatomtól túlmenőleg, és hiába kellek 10 férfiból 9- nek egyszerűen semmi önbizalmam nincs.. undorodom magamtól, már nem érzem azt, hogy lehetek szebb, hiába tudom magamról, hogy úgy vagyok jó , ahogy vagyok.. mégsem tudok azonosulni ezzel a gondolatommal hosszabb távon. Másik nagy bajom, hogy nem bízom meg benne... semmi okot sem ad semmire... és szinte állandóan együtt vagyunk.. és szeret velem lenni.. nem vágyik sehova sem, ha valamit akarunk együtt megyünk el.. és együtt tudjuk élvezni akár az én hobbimat, akár az övét. Voltam már orvosnál is, kaptam szorongásra, és kedélyállapotra pirulát.. de két hét után abbahagytam, nem tetszett, hogy befolyásoltság alatt vagyok, de meg is lett a következménye.. dühroham jött ki rajtam.. zokogtam.. karcolgattam elég mélyen a bal csuklómat. Most is az ellen küzdök, de csak ez nyugtat meg.. Most egy hétig nagyon jól érzetem magam nem tettem magamban kárt jól elvoltunk, de tegnap visszatért.. mert ahogy a múlt egy picit fel van emlegetve ( nem rossz dolog, akár jó dolog is lehet) , teljesen át estem a ló túloldalára, nem érzem magam életképesnek, elszállt az állandó jókedvem, és rögtön visszazuhanok a legrosszabb állapotba... Kérem válaszoljon a kérdésemre, hogyan fogadjam el azt, hogy elárultak, és nem kellettem.. és annak ellenére hogy szeretem és vele akarok maradni, jól cselekszem -e... Egy bizonytalan lány.