A kérdés
Valószínűleg legalább 10 éve depressziós/ szorongásos gondjaim vannak. Előfordultak öngyilkos gondolatok is ez idő alatt, bár tettlegességben nem nyilvánult meg. Az egész fiatal felnőtt életemet végigkísérte az örömtelenség, ami főleg az utóbbi időben romló tendenciát mutat. Mára már szinte semmi sem okoz örömet, rendkívül ritkák azok a pillanatok amiket gondtalanul, boldogan élek meg. Öngyilkos gondolataim egyáltalán nincsenek jó ideje, helyét egyfajta "hipochondria" vette át, rendszeres rettegés hogy valamilyen halálos betegségben szenvedek vagy elmebeteg vagyok (azonban ez nem befolyásolja a mindennapi cselekedeteimet vagy a munkámat, nem értékelném súlyosnak). A fő gond az örömtelenség és a boldogságra való képtelenség mára állandósult érzése. Elképzelni sem tudom, hogy ezen bármi javíthatna, annyira hozzászoktam, hogy így érzek. Ilyen hosszú idő után is számíthatok "gyógyulásra?" Vagy ilyen sok éve kezeletlen tünetekkel már nem lehet mit kezdeni?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező, abban igaza van, hogy a hosszú ideje fennálló lelki panaszok hajlamosak a "szervülésre", azaz arra, hogy mivel huzamos ideje fennállnak, így az ember alkalmazkodni kénytelen hozzájuk, ezért beépüljenek a mindennapi életbe, a személyiségbe, befolyásolva az életvitelt, a tanulást, a kapcsolatok alakulását, a munkát, a szabadidőt, mindent. Ez azonban nem törvényszerű, vannak emberek, akikben van elég erő, és lázadás s szenvedéssel szemben, és nem engedik, hogy a tünetek diktálják az életet - talán Ön is ilyen ember, hiszen azt írja, hogy a problémái (vagy legalábbis azok egy része) nem befolyásolják a mindennapi életét. Az viszont biztos, hogy örömtelenül élni önmagában is nagy szenvedés. Az utolsó előtti mondatában megnyilvánuló reménytelenség azonban - szerintem - maga is depressziós tünet, úgyhogy az a javaslatom, hogy ne higgye a reménytelenség érzését reális helyzetfelmérésnek. A depresszióból van kiút. Nem szeretnék arra szorítkozni, hogy "házi praktikákat" javasoljak, sportot, szabadidős tevékenységeket, mert az elmúlt 10 évben nyilván sok mindent megpróbált már, és ha ezek hatásosak lettek volna, nem írta volna meg ezt a levelét. A javaslatom az, hogy mihamarabb vegyen igénybe szaksegítséget. A depressziónak általában biológiai és pszichológiai háttere is van (hogy mi a tyúk és mi a tojás ebből, azt sokszor nehéz megmondani), így többnyire úgy érdemes elindulni, hogy nyitva legyen az út a gyógyszeres és a pszichoterápiás kezelés felé is. A pszichoterápiás kezelést semmiképpen sem kellene kihagyni, és ha felkeres egy pszichológust, a vele való együttműködésben érdemes eldönteni, hogy szükséges-e pszichiátert is felkeresni gyógyszeres kezelés végett. A pszichoterápiát azért tartom elengedhetetlennek, mert a legjobb és leghatásosabb gyógyszer sem tud választ adni a "mit kezdjek az életemmel" jellegű egyéni kérdésekre; a gyógyszeres kezelés pedig segít megteremteni azokat a biológiai feltételeket (jobba alvás, könnyebb reggelek, kevesebb szorongás, normális étvágy), amelyek kedveznek a pszichoterápiás munkának, és az általában vett életörömnek is. Összefoglalva: igen számíthat gyógyulásra, javaslom, hogy induljon is neki: az élete, a személye, és az ideje is értékes. Üdvözlettel: Biró EszterKiemelt szakemberek a témában
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
-
-
-
-
