A kérdés
Az iránt érdeklődnék, hogy ha elmegyek egy pszichológushoz, akkor az az ő részéről mennyire őszinte, hogy empátiát és elfogadást kell mutatnia, mert ez a szerves része a munkának és nyilván a képzésük és munkájuk során azt tanulják, hogy empátiát és feltétel nélküli elfogadást mutassanak, mert ez az alapja annak, hogy bizalom alakuljon ki az emberben és megnyíljon. Biztos vagyok benne, hogy ez nagyon nehéz az Önök részéről, mert sok olyannal találkozhatnak, amiről/akiről esetleg teljesen másként vélekednek, esetleg magát a pszichológust is mélyen érinti, akár érzelmileg is megviseli egy-egy kliens tettei, gondolatai, érzelmei stb, talán el is ítélné magánéletében, mert Önöknek is van értékrendünk, gondolataik, érzelmeik, történetük. Ez az elfogadás és empátia mindig hiteles és őszinte a pszichológus részéről és ugyanúgy jellemzi az magánéletében is és terápián kívül is elfogadna ugyanúgy engem, vagy csak ott és addig amíg tartanak a "kezelések", mint egy munkakapcsolatban és kész?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Levélíró! A kérdésre annak jellege miatt részben a saját véleményemet írom, amiből az is következik: nem biztos, hogy mindenki egyetért velem. Az empátia, a feltétel nélküli elfogadás és a kongruencia (hitelesség) valóban minden terápiás eljárás alapkövetelménye. Ehhez szükséges egyfajta nyitott személyiség. Természetesen akadnak olyan esetek, amikor a pszichológus képtelen elfogadni a kliense nézeteit, attitűdjeit, esetleg ellenérzések alakulnak ki benne. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy van-e értelme a közös munkának, lehet, hogy jobb másik kollégához irányítani. Egyetlen pszichológus sem univerzális, és vannak olyan problémakörök, melyeket adott esetben nem tud felvállalni. Előfordul az is, hogy két ember egyszerűen nem tud egymásra hangolódni, ilyenkor is gondolkodni kell a váltáson. Leszámítva ezeket a helyzeteket a pszichológus a munkája során egyre jobban megismeri a kliensét, egyre inkább átlátja, megérti tetteinek, viselkedésének hátterét, mozgatórugóit, ez pedig kulcstényező az empátia kialakulásában. Szerintem a nyitottság, az empatikus alapállás a legtöbb esetben a magánéletben is jellemzi a pszichológust. Mondhatjuk úgy is, hogy ha olyasmit tapasztal, ami esetleg ellenérzést vált ki belőle, felteszi magának a kérdést, hogy vajon mi lehet a háttérben. Már csak azért is, mert korábbi szakmai tapasztalatai alapján tudja, hogy egy elfogadhatatlan viselkedés mögött sokszor egy esendő, megérthető ember rejlik. Persze a pszichológus is „emberből van”, magánéletében vannak helyzetek, amikor indulatai elragadják, és nem képes mindig megőrizni azt a belátóképességet és empatikus alapállást, ami a fenti magatartáshoz szükséges. Üdvözlettel: Thiery Henriette klinikai szakpszichológusKiemelt szakemberek a témában
-
-
-
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
