A kérdés
21 éves nő vagyok A családból szó szerint kitúrtak és elküldtek... Az egész család (tesók, apám) utál és nem foglalkozik velem sokat bántottak, most azt sem tudják mi van velem, élek e, van e hol laknom, mit ennem. Főleg anyámért küzdöttem, mert ennek ellenére is fontos nekem. És szerettem volna, ha javulna a dolog, de ez rajta is múlna. Mivel az anyja halálát 28 éve nem tudta feldolgozni én szívom meg mert én vagyok az egyetlen lánya. És én szenvedek miatta, az utcán levegőnek néz, nem keres.. Ha meghalnék akkor is az lenne csak a gondja, hogy drága a temetés, vagy tán felsem tűnne neki. Én belehalok ebbe a szenvedésbe, amit miatta élek át, nem tudok így élni, hiába próbáltam a céljaim után menni, nekem nem elég a siker, nekem az anyám kell. Most utcán lennék, csak van aki befogadott átmenetileg, de úgy érzem nekik is jobb lenne ha nem lennék és a családom is arra vágyik, hogy végezzek magammal, boldogtalanná akartak tenni, sikerült. Örökre fájna ez nekem, hiába lennék sikeres.A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező ! Nagyon fájdalmas olvasni a levelét és átélni a szomorúságát, haragját, kilátástalanságát. Igaza van, sokkal könnyebb úgy boldogulni, hogy az embernek van háttérbázisa és ha bajban van kérdés nélkül megsegítik, ugyanakkor számtalanszor találkoztam hasonló élethelyzettel mind az Öné és azt láttam, hogy akár az ilyen nehéz elutasításokat is fel lehet dolgozni és teljes életet lehet élni. Szüleink egyik fontos pontjai az életvonalunknak, mintát adnak nekünk,nevelnek, támogatnak, viszont rajtuk kívül mások is lehetnek fontosak és meghatározhatják a fejlődésünket. A legtöbb emberek épp nem a szülei a mentorai, hanem elsőre idegen emberek, lehet ez egy barát, vagy annak szülei, tanár, rokon, edző..., nem beszélve arról, hogy ennek a teljes szabadon hagyásnak akár nyereségei is lehetnek. Ugyanennyire tudnak kiábrándulni a másik végleten lévő fiatalok is, akiknek minden lépése ellenőrizve van, feltételekhez kötött minden, nem hozhatnak önálló döntéseket. Tudom, hogy nagyon fiatal, viszont ennyi évesen már vannak lehetőségei az embernek, dolgozhat, utazhat, tanulhat. Önön múlik, hogy megtalálja-e ezeket a lehetőségeket és élvezi-e az életét ? Ehhez a lépéshez nem feltétlenül kellenek a szülők és az ő szeretetük, jó ha van, de ha nincs, úgyis lehet kiegyensúlyozott és örömteli az ember élete. Azt látom, hogy ilyen esetekben, ha az ember kialakítja a saját családját akkor megnyugszik és sokszor akár át is értékeli a dolgokat. Mielőtt erre a lépésre szánná magát, jó lenne, ha a haragját, szomorúságát átalakítaná konstruktívabb érzésekké, hogy ne vigye tovább a saját kapcsolataiba. Egyedül is dolgozhat ezen, ha nem megy nyugodtan keressen magának olyan szakembert, aki szimpatikus és segít. Érdemes mindent megtenni ennek érdekében, hiszen az élet értelme sokkal bonyolultabb annál, mintsem egy ember szeretetén múlna! Üdvözlettel, Balázs Nelli, klinikai szakpszichológusKiemelt szakemberek a témában
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
-
-
-
-
