derealizáció/deperszonalizáció folytatás

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Klaudia! Amit leír a kényszergondolatai kapcsán, enyhébb formában meglehetősen sok embert érintő tünetek. Tele vagyunk destruktív tudati tartalmakkal, és a normál emberi működés keretein belül előfordul, hogy időszakosan a figyelmet erősen bevonzza egy-egy ilyen képzet. Belső figyelmünk kalandozásaira nem tudunk folyamatos, direkt hatást kifejteni, nem tudunk felette kontrolt gyakorolni. Képtelenek vagyunk megakadályozni képzeletünk, emlékeink, gondolataink időnkénti betöréseit. Egy emlék, egy kép, gondolat annál erősebben rögzül az emlékezetben, minél többször hívódik elő, illetve minél erősebb érzelmi tartalma van. Mikor Ön az agresszív tartalmú képzetre ijedtséggel, pánikkal, félelemmel reagál, mélyíti a gondolatot, jelentősen fokozza a valószínűségét, hogy ismét megjelenjen a későbbiekben. Az Ön esetében pontosan ez történik jelenleg. Ennek a mélyülésnek egyetlen ellen-folyamata létezik: minden emlék fokozatosan halványul, ha nem „frissítik”. Minél kevesebb alkalma, ideje van, hogy ezekkel a képekkel foglalkozzon, annál gyorsabb lesz az elhalványulási folyamat. Az elhalványuláshoz legfontosabb lépés, hogy minél enyhébben reagáljon ezekre. Ha módja van rá, mikor eszébe jut a „tiltott” tartalom, csak tekintsen rá, és engedje tovább. Ez nagyon nehéz lesz, főleg az elején. Ne ijedjen meg tőle, és főleg, ne próbálja meg elnyomni, eltiporni, mert attól csak erősebbé válik (rövid és hosszútávon egyaránt), ezt számtalan kutatás kimutatta. Vegye észre, konstatálja, hogy „aha, most megint arra gondolok, hogy…”. Nem fog „megőrülni” attól, hogy ezek a gondolatok az Ön eszébe jutnak. Orvosi, farmakológiai megoldás erre a nehézségre nem létezik, az alkalmazott szerek egyfajta általános gondolati/érzelmi tompulás előidézésével igyekeznek a kellemetlen képek megjelenését akadályozni, illetve az érzelmi töltést csökkenteni. Súlyos esetben ez persze néha segítséget tud jelenteni. Ne feledje, hogy a tett, a cselekedet az, ami bánthat másokat, illetve a szeretet is a tettek útján jut el a másikhoz. Hogy Önnek mi jut eszébe, az csak Önre tartozik, nincsen gondolatbűn, az számít csak, hogy mit tesz. Üdvözlettel, Simon Zoltán