Depressziós vagyok?

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Gimnazista Lány! Köszönöm, hogy megosztotta problémáját az oldalon. Levelében két dologról is ír, biztosan ezek nem függetlenek egymástól, de én most egy kicsit mégis különválasztanám. Az egyik a szakítás utáni gyászreakció. Azt írja, nagyon intenzíven éli meg, ami egyrészt jó is, mert nem fog majd 10 év múlva váratlanul más tünetben előbukkanni, ugyanakkor biztosan nagyon sok problémát is okoz, hiszen az iskolába nap mint nap be kell mennie, nyilván nem sírhat egész nap, és tanulnia is kell, szóval jó lenne enyhíteni. A halálfélelem és csalódások is a gyász feldolgozásából adódnak. Hiszen minden egyes kapcsolatba belevetítünk képeket, célokat, elképzeljük milyen lesz, számítunk rá, kitölti életünk egy részét, majd amikor megszakad, akkor nemcsak a társat kell elgyászolni, hanem a hozzá fűzött reményeket, vágyakat is. Ez sokszor nagyon nehéz és éppen ilyen időszakosan tör rá az emberre, amint leírja. Azt tudom javasolni, hogy a megjelent érzéseit fejezze ki és találja meg helyüket saját életében. Ezt megteheti úgy, hogy többet beszélget, felnőtt embert javasolnék ebből a célból, akiben megbízik, akinek számít a szava. Továbbá ebben az időszakban enyhülést tud adni, ha belekezd valamilyen új tevékenységbe, mert látni fogja, hogy több része é szerepe is létezik és nem fog annyira félni önmaga reakcióitól. Jó lenne újra értelmet találni, célokat felállítani, hiszen az életet sok minden kitölti. A halál több okból is közel került gondolataihoz, egyrészt, mert történt egy szakítás, amit akár úgy is megélhet mint kis halált, másrészt azért, mert most üres az élete. Kutatások bizonyítják, hogy akik nem élnek teljes életet, nincs céljuk, nem élvezik a napjukat, sokkal jobban félnek a haláltól, hiszen ha ilyen állapotban érné őket, akkor az hatalmas csalódás lenne. Másrészt az Ön korosztályában maga a halállal való foglalkozás igen gyakori, hiszen most fekteti le életének alapjait, ez sok gyötrődéssel, konfliktussal, szervezéssel jár, amiben közelebb kerül az emberhez az elmúlás. A másik probléma amiről írt, az a szorongás, az már régebb óta élete része. A tünetek, pedig a stressz meglétéről tanúskodnak. Jó lenne megvizsgálni, hogy mitől szorong valójában, van-e olyan esemény az iskolában ami visszatérő, vagy esetleg teljesítménykényszerből fakad..., ha áttanulmányozza, hogy mikor kezdődött, mihez köthető, akkor könnyebben is tud majd rajta változtatni. A stressz nagyon veszélyes dolog, ha huzamosabb ideig jelen van valaki életében, jelentősen lerombolhatja az egészségét, immunrendszerét, ami persze aztán kihat a közérzetre is és máris bezárult a kör. Azt gondolom, ha a stressz kezelésével kezdené a foglalkozást, az sokban segítene a gyászreakciókon is. Ha nincs a környezetében olyan felnőtt, akitől segítséget tudna kérni, akkor érdemes felkeresni az iskolapszichológust vagy akár a körzetében illetékes klinikai szakpszichológust is. Induljon el valamelyik úton és így megsegíti Önmagát. A leírt tüneteket alapján nem feltételeznék depressziót, inkább a stressz a hangsúlyos és a gyászreakció, mindkettő kezd kontroll vesztetté válni és ezért ilyen fenyegető. Ha megtalálja a megfelelő medret, mindkettő szelídülni fog, Ön pedig gazdagodni új tapasztalatokkal, megküzdési stratégiákkal. Ez is egyik állomása a felnőtté válásnak. Csak biztatni tudom, hogy a meglévő képességeiből építkezzen és hozzon létre új területeket az életében. Üdvözlettel Balázs Nelli, klinikai szakpszichológus