A kérdés
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Én 27 éves vagyok, amiből legalább 13 évet állandó depresszióban éltem le. A depresszió mellé intenzív szociális szorongásos zavar társul. Az önértékelésem rendkívül alacsony, és gyakorlatilag mindent megteszek az ellen hogy más emberekkel kapcsolatba lépjek. Ha esetleg mégis társas helyzetbe kerülnék, képtelen vagyok megfelelően viselkedni. Évekig alig hagytam el a házat, nincsenek barátaim, nincsenek ismerőseim, nincs és soha nem volt barátnőm. Amíg iskolába jártam, kényszerítve voltam rá hogy végigszenvedjem minden napomat egy "ellenséges" környezetben, és ugyan sikeresen letettem az érettségit és egy szakmát, de azóta nem tudok elhelyezkedni. Több alkalommal megpróbáltam, de a stressz olyan mértékű, hogy legfeljebb pár hétig tudtam egy munkahelyen maradni. A kilátásaim rendkívül beszűkültek és a "normális" élet már nem tűnik elérhetőnek. Pénzem nincs az állami egészségbiztosításra sem, egy pszichológust biztosan nem tudnék kifizetni. Mit tehetnék?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező! Nagyon jól látja a helyzetét, írása alapján, értelmes, választékosan és pontosan fogalmazó fiatalembernek tűnik, aki nagyon régóta szenved. Mielőbb segítségre lenne szüksége. Jelenleg egy olyan állapotban van, amikor nem tud dolgozni, nem lustaságból, nem semmirekellőségből él így, ezt jó lenne, ha megpróbálná elhinni saját magáról. A területileg illetékes családsegítő központba mennék elsőként, ők hátha tudnak segíteni abban, hogy mit lehetne tenni. Emellett persze kellene, hogy próbáljon olyan hozzátartozót keresni, akivel meg tudja beszélni minimálisan az egészségbiztosítás finanszírozását. Gondolom, nem egyedül él. Biztos a szüleinek/rokonainak is nehéz ez a helyzet, lehet, hogy anyagilag is nehéz, lehet, hogy ők maguk sincsenek lelkileg jól, lehet, hogy nagyon rosszul működő családokból jöttek ők is, és valószínűleg mindemellett ők is belefáradtak ebbe a hosszú küzdelembe. Ennek ellenére fontos lenne, hogy ellátáshoz tudjon jutni. Az én meglátásom szerint szükséges lenne egy alapos és körültekintő állapotmegismerés, lehetőség szerint pszichiáter által, hiszen jó lenne tudni a továbbiak szempontjából is, mik állnak a jelen állapot hátterében. A problémák, amik ilyen régóta fennállnak nem fognak megoldódni egy csapásra, de meg kellene, hogy próbálja szerezni a legjobb esélyt önmagának, hogy jobb, teljesebb életet élhessen. A normális elég relatív fogalom szerintem. Nyilván a mostani helyzet nem jó, mert szenved, nincsenek kapcsolatai, nem tud hasznos lenni. Épp ezért én most csak azt tartom fontosnak, hogy jobban legyen. A "normális élet"-et pedig azután majd el tudja dönteni, milyennek képzeli saját maga számára. Sok erőt kívánok a továbbiakhoz! Dávid ZsuzsannaKiemelt szakemberek a témában
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
-
-
-
-
