Depresszió

A kérdés

Nem találom a helyem a világban, bár panaszra semmi okom nem lehet: egyetemista vagyok, azt tanulom amit szeretek, vannak igaz barátaim. Mégis nagyon gyakori hogy nem bírok kikelni az ágyból, nagyon erős szomorúságot érzek, nem akarok beszélni senkivel de egyedül sem akarok lenni, semmi nem tereli el a figyelmemet a negatív gondolatokról. Családban apám alkoholista, testvéremet - aki 3 évvel nagyobb nálam - nemrég diagnosztizálták pajzsmirigy túlműködéssel, anyám pedig utóbbi miatt olyan, minthogyha elfelejtette volna, hogy létezem. De ez teljesen érthető. Múltbeli negatív élményeim: néhány éve egy férfi meg akart erőszakolni, azóta félek a sötétben, az utcán mindenkitől megijedek, mégis úgy érzem, ennek semmi köze ahhoz amit most érzek. Illetve régen átéltem a bulliing élményt, akkoriban voltak öngyilkos gondolagaim, de ezt sem érzem felelősnek. Most “ok nélkül” vagyok elveszett és elviselhetetlenül szomorú, és úgy érzem hogy segítség nélkül ezt már nem tudom megoldani.