Ez az evészavar egyfajta túlzott, már-már kényszeres egészségmániát jelent. Jellemző az orthorexiásokra, hogy naponta több órát töltenek azzal, hogy étrendjüket megtervezzék, megkeressék a számukra megfelelő bio-piacot, organikus boltot, attól függően, ki milyen rendszert állít fel magának. Nem hajlandóak mást enni, nem mennek el munkatársakkal ebédelni, nincs közös ebéd a családdal, szociális kapcsolataik lassan, de biztosan leépülnek. Ez a kényszer számukra olyan, mint, a drog utáni sóvárgás, és pont ez jelenti a problémát. Ez egy olyan ellenállhatatlan erő, ahol az egészség utáni vágy szépen lassan elveszi magát az életet az orthorexiás betegtől. Általában nem jelent életveszélyes állapotot, nekik nem feltétlenül céljuk 40 kilósra fogyni, de találkoztam már kórosan sovány beteggel is.
A háttér dinamikája természetesen egyénenként eltérő, de általánosságban elmondható, hogy az orthorexiások hipochonderek. Rettegnek a betegségektől, és mintegy megelőzési céllal korlátozzák magukat. Úgy gondolják, hogy ha minden falat egészséges, és sportolnak is mellette, akkor ők örök életűek lesznek. Egyfajta mágikus kényszer-viselkedés ez. Ha így élek, nem lesz semmi baj az életemben. Sokszor valóban túlmegy ez a gondolati kör az egészségen, vagy a halálon. Minden ettől függ. „Ha betartom a szabályokat, akkor minden jól fog alakulni az életemben, nem ér semmi baj.” Egy szelet rántott hús óriási szorongást okozna nekik, előre vetítve, hogy rákos betegek lesznek, és kirúgják őket a munkahelyükről.
Jellemző még, hogy önbecsülésük alacsony, és szorongóak. Ezek a szabályok adják meg életük tartóoszlopait. Minden „jól végig csinált” nap egy piros pont, hogy jó vagyok, hogy elfogadható vagyok.
Az egész hátterében pedig azt gondolom, a halálfélelem áll. Nem tudnak megbarátkozni a halál gondolatával, és amilyen sok időt töltenek azzal, hogy elűzzék azt életükből, pont így foglalkoznak vele egész álló nap, minden szabadidejükben.
Ahhoz, hogy valaki a gyógyulás útjára lépjen, fel kell ismernie a problémát, és érdemes keresnie egy szakembert, aki tud segíteni. A család, a barátok ideig-óráig tudnak támaszt nyújtani, de általában nagyon nagy teher ez számukra. Egy ilyen kényszeres gondolati körből kikecmeregni sok idő. Terápia keretein belül biztonságban, nagy teherbírású kapcsolatban lehet megélni az esetleges kudarcokat, visszaeséseket. Nagyon fontosnak gondolom, hogy maga a terápia az apró viselkedésbeli változások mellett, ezeken túllépve szóljon magáról halál/lét szorongásról is. Szóljon arról, ki miben hisz, nem hisz. Mi tudna fogódzkodót adni a kliensnek az életben. Az orthorexia az én olvasatomban az egzisztenciális szorongás feloldására adott kísérlet.
Komment írása