Bipoláris zavar a szépirodalomban

Jó pár évvel ezelőtt, egy bipoláris páciens, aki épp a mániás fázisát élte, gondolt egyet éjjel, és elment vásárolni. Betévedt egy zárás előtt álló hipermarketbe. A biztonsági őrök nem akarták beengedni. Ekkor lehengerlő stílusban előadta, hogy ő bizony a miniszterelnök asszisztense és feltétlenül itt kell mindent beszereznie a magas rangú személyiségnek. A meghökkentő, teljesen abszurd fantazmagória senkiben sem keltett gyanút, beengedték. A páciens komótosan végigböngészte egyedül a zárás során elnéptelenedett üzletet, miközben kitüntető figyelemben részesült. Televálogatott egy egész kocsit minden drága extrával. A kasszánál azonban pénztárcája üresen került elő, ekkor kapott gellert a történet. Másnap már a pszichiátriai osztályon folytatódtak az események.

"A bipoláris zavar úgy is ismert, mint mániás depresszió, utalva a mánia és a depresszió, váltakozásaira, egy hosszabb időtartamon keresztül. Az egészséges átlagemberek által időnként tapasztalható feldobott jókedvvel, és levert hangulattal szemben egy bipoláris zavarban szenvedő beteg rendkívül szélsőséges hangulatingadozásokon megy keresztül, melyek akár hónapokig is eltarthatnak."
Kosztolányi Dezső A jó élet és A rossz élet című versei nagyon jól bemutatják a bipoláris betegekre jellemző kétféle világlátást. Ugyanazt hogyan lehet kétféleképpen látni. Íme, érdemes végigolvasni! Gyönyörű és egyben keserűen szomorú.

Kosztolányi Dezső
A rossz élet

Az őszi utcán fúj a szél.
A fa az éjszakába fél.

Csak fúj a szél, fúj, egyre fúj.
Azt mondja, nincsen semmi új.

Nincs semmi új, csak unalom.
Hányódás régi útakon.

Nincs semmi új, nincs semmi jó.
És nem igaz, hogy lenni jó.

Nem jó az élet méze sem.
Nem jó aludni csöndesen.

Nem jó ásítva kelni fel
s fülledt undorral telni el.

Nem jó feküdni gondtalan,
és átkozott, ki gondba van.

Nem jó kacagni tétován
a virágfüstölős szobán.

Nem jó rohanni sebtiben,
nem jó: a nem, nem: az igen.

Nem jó a csönd, nem jó a szó,
a sírba, tán még ott se jó.

Jaj, úgy szeretnék egymagam
a földre esni hangtalan.

Csak esni, bukni, hullani,
mint hogyha fájna valami.

Elhagyni sárga bútorom,
csatangolni, mint egykoron.

Lakástalan és egyedül
bolyongani, kivert ebül.

Ott, ahol senkise tanyáz,
bámulni, hogy lobog a ház.

Halálba ringani vakon
a duzzadt, őszi árakon.

Elveszni lassan, hallgatag
a sírva-síró ég alatt.

A vállamon egy rongy köpeny,
így állani közönyösen.

Sűrű esőben állani,
mint a kopár fa ágai.

Csak fázni egész éjszaka
és ázni, mint egy árva fa.
(1913)

Kosztolányi Dezső
A jó élet

Én csüggedt lelkem, én csüggedt szívem,
daloljatok és mondjátok: igen.

Hurrázzatok e nyári hajnalon,
s ne hagyjatok ködökbe hajlanom.

Korán keltem. Felhúzom a rolót.
A nyári nappal együtt lángolok.

Most kikiáltom, élni, élni szép.
Boldog, ki él és boldog, a ki lép.

Boldog a táncos és a sánta is,
az élet jó még ő iránta is.

Mert minden jó. Éhezni s enni jó,
áldott az éhség s áldott a cipó.

Szomjazni is jó s ha a fény zizeg,
meginni egy pohár jeges vizet.

Fürödni, úszni, míg erőnk kitart,
elszívni a díványon egy szivart.

Ó július, aranyos a ködöd,
torzult ajakkal tüzet gügyögök.

A vörös nyár zúgása bátorít,
én, élet atlétája állok itt.

Szaladni tudnék s nem tudom hová,
szeretnék élni végtelen soká.

Száz évig, míg a testem megtörik,
szeretnék élni, élni örökig.

Az arcom mostan csupa-csupa fény,
az Isten karjaiba szálltam én,

mint egykor anyám köténye alá,
és úgy tekintek félve-bízva rá.

Én jó vagyok, ezrek jósága tölt,
más vágyam nincs, tartson soká a föld.

Jó emberek ezt kéri társatok,
csak talpalatnyi földet adjatok.

A végtelenben egy kicsi helyet,
hol meghúzódhatom és élhetek.
(1913)

Skultéti-Szabó Katalin